Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-331

320 •331. országos ütés 1903 november 9-én, hétfőn. Holló Lajos: . .. »a nyert töredékkel, a szabadelvűekkel s az azokhoz csatlakozókkal tanácskozást kell tartani. Hogy a fiatalság erőszakoskodásának ellene dolgozzanak .. . (Derültség a szelsöbaloldalon.) a sajtó által kell a közvéleményre hatni, tanítva, csillapítva és a botrányokat korholva.« Ilyen nagy előkészületek folytak akkor a kidolgozott és a konzervativek által elfogadott alkotmánynak, az októberi diplomának keresztülforszirozásáért. Deák Ferenczet barátai megtámadták, a sajtóban is nagy támadást intéztek ellene. Kivilágítást is rendeztek Budapesten és, t. képviselőház, a mint méltóztatnak tudni, Deák Ferenczet 1861-iki feliratától mindez el nem tántorította, hanem szigorúan megállott a 48-iki jogfolytonosság alapján, a midőn ismét a dinasztia és a korona következő vétót küldte le az országgyűléshez (olvassa) •• »A személyes unió életbeléptetése,« igy mondja a leirat, — »az 1847—48-iki törvények által ugyan megkiséreltetett, az ezen törvények foganatosítása már az első félévben minden kételyt kizáró módon feltárta mindazon veszélyeket, melyek Magyarországgal egyetemben az összbirodalmat ez által fenyegetik.« Deák Ferencz erre a következőket válaszolta (olvassa): »A személyes uniót nem a 48-iki törvények hozták be, hanem az a szankczió pragmatikának világos értelmében mindig fennállott. Mi csak azon viszonyokat ismerjük el törvényeseknek, a mik a szankczió pragmatikában megállapított personal unióból származnak. Sem a közjog, sem Magyarország történelme nem mellőztetett az 1848-iki törvények alkotásánál, sőt épen az emiitett törvények emelték a magyar közjogot azon kifejlettebb állásra, a melyen Európa összes népeinek közjoga jelenleg áll.« Ezt a feliratot a korona ismét a következő záradékkal vetette vissza (olvassa): » Minthogy a Pesten összegyűlt országgyűlés, noha saját letétele a diplomában kimondott fentartás feltételén nyugszik, kijelentette, hogy az uj alaptörvények ellen kifejtett ellenállásához ragaszkodik: eljárásával egy megfelelő felavató diploma létrejöttét s e szerint a koronázásnak rövid idő múlva bekövetkező végbemenetelét egy oly jogviszony ürügye alatt, mely soha sem törvényileg, sem tényleg nem létezett, t. i. a personal unió viszonyának ürügye alatt meghiúsította; tekintettel tehát azon körülményre, hogy az országgyűlés a helyett, hogy a kezébe letett politikai hivatásnak lelkiismeretesen megfeleljen, oly vészteljes útra jutott, a melyből nem menekülhet, 6 Felsége szükségesnek találta a magyar országgyűlés feloszlatását elhatározni és elrendelni.« Tehát a király és a dinasztia négyszer, egész határozottsággal kijelentette, hogy minden hatalmával ragaszkodik az októberi diploma fentartásához; de ez nem volt képes Deák Ferenczet álláspontjától eltántorítani, hanem a következő válaszában közölte azután végtiltakozását. (Olvassa): »Fájdalommal látjuk, hogy Felséged minden kölcsönös értekezletet lehetetlenné tett. Lehet, hogy nehéz idők következnek hazánkra, de ha tűrni kell, tűrni fog e nemzet, tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait.« (Helyeslés a szelsöbaloldalon.) És a mi 1861-ben nem volt keresztülvihető a dinasztia makacssága és elhatározása folytán, néhány évnek békés, nyugodt türelme és ellenállása folytán önként hullott a nemzet ölébe. Az 1848-iki jogfolytonosságnak egyszerre csak udvarképes eszmévé kellett átváltozni; idejött maga a Felség és ő nyújtotta a békejobbot, ő mondotta, hogy a magyar nemzettel keresni kell a kiegyezést és Deák Ferencz megkapta az audencziát, a melynek alapján az 1867-ki tárgyalások megindultak. T. képviselőház! Ez volt az egyik históriai háttér, a mely azt mutatia, hogy a Felségnek kijelentett akarata, bármily erőteljesen hangozzék el, nem mindig ultimátum. De hivatkozom még egy másik történelmi előzményre is. Ugyancsak az 1867-iki törvények tárgyalásánál — és ezt már Beksics Gusztáv t. képviselőtársunk művéből merítettem, a ki megírta annak a kornak a történtét — történt az, hogy Deák Ferencz kidolgozta az 1867-ki törvények alapját, a melyeket mi most itt törvényekül birunk, de a mely Bécsben nem tetszett. Itt irja Beksics t. képviselőtársunk a következőket: Eötvös nagy, erős kifakadást tett Deák legújabb álláspontja mellett és azt mondta: »Akárhány embert fogsz találni, a ki csak alkalomra vár, hogy odaszegődjék, a hol a hivatalokat osztogatják. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Most is ugyvan) és ha a közvélemény nem tartja vissza, oly áttéréseket fogsz hallani, a melyeken elbámulsz.« Azt mondja továbbá: »a kormány egy munkálatot dolgozott ki, a melyet a király ezekkel a szavakkal adott át Andrássynak: »ezt vagy el kell fogadni, vagy a kiegyezésből nem lesz semmi.« Ebben a munkálatban követelték, hogy közös ügygyé tétessék az egész kereskedelem, a postaügy, a közös vasutak, a melyekkel egyik állam a másikkal érintkezik, a vámügy. Mindezek a császárnak ultimátumában benfoglaltattak, azzal, hogy ezt vagy el kell_ fogadni, vagy nem lesz semmi a kiegyezésből. És ebben nemcsak a konzervativek segítettek, hanem maga Andrássy, Lónyay és a többiek, sőt br. Eötvös József is e mellett foglalt állást és fenyegette Deákot, hogy hivatalosztogatások miatt elpártolnak hivei, ha nem siet ezen egyezség elfogadásával. Deák Ferencz szeptembertől egészen februárig folytatta ezt a harczot és nem adta meg magát. Most pedig igy kiált fel az ő konzervatív történetirója, Beksics Gusztáv: »Mily szerencse, hogy Deák Ferencz fel nem adta