Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-331

331. országos ülés 1903 november 9-én, hétfőn. 319 akadályok fenforogtak akkor is, a mikor ezt a harczot megindítottuk. Mindannyian tudjuk, hogy rendkívüli makacssággal állunk szemben mindannyiszor, valahányszor a nemzet jogait fölfelé érvényesíteni akarjuk. Ugron Gábor: Vaksággal és makacssággal! Holló Lajos: Akkor is, mikor egy nagyhatalmi erő, a nagy német állam hatalmi ereje állott a Habsburg-ház háta mögött, mikor a most már elveszett tartományok katonai ereje is fokozta hatalmukat, még ez sem tartotta vissza az országnak gyűlését, az ország népét attól, hogy jogát a császári hatalommal szemben érvényesítse. Ma már ez a német erő nem is áll rendelkezésére, a nagy rezervoár ma már kimerült, a két állam népeinek arányában a németség alig egy ötödrészt képez, ma már tehát nem bir kellő háttérrel és alappal ez a makacsság, és ha az mégis megvan, az táplálkozik a dinasztiának, sajnos, családi származásából, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) családi érzelmeiből, a melyekből nehéz kivetkőzni egyes embernek, még nehezebb a századokon át hatalomban és dicsőségben fennálló dinasztiáiak; továbbá táplálkozik az a makacsság egy aritmetikai felfogásból, mely azt hiszi, hogy az az egység, a mit megteremtett külső alapon, mechanikai alapon, mindig nagyobb hatalom, mintha azt oly részekre teszi át, melyekben erkölcsi erő, szellemi erő, lelki erő van, de szoros egység nincs. Ezt a matematikai erőt helyezi a dinasztia fölébe az erkölcsi erőknek; pedig ebben az aritmetikai erőben már rég csalódott a dinasztia, mert azzal, mint a történet bizonyítja, még a területi épségét sem tudta megvédeni. (Igaz! Ugy van! a szíílsöbaloläalon.) De, sajnos, oly nagy ellenvetés és a nemzetbe nagy erővel beleszuggerálódni akaró tendenczia, hogy t. i. békés utón nem birjuk a koronával, a dinasztiával szemben jogainkat keresztülvinni, hogy ezt ledönteni, ha lehetséges, mindenkinek feltétlen kötelessége. Én megkísérlem néhány vonással történelmi háttérrel beigazolni, hogy a magyar nemzet sohasem állott meg ott, a hol a Felségnek tiltó parancsa és tiltó akarata volt, hanem a nemzeti jogfejlődés terén megállott szilárdan akkor is, mikor a Felségnek pillanatnyi vagy hosszabb időn keresztül tartó ellenállásával találkozott is. (Ugy van! a sz élsöbaloldalon.) Engedje meg a t. képviselőház, hogy némi históriai visszapillantást vessek erre a fontos kérdésre. (Halljuk! Halljuk!) Nem megyek elsősorban nagyon messzire; megyek Deák Ferencznek 60-iki nagy küzdelmeire. Deák Ferencz akkor — és később is mindig — a 48-iki jogfolytonosság alapján állott és követelte, hogy a dinasztia részéről ezen törvényeknek fennállása és joga elismertessék. Akkor a dinasztia nem Deák Ferencznek ezen nagy közjogi állására hajlott; akkor is volt egy kilenczes bizottság, a mely felment Bécsbe, —- gróf Szécheny, Majláth, Dessewffy Emil és mások — ezek Deáknak jogerős és szilárd álláspontjával szemben a dinasztiát engedményekre akarták birni, de ezen engedmények nem jelentették a jogfolytonosság elismerését. Jelentették azt, hogy a dinasztia helyreállítja ugyan Magyarországon a törvényes rendet, országgyűlést fog tartani és ezt jogokkal fel fogja ruházni, de az 1867-ben szabályozott közös ügyekre nézve megkívánja, hogy Magyarország reprezentácziót küldjön a többi országok népeivel közös birodalmi tanácsba. Ennek szerzett az akkor működő kilenczes bizottság érvényt ; és a dinasztia mily határozottsággal fejezte ki ehhez való ragaszkodását! Azt mondja az októberi diplomában a felség: »A pragmatika szankczió alapján és teljhatalmunk erejével állandó és vissza nem vonható állami alaptörvényünkben tulajdon magunk, valamint az uralkodásban törvényes utódaink zsinórmértékéül a következőket határozzuk meg.« És mikor erre megindult az ellenmondás és küzdelem, fél év múlva szükségesnek találta a dinasztia ezt még megismételni és akkor a következőkot mondotta: »Ezen ünnepélyesen kihirdetett és szentesitett végzéseinkhez egész hatalmunkkal ragaszkodunk és azt készek vagyunk minden támadás ellen megvédeni és igyekezünk, hogy azt mindenki kövesse és tartsa meg.« Enuek alapján megindult egy nagy közjogi harcz; egy nagy nemzeti elaltatás akart bekövetkezni. Pest városa mindjárt október 22-én a következőket határozta el egyhangúlag: » Hazánk viszonyainak ily szerencsés megoldásáért az Ég urának hálát adandó, minden városrészban, minden vallásfelekezetek egyházában október 25-én hálaistentisztelet tartassák.* (Derültség a szélsőbaloldalon.) Az egyházi ünnepély előestélyének megüléséül a városi lakosságot egy általános kivilágításra hívja fel a városi hatóság. Zsedényi Ede az akkozi hírlapokban egy nagy, erős felhívást tett közzé, a melyben azt mondja: »Grondoljuk meg, olyan-e a mi erőnk, hogy az 1848-iki jogigényeknek megfelelhessen avagy nem tanácsosabb-e fényoldalai mellett az árnyékoldalaitól eltekinteni és elfogadni ezt az álláspontot ?« Deák Ferencz ellenállott, és hogy mikép akarták mégis e küzdelmet leszerelni, az kitűnik gróf Apponyi György akkori perszonálisnak leveléből és felhívásából, a melyből csak a következő szavakat idézem : ^Fájdalom, Deák, ki ellen legjobb barátai e miatt neheztelnek, semmit sem akar tenni a jó ügy támogatására, ő tisztán a semlegességben keres menedéket. Feladatunk azonban szerintem a következő: Miután a szabadelvű párt meghasonlása megtörtént, ezt fenn kell tartani és nagyobbítani; ha a fúzió az összességgel lehetetlen, ugy annyit, a menynyit csak lehet, magunkhoz vonunk, a szájhősökkel és javíthatatlanokkal felhagyunk, . . .« Ugron Gábor: Ezek most mi vagyunk Akkor Deák Ferencz volt!