Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-331

316 331. országos ülés 1903 november 9-én, hétfőn. szó kimondásától, ez azt jelenti, hogy itt egy olyan háttér és hátsó gondolat van, a mely kizárja azt, hogy az a helyzet valósággal is bekövetkezzék. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ámde a miniszterelnök ur nemcsak ettől tartózkodik; tartózkodik attól is, hogy ez a magyarsággal szaturált tisztikar a magyar nyelvet birja. A t. túloldalon ülők egy része követelte azt, hogy legalább mondassák ki, hogy a jövendőben magyar tiszt ne lehessen más, mint a ki az állam nyelvét birja. A t, miniszterelnök ur ezt a feltételt egyszerűen töröltette. Követelték azt, hogy a magyar tiszti iskolák magyar honosok által vezettessenek, mint parancsnokok által. Ezt a pontot is töröltette a miniszterelnök ur. Pedig mit jelent még az is, hogy magyar honos? Azt még jelentheti, hogy a magyar államiság és a magyar nemzeti eszme bennük a legnagyobb ellenfelét találhatja, különösen egy helytelen nevelés és egy helytelen katonai szuggeszczió folytán. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen magyar honos volt, a ki 48-ban betört hozzánk katonai erejével, és magyar honosok vannak nagyon sokan, a kik itt születtek nálunk, de a kiknek érzelmében a helytelen nevelés folytán meg nem bizhatunk a magyar államhoz és a magyar alkotmányhoz való hűség dolgában. (Igaz! Ugy van! a balés a szélsSbaloldalon.) És még azt is, hogy »magyar honos« parancsnokságok alatt álljanak ezek az intézetek, nem fogadja el a miniszternők ur, még ezt a megszorítást is maga-magára nézve soknak találta. De ha már magában véve ilyen rossz benyomást tesz a magyar tisztképzésnek képe és perspektívája, méltóztassék megnézni azokat a konkrét intézkedéseket, a melyeket a miniszterelnök ur ebből a czélból teljesíteni kész. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy alapítványi helyeket fog ajánlani, hogy az ország ilyeneket saját költségén állítson fel. Ez igen helyes intézkedés lenne, de egyúttal ebben a programmban benn van a következő is: ezek az alapítványi helyek magyar taintézeteknél csak akkor helyeztetnek el, ha ilyen magyar intézetek Magyarországon vannak, ha azonban ilyen tanintézetek Ausztriában vannak, akkor ezen alapítványi helyek az osztrák intézetekbe lesznek áthelyezendők. Minthogy pedig Magyarországon tudvalevőleg a magasabb tisztképzésnek akadémiája nincsen, nincsen a magasabb műszaki képzésnek, sem tüzérségnek, sem másnak iskolája, ennek következtében ezek a részünkről meghozandó áldozatok, alapítványok csak arra fognak szolgálni, hogy teszünk alapítványokat a wienerneustadti intézetben és máshol és oda fognak magyar honosok — képzelhető, hogy milyenek — elhelyeztetni, a kik magukba fogják ott szivni azt a szellemet, a melyet részünkről sohasem tartottunk kívánatosnak és üdvösnek. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Kubik Béla: A milyen szellem a miniszterelnök urnak kívánatos! Holló Lajos: A második, a mit ő ezen czél elérésére tenni akar, a következő: A mint itt mondotta, akar itt egy katonai főreáliskolát és egy kadétiskolát létesíteni, ezzel szemben egy alreáliskolát oda átvinni Ausztriába. Az, hogy a nálunk levő katonai iskolák egygyel szaporittatnak, még nem sokat jelent, mert eddig is vannak, nemzetiségi helyeken főleg, felállítva ilyen iskolák. Ha tehát egygyel több lesz ilyen iskola, ez nagyon sok garancziát ugyan nem képez. De még ez is hogy van kijelentve itt a t. miniszterelnök ur beszédében ? »A mennyiben az elháríthatatlan akadályokba nem fog ütközni.* Miniszterelnöki programmjában, melyet a Llyod-klubban elmondott, az áll: »a mennyiben lehetséges, szükség szerint.« Tehát még ezen legszűkebbre szorított engedmények is e kijelentések szerint csak »a mennyiben lehetséges^ »a mennyiben szükséges«, fognak keresztülvitetni. A második az, hogy a Ludoviczeum kibővittessék. Ez is programmjában akként van felvéve, hogy »esetleg« a Ludoviczeum kibővítése. Hát én a t. miniszterelnök urnak, a ki mindezeken az iskolákon keresztül ment, felhívom a figyelmét a delegácziók elhatározására, A delegácziók már ennél többet mondtak ki, mint a t. miniszterelnök ur most kimondott. A delegácziók kimondták azt, hogy jövőben semmiféle katonai nevelő intézet fel nem állitható, a mely nem Magyarországon lesz. És mi történik? Az, hogy a wienerneustadti katonai intézetben sok százezer koronányi költséggel szárnyakat építenek, a mikor a növendékek száma annyira megszaporodik, hogy már nem férnek el. A delegáczióknak ezt a határozatát, ezen világosan kimondott tételét, hogy uj katonai nevelő intézeteket nem lehet felállítani, csak Magyarországon, ezen és más módon következetesen kijátszszák. (Ugy van! Ugy van! a balés a szélsöbáloldalon.) így tehát sem az alapítványi helyekben, sem abban, hogy egy intézetet esetleg felállítanak, esetleg a Ludoviczeum kibővittetik, semmi garancziánk a magyar tisztképzésre nézve nincsen. Fontos dolog volna még a harmadik engedmény, a magyar nyelvi oktatás kérdése. Ezt, elismerem, jelentőséggel bír; de ez is a szervezéstől függ. Hozzá voltunk szokva, hogy jelentéseket olvastunk a delegácziókból, a melyekben azt mondják, hogy a magyar nyelvű oktatás egy órával vagy két drávai több lesz hetenkint és ezzel ismét a haladást konstatálják. Hát az ilyen papiros jelentések fognak továbbra is szerepelni, de gyakorlati értékkel nem bírnak, ha azok megvalósítására ellenőrzést nem bírunk gyakorolni. Ezekben semmiféle garancziánk nincs abban az irányban, hogy a magyar tisztképzést ezen intézkedések által elértnek jelenthessük ki, A t. miniszterelnök ur azt