Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-331

312 331. országos ülés 1903 Trubinyi János jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk 1) A miniszterelnök ur azon felhívást intézte az ellenzékhez, hogy az extrém fegyverek használatától tekintsen el és tegye lehetővé a rendes törvényhozási és kormányzati teendők bekövetkezését. Mindnyájan át vagyunk hatva, t. ház, annak tudatától, hogy az országra nézve rendkívüli értékkel bir, ha rendes és törvényes állapotok következhetnek be. Azt is tudjuk, hogy semmi nem volna könnyebb, mint ezt elérni. Elvégre egy háború siralmait megszüntetni, ahhoz sem kell több, mint a fegyvereket letenni és akkor vége a háborúnak. De én azt gondolom, hogy a t. miniszterelnök ur is feltételezi, hogy a kik ezt a harczot megkezdették és folytatták, azok biztos tudatában voltak azoknak az akadályoknak, a melyek ezen küzdelemnek útjában állanak, tudatában voltak annak, hogy ebből az állami életre bizonyos visszásságok, zavarok, sok fejlődésének ha nem is meggátlása, de hátramaradása fog bekövetkezni; de mégis előidézték ezeket azon nagy czél érdekében, a mely jogossá és igazolttá teszi még ezeknek az állapotoknak a bekövetkezését is, mert a harcznak vége a nemzet részére egy olyan jognak a kivívása lesz és egy olyan helyzetnek a megteremtése, a mely csak áldást hoz és ezen áldozatokkal szemben mindenesetre nagyobb előnyöket és nagyobb hasznokat fog a nemzet részére biztosítani. (Igaz! TJqij van! a szélsőbaloldalon.) Mi tehát tárgyilagosan fogunk a t. miniszterelnök urnak ajánlatával és propoziczióival foglalkozni, de méltóztassék megengedni, hogy mindenesetre azt keressük, hogy az a czél, a melyért ez a küzdelem megindittatott, az ő általa tett ígéretek és propozicziók által biztosítva lesz-e, igen vagy nem? (Helyeslés bal felöl.) Mert ha ez a czél biztosítva nem lesz, akkor ép ugy, mint egy háborúban, ha le is teszszük a fegyvereket, de meg nem oldjuk a kérdést: későbbi időben csak további viszálykodásoknak, további küzdelmeknek, (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) további ellentéteknek csiráit vetjük el, a melyek, ha megismétlődnek, sokszor az országra nézve nagyobb hátránynyal járnak, mintha bizonyos harczok tovább vitetnek egy végleges, egy békés és rendes időpont bekövetkezéséig. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mielőtt erre a kérdésre rátérnék és mérlegelném az igen t. miniszterelnök ur programmjának pontozatait, méltóztassék megengedni, hogy azt a czélt, mely e küzdelemben előttünk lebegett, — habár mindnyájan ismerjük is — nagyon rövid vonásokban rekapituláljam és ecseteljem. (Halljuk! Halljuk!) Ez a nemzet belátta, hogy 35 esztendő óta a 67-es törvényeknek nem egyenlő végrehajtása következett be a két államban, hanem Magyarország részére leginkább csak annak terhes következményei állottak be, mig a jogok és előnovember 9-én, hétfőn. nyök Magyarország részére elhanyagoltattak. (Ugy van! bal felől.) A végrehajtás 1867-ben, t. képviselőház, lojális és helyes alapon indult meg. Nemcsak az a királyi rendelet, a melyről mindnyájan tudunk, következett 1868-ban, hanem tudjuk azt, ho^y az udvar viselkedésében és tényeiben Magyarország irányában teljesen egyenlő alapon járt el. Gödöllőn és Budán fényes udvartartás és udvari élet következett be, a dinasztia családtagjainak, a trónörökösnek nevelésében teljesen a két állam egyenrangúságához illő mód tükröződöttt vissza; a külügyek élére egy jeles magyar államférfiú állíttatott, a ki a magyar állameszme érvényesülésének legalább útját nyitotta meg és mindezekben az előrehaladásnak reménye keltetett fel bennünk. Ez a fejlődés egyszerre csak megakadt és egy korszak következett be, — nem akarok most rekriminálni és személyes momentumokat beíevegyiteni, csak a tényeket említem, — a mely kornak jellemző mondása és ténye az, hogy mindenki, a ki a nemzet érdekében követeléseket táplált, a köztevékenység teréről visszaszorittatott, és csak a ki a nemzeti követelésektől ós állásponttól eltávozott, az juthatott hozzá a, közhatalomhoz. Felülről ezzel az ellenállással találkozva, kihalt a kormányzó egyénekből és pártból a nemzet jogaihoz való ragaszkodás és ennek következtében harmincz éves meddőség állott be. És mik ennek a következései, melyek azok a tények, a melyeket az 1867-iki rend alapján tapasztalhatunk ? Magyarország államisága a kifelé való érvényesülésben teljesen elesett, mindenütt a másik állam jelenik meg hatalmával, állami jelvényeivel, érvényesülésének külső eszközeivel, mindenütt a másik állam abszorbeálja Magyarország államiságát és mi mindenütt háttérbe szorítva jelenünk meg a külföldi képviseletben. Bekövetkezett az, hogy vice versa, a mikor a külföldi diplomáczia ebben a két államban érvényesülését és elismerését kifejezni akarja, az sohasem Magyarország, hanem mindig csak azon másik állam irányában, annak székvárosában, annak uralkodóházával szemben fejlődik ki, és Magyarország a diplomácziai elismertetés terén is teljesen háttérbe szorult. Bekövetkezett az, hogy az udvari életben minden közjogi jelentőségű tény, házasságok, lemondások mindig a másik állam székvárosában történnek, még a magyar miniszterek kinevezése is odaát intéztetik el. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Minden nagy központi közigazgatási szerv, a mely az 1867-iki törvények alapján állíttatott fel, Bécsbe konczentráltatott, kizárólag osztrák jelleggel és szellemmel. Történtek pedig mindezek akkor, a mikor az 1867-iki törvények alapjául érczbetükkel volt felírva ez a kijelentés: egyrészről a magyar korona országai, más-