Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-327

327. országos ülés 1903 november k-én, szerdán. 239 pártért; (Élénk helyeslés balfelöl.) mindnyájan Magyarország alkotmányának ós szabadságának védelmezésére vállalkoztunk, nem pedig hosszas, utálatos, megalázó, meggyalázó alkudozásoknak, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloläalon.) hitvány, önző érdekeknek a védelmezésére. (Igaz! TJgy van! Zajos helyeslés balfelöl.) A kiknek tetszik az, hogy Magyarország törvényhozása Bécsből kapja a vezért, Bécsből kapja elveit, Bécsből kapja házelnökét, Bécsből kapja programmját, Bécsből kapja politikai cselekvésének ágendáját, (Elénk tetszés és taps balfelöl.) ám azok foszszák meg az elnöki széket gr. Apponyi Albert fényes tehetségétől, nagy képességétől, az egész ország által elismert becsületességétől és tisztességétől, de ehhez mi hozzájárulni nem fogunk. (Hosszantartó zajos éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloläalon.) Endrey Gyula jegyző: Hock János! (Zajos felkiáltások a szélsöbaloläalon : Öt perez szünetet kérünk!) Elnök: Hock János képviselő ur jelentkezett szólásra. (Nagy zaj. Elnök csenget): Csendet kérek, t. ház. Hock János: T. ház! (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon. Folytonos zaj. Elnök csenget) Elnök: Csendet kérek itt a baloldalon! Hock János: Sokáig fontolgattam, vájjon helyes és illő dolog-e hozzám, hogy mikor a magyar képviselőház elnökségéről olyan nagy alak tűnik le a mesterségesen felállított süllyesztőbe, mint Apponyi Albert, akkor én, a ki évtizedeken keresztül az ő zászlójának lelkes harezosa, az ő ideális törekvéseinek buzgó katonája voltam, a kit tehát hozzá a rokonszenvnek és az igazi szeretetnek kapcsai fűznek, vájjon illő-e, hogy ebben a fontos és nagy pillanatban, a mely az egész országot érdekli, szót kérjek és őt pár szóval méltassam. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloläalon.) De, azt hiszem, ez nekem kötelességem. (Ugy van! TJgy van! a bal- és a, szélsöbaloläalon.) Mert ha a barátságnak a mértéke a szükség, a melyben egyesek megpróbáltatnak, akkor, azt hiszem, kötelességem nekem is most, midőn az ő államférfiúi és politikai nagysága a próbakő előtt áll, midőn húszéves működése illuzóriussá válik egy uj politikai iránynak a felállításával, hogy e próbának nehéz pillanatában megmutassam, hogy nemcsak akkor voltam hozzá jóindulattal, rokonszenvvel, baráti érzéssel, mikor a hatalomra volt kilátása, hanem vele tudok menni Rodostóig is. (Elénk éljenzés a bal- és a szélsöbaloläalon.) Apponyi működését különben még ma méltatni nem lehet. Csodálatos egy törvénye van a történelemnek, a melyben a legnagyobb események is csak később domborodnak ki és csak később lesznek a kritika szempontjából is világosabbakká. Mint a hogy az a hatalmas folyam, a mely büszke gályákat hord hátán, csak egy forrásból bugygyanik elő és később szélesedik ki hatalmassá : ugy a nagy történelmi mozgalmak eseményei is sokszor kis dologból pattannak^ elő és a kortársak előtt felismerhetetlenek. Én a történelmi igazságszolgáltatásról megkapóbb példát még sohasem olvastam, mint Anatole Francénak a novelláját, a ki beállította a világtörténelem forduló pontjának és legnagyobb eseményének főszereplőjét, Pilátust Dalmácziába; mikor ott hagyta a júdeai kormányzóságot. Itt találkozott ő egy konzullal, a ki neki valaha ismerőse és barátja volt és a ki meglátogatta őt egykor Júdeában. Mikor viszszaemlékeztek a múltra, megkérdezte Pilátus, hogy nem emlékezik-e ezekre vagy ezekre az apróbb eseményekre, a melyek megtörténtek velük? Mulatságaikra, szórakozásaikra?A legkisebb részletekre, is visszaemlékezett. De mikor fölvetette azt a kérdést: mi lett azzal a zsidó ifjúval, a ki, mikor nálad lenn jártam, istenségét hirdette és nagy tekintélynek örvendett a nép előtt? A mint én hallottam, később ugy-e kivégezték ? Pilátus igy felelt: Erre az eseményre már csakugyan nem emlékszem. (Tetszés balfelöl.) Az iró e novellájában a történelem igazságszolgáltatásának azt a nagy gondolatát akarja kitüntetni, hogy az emberek vele haladnak az áramlatokkal, nem látnak, ítélni nem tudnak, és a kis események nagy következéseit csak a történelem perspektivájának megnyíltával tudják meg. (Nagy zaj. Halijuk! Halljuk ! a bal- és a szélsöbaloläalon. Elnök csenget.) Nessi Pál: Tessék csendet csinálni! Kubik Béla: Kérjük az elnök urat, csináljon csendet. (Zaj. Elnök csenget.) Hiába vár a főhadnagy ur. (Derültség és taps a bal- és a szélsöbaloläalon.) Elnök: Csendet kérek, t. ház. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hock János: Gróf Apponyi Albert működését ma igazságosan megítélni sem jóbarátainak, sem ellenségeinek még nem lehet. Sokkal közelebb vagyunk hozzá érzelemben és emlékezetben, hogysem beleálíithatnók az ő alakját abba a történelmi látókörbe, a melyből a nagy emberek alakja is kilép, kidomborodik és a melyre az igazságos történetirónak mindenkor szüksége van. De az ő múltjából, a közpályán eltöltött nyilvános szerepléséből egyet máris látunk és megítélünk és ez — sajnos — szomorú világot vet nemzetünk meddő küzdelmeire, évszázados véres tusájára, a mely mindig igazolja, hogy a magyar szabadsághősöknek és a nemzet nagy alakjainak történelme mindig összeolvadt a magyar történelemben a vértanusággal. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloläalon.) A magyar szabadsághősök élete a mi mártirológiánk, és bátran mutatunk rá, hogy minden igaz nagy emberünk, ki a nemzeti jogokért, a nemzet felvilágosításáért, alkotmányos szabadságáért Önzetlen küzdelmet folytatott, nemcsak hogy érvényesülni nem tudott, hanem már életében a