Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-322
322. országos ülés Í903 sze Polónyi Géza: Figyelmeztetem Rakovszky t. képviselő urat, hogy a mi azt a bécsi utazást illeti, én azok előtt, a kik a »Zeit«-ot olvasták, politikai gyanú alatt állhattam; azok előtt, a kik ezt nem tudták, állhattam volna olyan gyanú alatt, hogy Isten tudja, miért utaztam Bécsbe. Nem hiszem, hogy én életemben Rakovszky t. képviselő urnak valaha okot szolgáltattam volna arra, hogy az egyéni intengritást, a politikai szeplőtlenséget gyanúval érintse velem szemben. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nem tettein semmi mást, mint függetlenségi párti politikus létemre hazafias kötelességemet, (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) és ennek további teljesítésétől nem tántoríthat el a t. képviselő ur soha, akár_ tetszik neki az én bécsi utazásom, akár nem. (Elénk helyeslés és taps a szélsöbaloldalon; felkiáltások: Halljuk Babot! Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások jobbfelöl: Halljuk Babot! Több hang a szélsöbaloldalon: Szünetet kérünk!) Babó Mihály: T. képviselőház! Én azt gondolom, hogy nem magát a képviselőházat, hanem a magyar nemzetet érdekelte és érdekli az a kérdés elsősorban, hogy mi történt Ohlopyban és mi történt Bécsben. Magyarországot az a kérdés, hogy a Lloyd-épületben ezt a kényes ügyet miként intézték el, meg nem nyugtathatja. Miután a chlopyi hadiparancs ép ugy, mint az ennek reparácziója czéljából kibocsátott királyi kéziratban Magyarország alkotmányos jogával szemben a legridegebb, a legigazságtalanabb és legjogtalanabb sértés követtetett el, én kötelességemnek tartom, hogy kimutassam, hogy még a t. szabadelvű párt sem járt el helyesen akkor, mikor c felett napirendre térni akarva, lelkiismeretét megnyugtatni jónak látta. (Zaj.) A mélyen t. elnök úrhoz egy kérésem van. Miután a képviselőház többsége arra kényszeritett, hogy ma mondjam, el beszédemet, jogom van és kötelességem is kérni, hogy hallgassák meg beszédemet. (Elnök csenget.) Mit mond ő Felsége a chlopyi hadiparancsban? Azt mondja: »Sohasem adom fel azon jogokat és jogosultságokat, melyek a legfőbb hadúrnak fentartva vannak.« Én a t. túloldal közjogászait kérdezem, hogy van-e Magyarországnak olyan törvénye, a mely legfő v, b hadurat ismer és ezt az állást kreálta? Azt tudjuk a magyar törvényekből, hogy a magyar hadseregnek fővezére volna a magyar király, de miután nincs magyar hadsereg, nem lehet annak fővezére sem. De a legnagyobb sértés a hadiparancsban miben áll ? Abban, midőn azt mondja a király: »Közös maradjon a hadsereg, olyan közös és egységes, a milyen ma az én hadseregem.« A magyar országgyűlés képviselőházában lefolyt ujonezvita folyamán csak egyetlen egy ember vállalkozott arra, hogy az egységes szót kiejtse és annak megindokolását megkísértse. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XVIII. KÖTET. ember 2k-én, csütörtökön. 161 Éz gr. Andrássy Gyula képviselőtársunk volt. Hát én azt mondom, hogy azok, a kik ő Felségének azt a tanácsot adták, hogy ezt a kijelentést egy hadiparancsban Magyarországgal szemben megtegye, elfelejtették, sőt szándékosan nem világosították fel arról, hogy egyenes összeütközésbe jön az által a szentesitett törvénynyel. Már pedig nemcsak a nemzet ellen, hanem a király ellen is bűnt követ el, ki oly cselekedetet vitet véghez vele, a mely kételyre okot ad, arra, hogy az eskü szentsége iránt bizonyos aggodalom keletkezzék. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) És nézzük meg, vájjon nem kvadrál-e ezzel a közjogellenes alkotmánysértő kijelentéssel, vagy — miután először, másodszor hivatkozott rá a miniszterelnök, tehát hezitált, — nem ráliczitál-e a királyi leirat ide vonatkozó részével a chlopyi hadiparancsra. Mit mond ő Felsége, méltóztassanak megfigyelni: »Fejedelmi kötelességem figyelmeztetni a nemzetet, hogy én most is ragaszkodóin a kiegyezéshez. Meggyőződésem, hogy az a szellem, a mely e művet megalkotta, ^ ma is él régi erejével a nemzet lelkületében.« Én azt gondolom, mikor ő Felségével ezt aláíratták, akkor nem az 1867: XII. t.-czikket adták elibe, hanem az osztrák törvényt, a mely lényegesen eltér a magyartól, mert már ott kijátszotta Ausztria Magyarországot, mikor az 1867: XII. t.-cz. megfelelő intézkedéseit nem vette fel szószerint ugy, a mint a mi törvényünkben van. Én megengedem, hogy a szerint a szellem és felfogás szerint, a mely Ausztriában divik, ő Felsége ragaszkodik a kiegyezéshez. De hogy nem volt felvilágosítva a kiegyezés magyar szelleméről és értelméről, azt ki fogom mutatni magából a törvényből. Mi ragaszkodunk ahhoz, a mit a magyar törvény tartalmaz; ő Felsége ragaszkodik ahhoz, a mit az osztrák törvény tartalmaz, és így most már abba a súlyos helyzetbe jutottunk, hogy az a kérdés nem párt és párt közti kérdés, hanem, fájdalom, a király és a nemzet közti kérdéssé alakult át. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mit mond az 1867 : XII. t.-cz., melyet a koronás királynak esküje értelmében megtartani és megtartatni szent kötelessége ? Még ez a szerencsétlen törvény is, a mely az országot ily végzetes bajokba belevitte, a következő kijelentést tartalmazza: »Ez okból Magyarország főrendéi és képviselői nem mulaszthatták el gondoskodni oly módokról, a melyek lehetővé tegyék, hogy azon alapszerződés, a mely az 1723. évi I., II. és III. t.-czikkek által a felséges uralkodóház és Magyarország közt létre jött, a mely egyrészről a birodalmi kapcsolathoz tartozó országok és tartományoknak az 1723. évi I. és II. t.-czikkek értelmében együttes és elvälaszthatlan birtoklását, másrészről pedig Magyarországnak önálló törvényhozási és kormányzati függetlenségét biztosította, lényegében jövőre is sértetlenül fentartassék.« Azt mondja a következő bekezdésben, hogy a közös ügyekre nézve az érintkezés módja ál21
