Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-297

2.97. országos ülés 1903 Julius 2-án, csütörtökön. 87 baloldalon.) Feleljen az, a kinek a konyháján sütötték, de ne tolják át a felelőséget más vállaira. Már most ha a t. kormány programmjában csak ez az egyetlenegy pont volna is, a mely tovább szerepel, mint fennálló programmpont, a magam részéről előállana annak sürgős kötelessége, hogy a legmélyebb sajnálatomra bár, de mindent elkövessek arra, hogy e kormányt lehetetlenné tegyem; mert azt, a mit mint nemzeti vívmányt a hosszn harczök által szereztünk a nemzetnek, könnyelműen koezkára tenni nem engedjük. Rátérek most a másik kérdésre, a mely nem kevésbbé fontos, rátérek a nemzeti vívmányok és követelések kérdésére. A t. miniszterelnök ur, midőn azon a tanácskozáson bennünket szerencséltetett, meghallgatta azon meggyőződésünket és kijelentésünket, hogy ez a harcz nem csupán és nem kizárólag a benyújtott katonai javaslatoknak napirendről való leszorítása érdekében folyik; folyt az szent és magasztos eszmékért, a nemzetnek legszentebb javaiért; folyt azért, hogy ne legyen ez a magyar nemzet a legszánandóbb nemzete a világnak, a melynek ne legyen harczi dicsősége, ne legyenek nemzeti vértanúi, melynek ne lehessen anyanyelvét használni, midőn a halál elé szólítja a haza és a király érdeke, melynek ne lehessen nemzeti jelvények alatt küzdenie hazáért, királyért és szabadságért. A t. miniszterelnök ur tudomást szerzett erről. Habár a kibontakozás módját szívesen kínáltuk, a t. miniszterelnök urnak tisztában kellett lennie azzal, hogy békéről szó nem lehet és nincs mindaddig, a mig a nemzetnek ezen követelményeit, a melyek az 1867 : XII. törvényczikk alapján állanak fenn, nem teljesiti. Már most mi történik ebben az ügyben? A t. miniszterelnök urat én felkértem, kegyeskedjék ő Felségének, az apostoli királynak eléterjeszteni azt, hogy a legszerencsétlenebb dolog volna épen ő Felsége és a külföld előtt az, ha az a helyzet következnék be, hogy a függetlenségi és 48-as párt, ha nem kapna kielégítő nyilatkozatot a kormány programmjában, esetleg a legrövidebb idő alatt kénytelen volna ismét azon fegyvereket használni, a melyek a kormányzást lehetetlenné teszik. Én elvártam volna, hogy a t. miniszterelnök ur ezen kérdésben annyival inkább nyilatkozzék, mert a saját programmjában kifejezetten és világosan kormányzati elv gyanánt hirdeti azt, hogy igenis az ujonczlétszám felemelése nélkül kormányozni nem fog, ezt szükségesnek tartja, csupán az időpontot halasztja el. Már most mi történt ebben a dologban ? Miután a t. miniszterelnök urnak akkor még nem is volt megbízása, tehát vele politikai felelőség mellett tárgyalni nem lehetett: megtörtént az, hogy pártom vezérférfiainak beleegyezésével és tudtával, bár nem meghatalmazásával, fordultam ahhoz a miniszterhez, a ki akkor még reszort-miniszter volt, a ki akkor még politikai felelőséggel cselekedhetett és nyilatkozhatott. Elmentem b. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter úrhoz, előterjesztettem, azon posztulátumokat, a melyek nélkül, ha a kormány programmjában az iránt nyilatkozatok nem tétetnek, a békés tárgyalás biztosítva nincs, és feltétlenül ujabb ostromnak lesz kitéve a kormány. Már itt kell részleteznem, t. ház, hogy a függetlenségi és 48-as párt, mint mondani voltam szerencsés, nem a saját elveinek kedvéért küzd e pillanatban; mert ennek a pártnak az önálló nemzeti hadsereg volt és marad mindig elve. (Élénk helyeslés, üqy van! a szélsöbaloldalon.) Hanem szó volt arról, hogy az 1867: XII. t.-cz. meghamisítva hajtatott végre. Az 1867 : XII. t.-cz. nem ugy, a hogy azt sokan idézik, nem ismer sem közös hadsereget, sem közös hadügyet, hanem ismeri a hadügyet, mint a közös védelem egyik eszközét. Az 1867. XII. törvénycikkről beszélek, a mely a hadügy tekintetében a 11. §-ban felsorolja az alkotmányosan gyakorlandó felségjogokat, azonkívül tartalmazza a törvény azokat a jogokat, a melyek a nemzet számára kifejezetten és világosan fenn vannak tartva. A vezényletbe, vezérletbe és belszervezetbe soha sehol a földkerekségén a nemzeti nyelv, nemzeti oktatás, czimer és jelvén} kérdése bele nem értetett. Megtörtént azonban, t. ház, per abusum, hogy a nemzet világos törvénye ellenére kénytelen volt megérni azt, hogy a közösnek nevezett hadseregben német kommandó, fekete-sárga zászló és osztrák jelvények alatt szolgálnak fiai. Ezekkel szemben, t. képviselőház, hogy mérsékletünknek adjuk tanújelét, előterjesztettem magam részéről, — még egyszer mondom: megbízás nélkül, de barátaimnak tudtával és beleegyezésével, — azokat a posztulátumokat, a melyek mellett reméltem, hogy a mennyiben a kormány nyilatkozata ebben az irányban megtétetik, a kibontakozás lehetősége meg lesz. Szívesen elmondom itt is, t. képviselőház. Az első kérdés a nyelv kérdése volt. A múlt kormánynak az volt az álláspontja, — a mostani kormány magáévá teszi — hogy a nyelv kérdése nem az államjog kérdése és nem is közjogi kérdés; a magyar nyelv érvényesülésének szempontjából ahhoz kétség nem fér, hogy a nemzetnek ahhoz joga van; csak czélszerüségi kérdés gyanánt mellőztetik a magyar nyelv és applikáltatik a német nyelv a hadseregben. Ezeknek a czélszerüségi indokoknak a támogatására, gondolom, Hieronymi Károly t. képviselő ur hozta fel azokat az adatokat, a melyeket akadályokul hirdetnek a magyar nyelv érvényesülésének tekintetében. Ezeknek az adatoknak értelmében Magyarországon a tiszti létszám a közös hadsereg magyar ezredeiben 4500. Ámde magyar születési tiszt összesen 1500 szolgál a közös hadseregben; ebből csak 1200 tud magyarul, és ezek közt is többen vannak, a kik magyar ezredekbe való áthelyeztetésüket családi