Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-297

82 297. országos ülés 1903 Julius 1-án, csütörtökön. annyiszor az alkotmány és törvény iránti — ismétlem — tiszteletének kifejezést adandó, fohászkodott, könyörgött, határozati javaslatokat nyújtott be, interpellácziókat intézett, de ez soha soha eredményre nem. vezetett, soha meghallgatásra nem talált, mindig süket fiilekre talált, valahányszor a nemzet jogainak érvényesítéséről volt szó. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) S ime most, t. képviselőház, mi történik a quótakérdésben ? Itt van egy irott törvény, fejedelmi esküvel szentesítve, a mely kétségtelenül azt mondja, hogy a Felség akkor gyakorolja ezt a legfőbb birói tisztet a két alkotmányoson kormányzott nemzet között, legális képviseletei által előterjesztett adatok alapján, ha a két nemzet között a megegyezés létre nem jön. S mit látunk, t. képviselőház, ebben a kérdésben ? Látjuk azt, hogy egy rendszer ináuguráltatott, a mely fundamentális elvül vallja ennek az alkotmányjogi biztosítéknak nyilvánvaló kijátszását. (Ugy vem! Ugy van! a-szélsőbaloldalon.) Eddig legalább leplezték ezt a törekvést ; leplezték annyiból, hogy csak az osztrák parlament széjjelkergetésére való hivatkozással tették lehetővé a Felség döntését, azt mondván: elküldjük a Reiehsrahtot, nincs compaciscens, a kivel tárgyalni lehessen, ennek folytán fordulunk a Felséghez. Ehhez a politikához, fájdalom, segédkezet nyújtott a magyar kormány, de eddig legalább megmentették a látszatot; megmentették annak a látszatát, hogy beterjesztették azt a javaslatot, a mely a két bizottságnak megállapodása folytán keletkezett, ezt a bizottsági véleményt beterjesztették ide alkotmányos tárgyalás czóljából. Ma azonban, t. képviselőház, már egészen világos, hogy a letűnt kormány már maga sem azzal a czélzattal adta be javaslatát, hogy az alkotmányosan ne tárgyaltassék, mert haldoklásának utolsó perczeiben, akkor terjesztette azt elő, a mikor már egészen nyilvánvalóvá lett, — most már tényként kell megállapítanunk, — hogy ennek a quóíabizottságnak jelentése még a magyar törvényhozás előtt sem tárgyalható. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mit jelent ez ? Semmi egyebet, mint lehetetlenné tételét annak, hogy a magyar törvényhozás a közös költségekhez való hozzájárulás arányának kérdésében, :

— a mint az tényleg bekövetkezett most már, gondolom — 1896 óta, még csak hozzá se szólhasson. Rendszerré vált az, a mit kivételnek statuált a törvény; a felségdöntést, e legfőbb birói tisztet kuruzslásra, alkotmányjogi szurrogátumra használják fel a korona tekintélyének nem emelésére — hanem leszállítására. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Már most, t. képviselőház, a t. miniszterelnök ur egy egészen uj politikát inaugurál ezen a téren. Ugyanazon a napon, midőn a Felség döntése a kezében van, beterjeszteti a pénzügyi bizottságban leendő tárgyalás végett a quótabizottság jelentését. Innen kell kioktatást nyernie, hogy ez a két dolog egymást kizárja. Mit akar a t. miniszterelnök ur? Komédiát akar velünk játszani, (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon : Ottan játszanak komédiát, nem itt!) vagy pedig el akarja velünk hitetni azt, hogy az ő kormányzata mellett, azon rendkívüli szép programm mellett, a melylyel ő előállott, a nemzetet sikerült elaltatnia és a nemzet ilyen alkotmányjogi biztosítékokról is könnyen le fog mondani? Alapos csalódás lesz jutalma és bére annak, a ki azt hiszi, hogy a párt magát elaltatni engedi. Ismét bizonyíték szolgáltatik arról, hogy ez a függetlenségi párt hiába tiltakozik, hiába beszél, itt csak a nemzeti ellenállásnak szervezésével lehet eredményeket elérni és az alkotmánj^sértést megakadályozni, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert ezen kérdésben is a képviselőházhoz tartozó függetlenségi párt a quótabizottság kiküldetéséhez való hozzájárulásában, tényleg akarata, szándéka ellenére segédkezet nyújtott ahhoz, hogy ilyen alkotmányellenes felségdöntés keletkezhessek. Ebből a kouzekvenczia nem más, mint okulás arra, hogy — ismétlem, — a magyar törvényhozás termeiben, fájdalom, a nemzeti ellenállásnak parlamenti szervezése nélkül az alkotmányjognak sérelmét, a jogtiprást megakadályozni egyáltalán lehetetlenség. Most rátérek annak a kérdésnek szellőztetésére, hogy tulajdonképen mi történt a kormány megalakulása előtt ? (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Ezen a területen én a t. miniszterelnök urnak tegnap tett egy nyilatkozatát a naplóból szándékozom felolvasni, mert, előre is jelzem, abból én konzekvencziákat akarok levonni, és előre is felteszem, hogy a t. miniszterelnök ur legalább ezt a nyilatkozatát újból módosítás alá venni nem fogja. Polczner Jenő: Nem bizonyos! Polónyi Géza: A t. miniszterelnök ur kormányzati elv gyanánt mit állapított meg? Azt mondja (olvassa): » Nincsen az ország érdekében, hogy ilyen módon intéztessenek el a közösügyek,* t. i. paktumok utján. »En azt hiszem, sokkal jobban felel meg az alkotmányos élet követelményeinek, ha az ország ügyei nyíltan, e ház előtt intéztetnek el és ne kössék magukat le a pártok és a kormány egymással szemben.« A t. miniszterelnök ur a maga részéről kormányzati elve gyanánt ismételten hangoztatta, hogy ő szivesen lép érintkezésbe a pártok vezérférfiaival, de minden obligó nélkül és magát lekötelezni és a pártoktól kötelezettséget elfogadni egyáltalán nem szándékozik, hanem tisztán a szerinte felfogott többségi elmélet alkalmazásával, a parlamenti többség által akar kormányozni. Nekem, t. képviselőház, ez ellen nemcsak hogy kifogásom nincsen, sőt ezt, a mi a jövendőt illeti, azt örömmel üdvözlöm. A múltra vonatkozólag azonban a t. miniszterelnök ur nem abszolválhatja azon tényeket, a melyek másként jöttek létre. Nem is szándéka,