Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-313

313. országos ülés 1903 Julius 21-én, kedden. 413 előttünk, hanem azt a gyűlölt fekete-sárga zászlót, a melyet követni soha nem fogunk. Egy zászlót mutogatnak, a mely felbőszít bennünket; egy zászlót, a mely felzaklatja a vért ereinkben; egy zászlót, a melyet mindig gyűlölettel nézünk, azért, mert sok szomorú emlék fűződik hozzá. Ezek a véres emlékek nem alkalmasak arra, hogy bennünk lelkesedést keltsenek, és nem alkalmasak arra, hogy bennünk azt a hősies felbuzdulást keltsék, a melyre kritikus időben a hadseregnek szüksége van. Én azt hiszem, t. képviselőház, hogy nemcsak dinasztikus érdek, hanem a hadseregnek is a legeminensebb érdeke és legnagyobb szüksége van arra, hogy ez a kérdés valahára megoldassák és az érzelmi egység a nemzet és a hadsereg között végre létrejöjjön. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert egy hadsereg csak ugy lehet erős, egy hadsereg csak ugy lehet a küzdelemre és győzelemre képesítve, hogyha annak a hadseregnek minden gyökérszála a nemzet testébe megy bele, és minél mélyebbre mennek ezen gyökérszálak, minél erősebb a ragaszkodás és összeköttetés hadsereg és nemzet között, annál inkább lehet reméleni azt, hogy az a hadsereg meg fogja állani a helyét, annál nagyobb sikereket fog elérni; hogyha az a hadsereg tudja, hogy miért küzd, hogyha íudja a katona, hogy hitveséért, gyermekeért és hazájáért küzd, annál inkább meg fogja állni a helyét és annál inkább fogja kivívni a diadalt. Mig egy olyan hadsereg, a melynek czélja nincsen, a melynek csak parancsolják, hogy előremenjen, az küzdelmet és győzelmet aratni nem fog soha. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen csak az osztrák hadsereg szomorú és gyászos történetére kell visszapillantanunk és látjuk azt, hogy az a hadsereg, melyet eszmék nem lelkesítettek soha, a mely csak erőszakkal és parancsnak engedelmeskedve ment a küzdelembe, az mindig megveretett és a küzdelem vége mindig csak gyászos futás volt, mig ellenben a magyar hadsereg, a melyben az érzelmek közössége megvolt, diadalról diadalra vitte győzedelmes zászlaját, elérte czélját és az összes külföldi nemzetek tiszteletétől volt környezve. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ehhez, t. képviselőház, nem szükséges egyéb, mint egy kis belátás, egy kis jóakarat, és megtörni azt a csökönyösségét, a mely a katonai körök felfogásában nyilvánul és a mely bennünket mindig forradalmi velleitäsokkal vádol teljesen igaztalanul, mert hűbb nemzet a magyar nemzetnél nem volt soha és most sincs. (Igaz! Ugy van! a

ir szélsőbaloldalon. Egy hang a szélsőbaloldalon : Ok csinálták mindig a forradalmat, nem mi!) Hiszen, t. képviselőház, az embernek bámulni kell ennek a nemzetnek igazi bárgyuságán és birkatürelmén, hogy eltűrte ezen állapotokat annyi hosszú időkön át, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy nem támadt még fel eddig és nem követelte erőszakkal azt, a mihez neki veleszületett joga van. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Egy hang a szélsőbaloldalon: Es törvénye .') De ez nem elég. A törvényt meghozzák, kimondják, de végre nem hajtják, sőt nemcsak a törvényt nem hajtják végre, de nem hajtják végre még a törvényen alapuló rendeleteket sem. Valósággal megdöbbentem, a midőn a véderővita elején olvastam, hogy 1868 óta ki van adva egy császári és királyi rendelet, — Ausztriában természetesen császári — a mely rendeletben a hadseregnek meghagyták azt, hogy az idegen származású tisztek Ausztriába vezényeltessenek, a mi magyar származású tiszteink pedig hozzassanak be az országba és hogy itt a magyar ezredeknél csakis magyar honosságú tisztek alkalmaztassanak. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Akkor ez volt a czélszerüségi kérdés!) T. képviselőház! 35 esztendő múlt el ennek a rendeletnek meghozatala óta és ez a királyi parancs még most sincs végrehajtva. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem sokat adnak rá!) Ha valahol fegyelemre van szükség; ha szükség van arra, hogy a parancsok minden meggondolás nélkül végrehajtassanak, akkor a hadsereg az. És mit látunk, t. képviselőház? Hogy a midőn ily rendeletet ad ki maga a legfőbb hadúr, a hadseregnek legfőbb parancsnoka, a mely a nemzetnek kedvezne és a mely a nemzet aspiráczióit előmozdítani volna hivatva, akkor ezt a parancsot, daczára annak, hogy az szigorú katonai parancs, végre nem hajtják, hanem ezt egyszerűen félreteszik. Miféle tekintélye van a hadseregben annak a legfőbb parancsnoknak, a kinek a rendeleteivel igy játszhatnak? Ennek következménye, hogy a hadseregben meggyökeresedett az a felfog mely nem engedi, hogy a közös hadsereg magyar része igazán magyar hadsereggé váljon. T. ház! A mi programmunk nem az 1867: XII. törvényczikk végrehajtása, a mi programmunk az önálló nemzeti magyar hadsereg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az a körülmény azonban, hogy nekünk egy olyan hadseregünk van, a melyet közösnek csúfolnak ugyan, de a mely tényleg osztrák, tisztán császári hadsereg, indít bennünket arra, hogy mindaddig, mig végczólunkat, a magyar nemzeti önálló hadsereget elérhetjük, követeljük, hogy a törvényben lefektetett elvek megvalósíttassanak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azért mondom mindezeket el, mert az utóbbi időben meggyanúsítottak bennünket, hogy mi is lecsúsztunk a 67-es alap sikos lejtőjére, a melyen már megállás nincs, a melyen csak a nemzet bukása következhetik be. De mi ezt nem tettük és csak azért követeljük a törvény végrehajtását, hogy végczélunkhoz, ideálunkhoz közelebb juthassunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az utóbbi időben mézes madzagot akarnak szájunkon keresztülhúzni, hogy adnak nekünk