Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-311

311. országos ülés 1903 körülménynek betudni, hogy miután nincs megszavazott bucigetünk, a rendelkezésre álló eszközök igen csekélyek. Trubinyi János: T. képviselőház! A miniszterelnök urnak szives válaszát hálás köszönettel tudomásul veszem, üemélem, hogy ezáltal a szegény kárvallott lakosság meg lesz nyugtatva. (Helyeslés.) Elnök: A választ az interpelláló képviselő ur tudomásul vévén, a ház is tudomásul veszi a választ. Következik Lendl Adolf interpellácziója a délvidéki kivándorlás és közigazgatási visszaélések tárgyában a belügyminiszterhez. Lendl Adolf: T. képviselőház! A kivándorlásról szóló kimutatások, a melyek időnkint elénk kerülnek és a melyekkel a napilapok is igen gyakran foglalkoznak, egyes vidékekre vonatkozólag valóban megdöbbentő szomorú adatokat tartalmaznak. Hogy hazánk északi megyéiből a nép évtizedek óta kivándorol, azt már megszoktuk, és tudjuk annyira, hogy szinte természetesnek találjuk. Azonban, a mióta százezrével szállítja ki embereinket az északi megyékből a brémai hajóstársulat Amerikába, mégis megdöbbenünk ennek láttára és szeretnénk segíteni országunk bajain. Hazánk déli megyéiből csak ujabban indult meg a nép, de az alatt a rövid 4—5 esztendő alatt is annyira fokozódott a népnek kivándorlása, hogy valóban a legnagyobb aggódással tekinthetünk a legközelebbi jövőbe. Hétről-hétre, sőt mondhatni, napról-napra regisztrálják a délvidéki lapok, hogy innen is, onnan is hány ember, hány család vándorolt ki. Torontálból, Temes megyéből nem egyenkint, nem tizével, hanem százával, ezrével, nagy csapatokban mennek kifelé. A hivatalos jelentések nagy számokban referálnak ezekről, pedig ezek a hivatalos jelentések nem is -'elég hűek, nem teljesek, mert nincsenek belefoglalva azok a titkon kivándorlók, a kiket a brémai ezég Aradon vagy másutt útközben uri ruhába bujtat, hogy a határon fel ne ismerjék őket. És kik mennek ki az országból? El se mondanám, hiszen ugy is tudjuk, és olyan szomorú. Nem a koldus, nem a tehetetlen, nem a munkaképtelen és beteg része a népnek megy kifelé, hanem a legszorgalmasabb, a munkabíró és a vagyonosabb emberek, mondhatom, a fiatal és hazafias ereje a mi népünknek. Főként ujabban a magyar szokott kivándorolni, de még szerfölött sokkal nagyobb számmal a délvidéki sváb. Különösen ez az utóbbi elem, a délvidéki sváb fogy feltűnő mértékben és pedig legkiválóbb falvainkból. A kik erőtlenek és majd terhére lesznek az országnak, azok itthon maradnak : vagyis fogy az erő és gyarapodik a teher. A boldog megélhetésnek úgyis már régóta vége van ott a Délvidéken, pedig voltak ott boldog, vagyonos, megelégedett falvak. De ma a sváb kivándorolván, a népnek java elhagyja az orszájulius 18-án, szombaton. 387 got, itthon marad a tehetetlen elégedetlenség, a mely azonban csak ideig-óráig marad tehetetlen, mert hiszen már szervezkedik, szervezkedése megyeszerte folyik ott lent. Igen, folyik a szervezkedés, bujtogatják a népet, megközelíti már a szoczializmus, de nem az az igazi, a helyes irányban vezetett szoczializmus, hanem a hazaflatlan irányú, és különösen érinti a német népet most a pángermán agitáczió. Vájjon mi ennek az oka és honnan ez a nagy elégedetlenség hirtelen rövid néhány év alatt? Általában azt hiszik, hogy a népnek nagyfokú és lázas állapota, elégedetlensége általános országos nagy bajokban keresendő. Ezt hiszik a bársonyszékben ülők, a zöld asztal mellett dolgozók, de a kik a nép közé mennek és közvetlenül érintkeznek a néppel, azok meghallhatják közvetlenül, hogy ez helytelen felfogás. Az általános nagy okokból, pl. gazdasági pangásból, ínséges évekből, háborúkból, vagy nagy elemi csapásokból eredő szegénységet, bajokat, eltűri a nép. Kínlódik, de eltűri. Nem elégedetlenkedik és a miatt nem vándorol ki. Annak a nagy elégedetlenségnek, a mely a népet lázas mozgalomba hozta most, különösen a délvidéken, és a mely azt kivándorlásra készteti egyrészt, másrészt pedig izgatja, annak legalább ottan más oka van. Többnyire helyi oka. Minden vidéknek, minden falunak meg van az arra való külön oka. Én Temes megyének számos közI ségében a helyszínén tanulmányoztam a kivándorlást, annak módjait és okait, de egyúttal foglalkoztam a nemzeti mozgalmakkal is és merem állítani, hogy sem a kivándorlásban, sem pedig a nemzeti mozgalmakban nem a nép a hibás, és nem a népben van annak az oka. Az én kerületemben négy községben indult meg most ujabban a kivándorlás. Ezeket speczialiter tanulmányoztam és azt találtam, hogy mindegyik faluban külön-külön oka van a kivándorlásnak. Az okok azonban mégis kétféle természetűek, egyrészt gazdasági természetűek, másrészt pedig a közigazgatási helytelenkedésre vezethetők vissza és a legcsunyább visszaélésekre. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az első érdekelheti különösen a földmüvelésügyi miniszter urat és legközelebb leszek bátor a t. ház szine előtt erről beszélni. A közigazgatási visszaélések pedig különösen érdekelhetik a miniszter urat, mint belügyminisztert és ezekre alapítom mostani interpellácziómat. (Halljuk! Halljuk.') A t. miniszterelnök ur úgysem ismeri még Magyarországot, legfeljebb csak felülről és kívülről, és mivel most neki érdekében van különösen Temes vármegyét megismerni, miután épen Temesvár választotta meg őt képviselőnek, azért leszek bátor hazánknak keleti perifériájáról egy megyét neki bemutatni. {Halljuk! Halljuk!) A népnek nagy elégedetlenségét, s ezzel kapcsolatos nagymérvű kivándorlását és mozgolódását első sorban és főképen néhány köz49*