Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-309

341 309. országos illés 1903 Julius lü-án, csütörtökön. hogy ő a magyar ; nyelv, üemzeti zászló és jelvény kérdésében nyilatkozatot adjon, ez olyan állásfoglalás és inszínuáczió, a melyet a_ leghatározottabban vissza kell utasítani. (Elénk helyeslés a szélsöbalóldálon. Felkiáltások a jobboldalon: Csavarás!/ Röviden be is. fejezem mondanivalómat. (Halljuk ! Halljuk ! halfelöl.) Ha az érdemét tekintem annak a nyilatkozatnak — méltóztattak hallani, hogy mit mondott a miniszterelnök ur: (Felkiáltások a jobboldalon: Nagyon is!) ... kérem, érdemes reprodukálni, mert én, a ki a szász literaturát meglehetősen; ismerem, ilyen czirkumspektus választ még a szász literaturában sem láttam. Ismerem sok rabulista ügyvéd periratait, de ilyenforma nyilatkozatot sohasem hallottam. (Derültség és felkiáltások a jobboldalon: Hallunk most!) Azt mondja a miniszterelnök ur ezekre: állja, a mit a múlt kormány is mondott, hogy a kormány igyekezni fog azoknak érvényt szerezni — miknek, nem tudjuk — amennyiben ez a védtörvénybe beleillik, — mennyiben illik bele, nem tudjuk — és a dolog természetével nem ellenkezik. És azután még ez mind nem elég: »amennyiben ezek megvalósithatók.« Nekem eszembe jut itt a nyergesujfalusi plébános, a ki fcrblizés közben veszitett és akkor fogadalmat tett, hogy többet ferblizni nem fog. Azt mondta, hogy papi becsületemre ^esküszöm, hogy ferblizni többé nem fogok. De rögtön megbánta és hozzátette: kivéve, ha valahol vendég leszek, vagy ha valaki nálam lesz vendég, vagy ha a körülmények egyébként ugy hozzák magukkal. (Elénk derültség és taps a szélsöbalóldálon.) Ne méltóztassék rossz néven venni, hogyha az ily nyerges-ujfalusi fikcziókkal a magyar törvényhozást megnyugtatni és a nemzeti követelményt kielégíteni abszolúte nem lehet. Én köteles vagyok tudomásul venni azt, hogy ezen nyilatkozatokban, ha valami foglaltatik, ugy foglaltatik annak a deczidált negálása, hogy a t. miniszterelnök ur a nemzetet kielégítő alapon és módon, a nemzeti követelések kielégítésére vállalkozni akar. Még csak néhány megjegyzésem van. Az egyik az, hogy a, t. miniszterelnök ur nyilván félreértette felszólalásomat, Én t. i. azt mondtam, hogy az 1867 : XII. t.-cz. alapján az egységes vezérlet, vezénylet és belszervezet felségjog, mely alkotmányos utón gyakorlandó, s azért mondtam, hogy midőn institutiv biztosítékokat követelünk, azt kívánom, hogy a t. minisztereielnök ur a korona autorizácziója alapján , tegye meg nyilatkozatát. És erre mit hallottunk ? Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy ő nem olyan miniszterelnök, a ki a koronára való hivatkozással akar kormányozni, mert ő a maga szakállára cselekszik. (Derültség a szélsöbalóldálon.) A történelmi anteczedencziák megtanítják majd a t. miniszterelnök urat arra, hogy a véderővita alatt, is hallottunk ilyen nyilatkozatot és akkor a koronára való hivatkozással, annak beleegyezésével keletkezett egy oly országos határozat, a melyhez még a főrendiház is hozzájárult. Ez az ut .nincsen kizárva a magyar parlament előtt. Jegyezze meg a t. miniszterelnök ur magának, hogy semmiféle miniszterelnöknek a szakálla a világon eddig még alkotmányos biztosítékot nem képezett. (Elénk derültség és helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ilyen biztosíték eddig beczikkekyezve nincs. Egy szakállt ismerünk a magyar történelemben ; ez pedig egy esztergomi érseknek a szakálla volt, a ki ugy beszélt, mint a miniszterelnök ur, a minek azután az lett a konzekvencziája, hogy az országgyűlés színe előtt kitépték a szakállát. (Élénk derültség a szélsöbalóldálon. Mozgás jobb felöl.) Már most, t. ház, ez a szakáll bármennyire gondosan is legyen kezelve, még azt a veszélyt is rejti magában, hogy a borbély már háta mögött ül. (Elénk derültség és taps a szélsöbalóldálon.) Nem szándékozom arra a területre exkurziót csinálni, hogy a magyar parlamentben akad egy miniszterelnök, a ki összeszorult szívvel és dermedt vérrel beszél az abszolutizmusról és a forradalomról akkor, a midőn erről innen senki sem beszélt. (Elénk ellenmondás jobbfelöl. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: De ugy van!) T. képviselő urak, talán önöknek is megnyugvásukra szolgál az efezusi özvegyeknek eljárása, a kik az alig eltemetett miniszterelnök sírjánál tegnap már nagy tapsokkal homlokon csókolták az uj imádót. (Derültség a szélsöbalóldálon.) De .legyenek nyugodtak, itt nincs egy képviselő sem, a ki a magyar parlamentet jelenlegi viszonyai közt, ebbe a végzetes helyzetbe akarná sodorni. (Zajos ellenmondás a jobboldalon és a középen.) Gajáry Géza: Most már elhiszszük, hogy nincs. Most már túl vannak rajta, már megtették! Szatmári Mór: Önök mindenbe belemennek ! (Nagy zaj.) Két héttel ezelőtt még szidták, most a kezét csókolják! (Nagy zaj és ellenmondás jobbról és a középen.) Krístóffy József: Nem igaz! (Zajos felkiáltások jobbról: Nem igaz!) Barabás Béla: Két hét múlva megint másra kerül a sor! (Nagy zaj. Elnök ismételten csenget.) Bakonyi Samu: Krístóffy csak magáról beszélhet ! Pozsgay Miklős: Nevekkel szolgálhatunk, hogy kik szidták! (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások a, szélsöbalóldálon: Politikai immoralitás!) Polónyi Géza: Pár .szóval rögtön tisztába hozhatjuk a helyzetet. Önök azt mondják ugyebár, hogy a kisebbség terrorizmusa rá akarja erőszakolni a maga akaratát a többségre. Sréter Alfréd: Visszaélés a házszabályokkal, semmi egyéb! Polónyi Géza: Azt mondják, hogy ezen az okon válságot idéz elő a kisebbség az alkot-