Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-305
305. országos ülés 1903 Julius ii-én, szombaton. 255 önálló magyar hadsereget kívántam, de ha ez most nem lehetséges, azt mondtam, jól van, követeljük a 67-iki törvény végrehajtását. Láttam azonban a veszélyt, láttam, hogy ebből baj keletkezhetik. Azt mondtam az értekezleten: T. barátaim, én nem akarok véleményt nyilvánítani ily fontos dologban; mondjon ki a t. párt bármilyen határozatot, én ahhoz feltétlenül hozzájárulok; (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) nekem csak egy kérésem van a párthoz, és ez az, hogy ha már a sötétbe ugrunk, akkor aztán ha A-t mondunk, B-t is mondjunk. Ha megkezdjük egyszer a végletekig menő ellentállást a katonai törvények ellen, — a mihez jogunk van, mert jogunk és kötelességünk a többséget kényszeríteni arra, hogy követelje ő is a fennálló törvénynek szigorú végrehajtását, és én sohasem tekintettem ezt az eljárást obstrukczidnak, hanem nemzeti ellentállásnak — de ha egyszer kimondjuk, hogy végletekig menő harczot viselünk, akkor, hogy ha e határozatot a párt bárminő indokból — ismételve mondom, tisztelem mindenkinek a meggyőződését — megváltoztatná, és a végletekig menő harczot nem folytatná addig, a mig a nemzet jogos követelménye nem érvényesül, én arra az esetre le fogom vonni a következést. Nekem az idő tökéletesen igazat adott. A függetlenségi párt e küzdelme mellé az egész nemzet állott, és elősegítette a függetlenségi párt e jogos küzdelmét. Következett az indemnitás; én akkor is abban a véleményben voltam, hogy az indemnity ellen a harczot nem kell folytatni. Az volt a meggyőződésem, hogy mi a katonai javaslatok ellen a harczot kibírjuk, és azt hiszem, hogyha az én szerény nézetem érvényesül, a nemzet ma is a maga teljes egészében, ugy mint kezdetben, a párt háta mögött állott volna. Eitner Zsigmond: Most is áll! Olay Lajos: Lehet, hogy félreértésre adott alkalmat a párt határozata, de azért én is azt hiszem, a mint t. barátom mondja, hogy most is a nemzet nagy többsége a párt háta mögött áll, tény azonban az, hogy ezt a harczot, ha már benne vagyunk, meg kell vívnunk, ezt a harczot abba hagynunk nem szabad, mert ha ezt a harczot abba hagyjuk, vagy csak felfüggesztjük, félek, hogy ezt a nemzetet újra felrázni nem lehet, félek, hogy ezt a harczot folytatni nem leszünk képesek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) T. képviselőház! Hogy ez a harcz csakugyan jogos és szükséges, hogy ezt a harczot a többség tagjainak is jogosnak kell tartaniok, annak legeklatánsabb példáját adja a ház t. elnökének, gróf Apponyi Albert képviselő urnak memoranduma. Mi csak azt folytattuk, azt csináltuk meg, a mit gróf Apponyi Albert, a képviselőház elnöke, a volt nemzeti párttal együtt az ő memorandumában követelt. Gróf Apponyi Albert rövidített memoranduma a következőleg szól: »A követelések közt szerepel a kétévi szolgálat, továbbá a béke és harczi állomány törvényes megállapítása; követeli továbbá gróf Apponyi a katonai bíráskodás reformját és a nagyobb mértékben való szabadságolást, egyenlő arányban a magyar ós az osztrák kontingensnél; további köretelés volna a jróttartalék kontingentálása, megfelelő nagyságban. A többi katonakötelest azonban a honvédség póttartalékába kell sorozni, hogy magyar kiképzésben részesüljenek és magyar jelvények alatt szolgáljanak. Számos törvény és a legfőbb hadúrnak egy 1868-ban kelt rendelete biztosítja a magyar tiszteknek a magyar ezredekhez való visszahelyezését. Ha kivételesen más csapattesteknél szükség van magyar tisztekre, akkor ezt a kivételt szorosan kell meghatározni, még pedig törvényes rendelkezés utján. Törvényben kell intézkedni arról is, hogy a magyar honos a magyar nyelv ismerete nélkül se nyerhessen tiszti rangot. Kivételt csupán a horvátokat illetőleg lehessen tenni. Apponyi Albert ezzel kapcsolatban el akarja érni azt, hogy a nem magyar ajkú nemzetiségek intelligencziája ne jusson arra a meggyőződésre, hogy több szükség van a német, mint a magyar nyelvre. A zászló, jelvények és czimer dolgában a magyar állam jogai érvényesüljenek. Követeli Apponyi a bécsi lap közlése szerint a közös hadügyminiszter intézkedő jogának kizárását az ujonczjutalékkal és a szolgálat alól való felszabadítással kapcsolatos kérdésekben. Ez a jog 1889-ben keletkezett; de helytelen. Legfőbb fórum vitás kérdések eldöntésére a közigazgatási bíróság, esetleg a honvédelmi minisztérium lehetne. Változást óhajt Apponyi a kiegészítő kerületek beosztásában is. A beosztást olykép szeretné, hogy ne azonos nemzetiségi jellegű ezredek keletkezzenek, hanem mentül több olyan ezred, a melynek nyelve magyar lehetne. Keverni is lehetne a kiegészítő kerületek legénységét, azzal a nemzeti czéllal, hogy lehetőleg sok magyar nyelvű ezred képződhessék. Ezen nemzeti követelések teljes vagy részleges teljesítése esetében az uj katonai terhek, a melyek nagyon súlyosak, csak másodrangú szerepet játszanának az aktuális javaslatok megítélésében. « T. képviselőház! Kalapot kell emelni Apponyi Albert és a nemzeti párt előtt, hogy programmjukat, melyet két évtizeden keresztül hirdettek, s melynek alapján a nemzet igazi bizalma feléjük fordult, akkor is fentartották, mikor a kormánypártba beléptek. Hát én volnék az első, a ki most is a legmélyebb kalapemeléssel üdvözölném a t. nemzeti pártot, hogy ha Hock János példáját követné. Mert az a kérdés, hogy teljesítette-e a kormány vagy az uj miniszterelnök bármi tekintetben is a nemzeti pártnak ezen jogos nemzeti követeléseit? Azt mondta tegnap
