Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-301

301. országos ülés 19 derváry: akkor nem lehet más a czél, mint kiirtani ebből a parlamentből mindazon elemeket, a melyek az alkotmányos élet és a nemzeti jogok iránt érzékkel és kötelességtudással birnak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Gabányi Miklós: Magyarország halálos ellensége a magyar kormány! (Derültség!) Nessi Pál: Hogy a nemzeti érdeket nem képviseli, az bizonyos! (Zaj.) Elnök: Gabányi képviselő ur közbeszólásának tartalmáról értesülvén, figyelmeztetem, hogy már ilyet még sem szabad mondani e házban, Gabányi Miklós: De az igazat mondom! (Derültség.) Holló Lajos: T. ház! Én belátom azt, és mindenki tudja, hogy némileg változást szenvedett ennek a küzdelemnek erőssége abban, hogy azon harczvonal egyik szárnyában, a melyben a küzdő tábor felállott, ingadozás volt tapasztalható. De sok csatanyerés következett be olyan körülmények között is, a midőn a hadállásokban egy időben ilyen időleges zavar mutatkozott, de a midőn később a küzdelem ismét megtalálta a maga medrét és ismét a régi harczoló tábor vitte tovább az egész küzdelmet, a győzelem bekövetkezett. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbahläalon.) Egy rákfenéje volt régebben ennek a parlamentáris életnek, a melytől,, azt hiszem, sikerült megszabadulnunk, t. i. a képviselők egyéni függetlenségének lekötése. Régebben itt valóságos mandátum-hitbizományok voltak és mandátum-zsarnokoskodások folytak, a midőn a független képviselő azzal intimidáltatott, hogy ő annak a hatalomnak kezében van és mandátumhoz nem jut, ha egyéni függetlenségének és meggyőződésének merészel hódolni. Hogy ebben a házban szabadabb szellem keletkezhetett, annak egyik legnagyobb oka és tényezője az volt, hogy ez a mandátum-zsarnokság megszűnt; megszűntek ezek a mandátumosztó hatalmasságok, ós minden képviselő mint egyén és mint politikus függetlenül gyakorolta meggyőződését. Azt hiszem, hogy ebben az irányban ma sincs és a jövőben sem lesz más alakulás. Mihelyt nem lehet intimidálni a képviselőket azzal, hogy akár a kormány, akár más valaki rendelkezik a mandátumok felett, és hogy annak tetszésétől, akaratától és támogatásától függ a mandátumok sorsa: akkor megnyilatkozhatik az egyéni akarat s az egyéni helyzet függősége megszűnt. A szótartás a t. miniszterelnök ur által tegnap is mint egy fontos politikai faktor hozatott fel az ő kormányzati kísérletében. Bármennyire hozzá vagyunk is szokva felülről a szótartásnak nemismeréséhez, — hiszen ott volt a példa rá, hogy magát a koronát is bevitték a szótartásnak kétes magyarázatába, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) a midőn 1868-ban kibocsáttattak a koronával egy rendeletet, a mely a magyar tiszteknek a magyar hadsereg számára való visszaadására vonatkozott, s a 3 Julius 7-én, kedden. 173 midőn e tekintetben a szótartást maga a katonai hatalom soha, de soha egy perezre sem vette komolyan és a király szavát egy pillanatra sem tartotta arra méltónak és fontosnak, hogy végre is hajtsák. Azért mégis a magyar politikai világban sohasem lehet oly iskolát fentartani, a mely a szótartást mint politikai tényezőt el nem ismerte volna. Disztingválni kell azonban, és ennek értelmét a jogosult határon túlterjeszteni nem volna helyes. A t. minisztei'elnök ur maga mondja, hogy a beszélgetések, a melyeket a különböző pártállásra egyénekkel és csoportokkal folytatott, nem képviseltek megegyezést; nem volt az sem megállapodás, sem paktum. Azok beszélgetések voltak, a melyekben a résztvevők abból merítették meggyőződésüket, a mit a t. miniszterelnök, ur előterjesztett. És ón ma is azt mondom, hogy a kinek a miniszterelnök ur akkori nyilatkozataiból, vagy a mostani nyilatkozataiból az a meggyőződése, hogy az ő kormányzása nem képez alkotmányos akadályt ezeknek a czéloknak keresztülvitelénél, arra nézve nem lehetséges, hogy a miniszterelnök ur kormányzása elé akadályokat gördítsen; a kiknek az a belső meggyőződése és hite, hogy a miniszterelnök ur kormányzása nem nyújt indokot arra, hogy aggodalmat keltsen a lelkekben az alkotmányos eszközök félretótelére nézve, azokra nézve ez áll. De a kiknek nem volt alkalmuk az ily meggyőződésre, vagy ha bennük az az impresszió keletkezett, hogy a miniszterelnök programmjából és nyilatkozatai folytán aggodalmat táplálhatnak, és oly meggyőződést meríthettek, hogy ha a miniszterelnök ur kormányzati rendszerét direkte vagy indirekté támogatják, egyenesen az ő czéljuknak, ennek a küzdelemnek ártalmára vannak, bocsánatot kérek, azoknak a szótartásnak ürügye alatt nem lehet azt mondani, hogy e rendszer fentartására meggyőződésük ellenére is hozzájáruljanak. Hiszen igy bűnrészesei lennének a miniszterelnöknek. Ez tehát nem vonható a szótartás fogalma alá, ez a politikai meggyőződés erejének az elismerése, a jognak elismerése, a melyet minden képviselővel szemben követelni kell, a mikor a miniszterelnök nyilatkozatából, programmjából, tényeiből azt a meggyőződést merítheti mindenki, hogy itt a küzdelmet az alkotmányos eszközökkel fel kell venni; akkor a szótartást, a mely intim körben szerzett benyomásokra vezethető vissza, de a mely benyomás és meggyőződés ma már a lelkekben nem él, mondom, ezt erre az esetre alkalmazni nem lehet. Mily tényei a miniszterelnök urnak azok, a melyek megingathatták ezt a meggyőződést? A szubjektív körülményektől eltekintek. Csak objektív tényeket említek. Egyik tény, a mely mindjárt visszatetszést keltett ezen az oldalon, az, hogy kabinetjébe oly minisztert vett be, a ki azt az ismert támadást intézte a magyar nemzet ellen,