Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-294

H 29í. országos ülés 1903 június 25-én, csütörtökön. dünk azzal, hogy a közvéleménynek szeretete vesz-e körül, nem törődünk azzal, hogy gunyszavakat, elitéléseket hallunk-e, (Zaj. Elnök csenget.) mert a politikai életben küzdő férfiaknak sem a dicséretre, sem a gáncsra adni nem szabad semmit sem, mert a dicséret esetleg elbizakodottá teszi, a gáncs pedig esetleg elkedvetleníti. A lelkiismeret tiszta szava az, a melynek irányításával előre kell baladnunk és a melylyel mi előre is fogunk haladni. (Elénk helyeslés a szélsobalóldalon.) Miután már most megtettem azt a kötelességemet, a melyet a párt reám bizott, engedjék meg, hogy jövő álláspontunk tekintetében egy igen szomorú esetre hivatkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy hallották önök Nyáry Pál hírét. A baloldalnak volt nagynevű képviselője. Küzdött és e küzdelemben őt ért keserűségek elkedvetlenítették és leugrott egy háznak negyedik emeletéről, öngyilkos lett. Gr. Zichy Aladár: Mi nem ugrunk le! (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak, ne méltóztassanak a szónokot közbeszólásaikkal zavarni. Barabás Béla: Mikor Nyáry Pált temették, Jókai Mór, szintén a baloldal tagja, állott koporsójához és bucsuszavakul ezeket mondotta (olvassa): »Ne feledjük el soha, hogy van egy magára hagyott édesanyánk, a kinek neve Magyarország és a kiért élni és meghalni, és a kit a földön is, az égben is és a sirban is szeretettel átkarolni fiúi kötelességünk. Ne legyen erősebb érzelem szivünkben soha, mint az ő fájdalma és ue kívánjunk magunknak nyugalmat addig, migőtmeg nem nyugtatjuk; hanem maradjunk meg erősen és álljunk meg helyünkön, még akkor is, a mikor keserű az élet és kívánatos a halál.« A mi küzdelmünk is ebben az irányban halad. Mi ezt folytatjuk. Erre el vagyunk határozva, mert elveinkért, eszméinkért továbbra, is lelkesen küzdeni fogunk és nem kívánunk magunknak nyugalmat addig, míg édes hazánkat meg nem nyugtatjuk, hanem igenis megállunk a helyünkön még akkor is, hogyha keserű lesz az élet és kívánatos a halál! (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsobalóldalon. Zaj és mozgás jobb felöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Ezelőtt tíz nappal, folyó hó 16-án volt szerencsém a t. háznak jelentést tenni a politikai helyzetről. Egy uj helyzet fejlődött ki lassanként és állott elő: megszűnt az az egyetértés és az a teljes azonosság az illetékes és mérvadó tényezők között, mely szükséges volt arra és egyedüli előfeltétele volt annak, hogy sikerrel folytathassam politikámat és annak módszerét, az ellenzék ellentállása, obstrukcziója ellenében, pedig — és talán a következések is bizonyítják — joggal tartottam ezt a politikát és ezt a módszert egyedül helyesnek és sikerre vezetőnek. Most is az a nézetem, hogy az volt egyedül lehetséges és sikerre csak ez vezethetett volna. Én ennek folytán és ezért beadtam lemondásomat és ő Felsége ezt a legkegyelmesebben elfogadni méltóztatott. Akkor azt hittem, hogy utolszor szólalok fel ebben a házban erről a helyről. Másodszor is kellett azonban felszólalnom és talán mindenki érezte, hogy a mikor ezt tettem, nem fölösleges munkát végeztem, hogy jogom volt hozzá, hogy szóljak. TJgy látszik, rajtam is bekövetkezett az a közmondás, hogy omne trinum perfectum, így tehát újból kell a t. házat Barabás t. képviselőtársam beszéde folytán kérnem, hogy engedjen szólanom. Nem vitatkozom többé. A mi szemrehányást és vádat emelt: válasz nélkül hagyom. Magamba zárom ítéletemet. Nincs igazuk (Halljuk! Halljuk!) Én folyó hó 16-án arra kértem a t. házat, méltóztassék üléseit felfüggeszteni mindaddig, a mig uj kormány nem alakulhat. Ezt szigorúan alkotmányos, szigorúan parlamentáris felfogásból kiindulva kértem, mert valóban nem tartottam helyenlevó'nek és ez a nézete minden parlamentáris országban azoknak, a kik érteni vélnek a parlamentarizmushoz, hogy a ház nem tanácskozhatik, határozatokat nem hozhat czélszerüen, hogy hä nincs felelős és parlamentáris kormány, (ügy van! jobbfelöl.) A t. képviselő urak a túloldalon más nézetben voltak és ülés tartását kérték. Eljöttem tehát és ugy gondolom, kötelességet teljesítek, midőn eljöttem, utolszor elfoglalni ezt a helyet. (Halljuk! Halljuk!) A kötelességteljesítés végső határáig mentem, midőn idejöttem ma. Én, t. ház, ma nem vagyok egy parlamen táris minisztériumnak az élén, én nem v.igyok parlamentáris miniszterelnök, nem vagyok politikai miniszterelnök; nem vagyok ennek, a háznak és a ház többségének vezére többé. Én csak az ügyek vezetésével vagyok megbízva és ezért vagyok felelős. Az 1848-iki törvények értelmében csak felelős kormány kezelheti Magyarország ügyeit és én ezt a felelősséget mindaddig, a mig ő Felsége engem és a kormányt, a melynek élén állottam, felmenteni nem kegyeskedik, érzem vállalom és annak következéseit le is vonom. De egészen természetes, hogy az attól a naptól fogva történtekért, a melyen én lemondásomat beadtam és a melyen a lemondás őcsászári és apostoli királyi Felsége által elfogadtatott, a politikai és parlamentáris felelősség engem nem illet. (Igaz! Ugy van ! a jobb- és baloldalon.) De mert kormánynak lennie kell, a mint az angol közmondás mondja, és mert nincs ma senki, a ki erről a helyről fedezze a koronát a maga felelőségével, — addig, a mig majd lesz, a ki fedezni fogja — kénytelen vagyok ezen okból azokra, a miket hallottam, megadni a magam válaszát. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Én azt tartom és a folyó hó 14-ike óta, vagyis lemondásom óta történtek alatt is azt tartottam, — és igy is nyilatkoztam, ekkép igyekeztem is érvényesíteni nézetemet