Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-274

274. országos ülés 1903 május 19-én, kedden. 71 A monarchia szempontjából tehát Magyarországon argumentálni nem lehet. Azt a viszonyt Ausztria és Magyarország között, a mely jelenleg fennáll, jogosultnak csak ugy lehet elismerni, ha ebben az összeköttetésben Magyarország a maga fejlődésének, haladásának feltóteleit minden téren, minden tekintetben tökéletesen megtalálja és biztosithatja. (Ugy van! a bal- és a szélsobaloläalon.) Elismerem azt, és magam is meggyőződésként vallom, hogy Magyarországnak is az Ausztriával való szövetséges összeköttetés előnyére lehet, de csak lehet, nem azonban a jelenlegi formában, nem ugy, hogy mindig Magyarországnak érdeke rendeltessék alá az osztrák érdekeknek ugy anyagi, gazdasági téren, mint az ily tekintetekben, a milyenek pl. a nyelv és a jelvény kérdései. (Igaz ! Ugy van! a balés a szélsobaloläalon.) És, t. képviselőház, ha ennek a monarchiának a fennállása Magyarországnak van érdekében, nem áll érdekében senkinek sem jobban, mint a dinasztiának. Epén azért az a meggyőződésem, hogy a dinasztiának a monarchia fentartása és jövője szempontjából nem lehet helyesen más politikát folytatnia, csak azt, a mely Magyarország megerősítésére irányul. Mert ha valaha kinos megpróbáltatások ideje fog bekövetkezni erre a dinasztiára, ebben a monarchiában más támasza nem lesz, csak a magyarnemzet, a magyar állam, (Igaz! Ugy van! abal-és a szélsobaloläalon.) és késő lesz a dinasztiának akkor, a mikor még egyszer támaszul és segítségül fogja felhMni a magyar nemzetet, késő lesz neki akkor észrevennie, hogy a nemzet, ha akarna is, nem bir, mert kifáradt a karja, megroppant a dereka az alatt a sok teher alatt, a melyet ők raktak rá. (Igaz! Ugy van ! a szélsobaloläalon.) A ki a monarchia fennállásának és a dinasztiának igazán őszinte szolgálatot akar tenni és annak igazán hűséges tanácsadója, annak nem szabad és nem lehet józanul máskép informálni az uralkodót és a dinasztia többi tagjait, csak ugy, hogy Magyaroi szagot szeretniök, megbecsülniük kell és a saját érdekükben talán érdemes. Ha ennek a nemzetnek van ereje és önérzete, azt ők talán még a jövőben valamikor a saját jövőjük biztosítására igen előnyösen kihasználhatják, ha megnyerik ennek a nemzetnek igaz, őszinte, odaadó rokonszenvét és barátságát. Hiszen ez a magyar nemzet évszázadok óta annyira predisponáltnak mutatkozott a dinasztikus érzelmekre, hogy a legkegyetlenebb zsarnokoskodás, a legigazságtalanabb bánásmód után is, mikor évszázadokig el volt nyomva és a legmostohább bánásmódban részesült, elég volt a fejedelem kegyének egy kis megnyilatkozása, egy meleg sugara, hogy a nemzetből megint teljes erővel törjön ki a határt nem ismerő lojalitás. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Egy nemzetet, a melyben históriai tradiczió és veleszületett természet a dinasztikus érzés, elidegeníteni akarni a dinasztiától, akárki teszi, én nem tudom, ki teszi, lelkiismeretlen és gonosz cselekedet. (Helyeslés és éljenzés a szélsobaloläalon.) Mi pedig a háznak ezen oldalán a nemzet legjobbjainak érzelmeit fejezzük ki, mikor a nemzet becsületének elismerését, a nemzet jogainak érvényesítését, a nemzet vagyonának oltalmát követeljük mindenkMel szemben és követeljük elsősorban a nemzet, az állam egy intézményével, a hadsereggel szemben. Ez a nemzet sok küzdelem és megpróbáltatás után, érdekeinek sok kijátszása után is önérzetben, öntudatban haladt, gyarapodott. Én azt hiszem, a nemzeti eszmét ma már eltiporni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Nekem az a meggyőződésem, hogy ma már nem állunk itt, mint az a nép, melyről Arany János azt mondotta: »Hanyatló nép, mely méla kedvvel múltján borong.« Nekem az a meggyőződésem, hogy ez a nép egy törekvő nép, mely önérzettel jövőt teremt, (Helyeslés a szélsobaloläalon.) és ebben az irányban folytatjuk mi a mi küzdelmünket és ezért nem fogadom el ezt a quótajavaslatot. (Helyeslés a szélsobaloläalon.) Azt hiszem, hogy a képviselőháznak ez az oldala ettől az iránytól eltérni soha egy pillanatra nem fog, tudni fogja a kitartásban kötelességét. A kitartás, az ellenzék magatartása: a passzív rezisztenczia, melyet beszédem elején kifejtettem. Ennek a küzdelemnek, az itt felmerült ellentéteknek kiegyenlítése egyedül a kormány kötelessége és feladata. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Találja meg ő a módját annak, mikép lehet kibontakozni ebből a helyzetből, melyet a legnagyobb tárgyilagossággal sem jellemezhetek másképen, mint ugy, hogy a kormány előre nem látása, a parlamenti viszonyokba helyezett elbizakodottsága idézte elő, mert nem tudok politikai bölcsességet és előrelátást feltalálni abban, hogy olyankor, a mikor a kormánynak hét vagy nyoicz időhöz kötött, nagy közgazdasági kérdésekre vonatkozó törvényjavaslata vár elintézésre, olyankor, mikor a nemzettől egyébként is áldozatot kMannak, álljon elő egy törvényjavaslattal, a melyben ezen hadsereg részére követel ujabb megterheltetést, mikor tudhatta, hiszen tájékozva kellett lennie az ország közvéleményéről, hogy ily követeléssel szemben nemcsak a háznak ez az oldala, de az egész nemzet fel fog lázadni és a legerélyesebb ellenállást fogja kifejteni. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon) Nem rövidlátóság, nem könnyelműség volt-e tehát ebbe belemenni? De hogyha belejutottunk, akkor a t, kormánynak nem szabad arra hMatkoznia, hogy ő mögötte van a többség, mert az a többség, a melynek akkor, mikor megválasztották, sejtelme sem volt arról, hogy ilyen követelésekkel fognak előállani, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) forma szerint talán igen, de erkölcsileg nincsen jogosítva arra, hogy egy ily