Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-274

2?b. országos ülés 1903 május 19-én, kedden. 69 tagadni azt, hogy 1867 óta az iskolák terjesztették a magyar szellemet, az irodalom, különösen a hírlapirodalom terjesztette a magyar gondolkozást, ébresztette és megerősítette a magyar öntudatot, a nemzet önérzetét. Be kellett tehát következnie annak a korszaknak, a mikor a 67-iki kiegyezés intézkedései magukban véve ki nem elégítik a nemzet aspiráczióit. Annál kevésbbé lehetnek megnyugtatók azok a jelenségek, a melyekkel eddig mindig sikerült a nemzet tisztánlátását elborítani. Ennek a fejlődésnek természetes és jogos következménye az a helyzet, a mely most előállott és ebből a fejlődésből meríti a háznak ez az oldala ugy az erkölcsi erőt, valamint az alkotmányos jogosultságot arra, hogy annak a törvényjavaslatnak, a mely a hadsereg részére a nemzettől ujabb anyagi és vérbeli áldozatokat követel ellenéri ék nélkül, minden erejével ellenálljon. S ezzel a fejlődéssel számolnia kell minden tényezőnek. A ki ezzel a fejlődéssel nem számol, vagy a ki a legfelsőbb köröknek olyan tanácsot ad, hogy ezzel a fejlődéssel, a nemzet önérzetével, ne számoljanak, az rossz tanácsot ad. (Ugy van! a szélsöhalóldalon.) Tudjuk azt, hogy a nemzet legszélesebb rétegeiben egészen más gondolkozás uralkodik, mint a milyen megnyilatkozni látszik abban a többségben, a mely magát a nemzeti akarat kifejezőjének tekinti- Engedelmet kérek, azt a többségi teóriát, a melyet különösen a miniszterelnök ur igen gyakran hangoztat, én egyáltalában nem tudom komolyan venni. Az a többségi teória a mi viszonyaink között nem az alkotmányos gondolkodást jelenti, mert hiszen számtalan példáját látjuk annak, hogy a többség bizonyos álláspontot elfoglal, azt váltig vitatja, a mellett nyilatkozik, a mellett szavaz, s azután történnek bizonyos átalakulások és a többség egész nyugodtan tudomásul veszi a bekövetkezett tényt. Emlékeztetem a t. házat az 1896-ik év október havának elején a képviselőház feloszlatása előtt lefolyt vitára, a mely vita a quóta jövendőbeli megállapodásának a kérdése körül forgott. Akkor gróf Apponyi Albert képviselő ur, az akkori nemzeti párt vezére, emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy 1896, szeptember 5-én egy interpellácziót intézett hozzá, a melyben azt kérdezte, hogy magáévá teszi-e a kormány a magyar quótabizottság álláspontját, és hajlandó-e annak érvényesítése mellett egész alkotmányos befolyását latba vetni. (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) A ki látta akkor ezt a képviselőházat, a ki hallotta akkor gróf Apponyi Albertnek az interpelláczióját megelőző beszédét; a ki figyelemmel elolvasta akkor a quótabizottság elaborátumát, a mely igazán becses és tartalmas munka volt: az meg volt győződve arról, hogy a quóta semmi körülmények között sem emelhető fel Magyarország terhére; (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) az meg volt győződve arról, hogy a szabadelvű párt nem fogja tűrni, hogy a quótát Magyarország terhére akár csak egy százalékkal is felemeljék. (Ugy van! a szélsőbaloldalon,) Méltóztassék csak visszaemlékezni, t. ház, annak a quótabizottságnak, ha jól tudom, Széll Kálmán volt az elnöke, (Ugy van! Ugy van! a bal-és a szélsőhaloldalon.) ós az a bizottság egy alapos elaborátumot dolgozott ki, a melyet rokonszenvvel és lelkesedéssel fogadtak az egész országban, és a melyben számadatokkal bizonyították be azt, hogy a quótát felemelni nem lehet. Akkoriban jelent meg egy igen t. nagy emlékezetű képviselőtársunknak, Horánszky Nándornak magas színvonalon álló tudományos munkája, a melyben meggyőzte a nemzetet és a törvényhozás minden tagját arról, hogy a quótát Magyarország terhére egy százalékkal sem lehet emelni. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőhaloldalon.) És mily borzasztó csalódás érte ezután ezt a nemzetet! Csalódás érte azért is, mert ezen viták után, és azon quótaelaborátum megjelenése után következett be a fúzió, a midőn a szabadelvű pártba vonult be az a nemzeti párt, a mely a nemzeti jogok érvényesítését évtizedeken át hirdette ós programmjába fölvette, és a melynek elnöke irta azt a kMáló munkát a quótáról. Akkor mindenki jogos örömmel fogadta a fúziót, és joggal fűzte hozzá azt a reményt, hogy a nemzeti párt saját álláspontját fogja a szabadelvű pártban érvényesíteni, és hogy ezt csakis abban az irányban teheti, a melyet addig követett. Ekkor következett az a szoIvorú meglepetés, t. ház, hogy a quóta királyi döntéssel, teljesen az 1867-diki törvény ellenére, egészen törvényellenes eljárással (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) 33-49

0

/o-ra emeltetett föl, (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) a törvényhozás kikerülésével, annak hozzászólása és hozzájárulása nélkül, és ezt a quóta-felemelést, gondolom, Széll Kálmán ellenjegyezte, ugyanaz a Széll Kálmán, a ki ezelőtt a quóta-bizottság elnöke volt, és megnyugvással fogadta az egész szabadelvű párt, az a szabadelvű párt, a mely annak idején a quóta-bizottságot kiküldte, és a mely annak idején b. Bánffy Dezsőt megtapsolta, mikor az kijelentette, hogy a quótabizottság álláspontját teszi a magáévá; benne ugyanaz a nemzeti párt is, a melynek nagynevű elnöke egy tudományos munkában bebizonyította, hogy a quótát felemelni nem lehet. Ha mi az állásponthoz és a meggyőződéshez való ragaszkodásban ilyen laza felfogást tapasztalunk, akkor nem lehet a többségre való hMatkozással oly nagy kérdéseket, a milyenek most napirenden vannak, oly nagy és fontos követeléseket, a milyenek megvalósítását magunk elé kitűztük, egyszerűen félretétetni és félretenni akarni, Hogy milyen engedékenység uralkodik bizonyos kérdésekben a felfogás tekintetében a szabadelvű párton, annak egy bizonyítékát tu-