Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-274
68 274. országos ülés 1903 május 19-én, kedden. baloldalon és felkiáltások: Legyen itt legalább a horvát miniszter!) Elnök: Csendet kérek! Széll Kálmán miniszterelnök: Egy miniszternek sem kell itt lenni! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Zboray Miklós: Legalább Vészi legyen itt, a helyettes miniszter! Széll Kálmán miniszterelnök: Hallatlan ellenzék ! (Felkiáltások a baloldalon: Miniszternek itt kell lenni!) Sem törvény, sem szabály nem irja ezt elő! Nessi Pál: Az ]848: III. t.-cz. előírja! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem irja elő! (Zaj a baloldalon.) Babó Mihály: Á ház kívánatára itt kell lenni! (Zaj a bal- és a jobboldalon.) Elnök: A miniszterek nem kötelesek itt lenni. Da hát a miniszterelnök most már itt van, tessék a szónoknak beszédét folytatni. (Zaj a baloldalon.) Nessi Pál: Itt kell lenni a miniszternek, ha a ház kívánja! Rosenberg Gyula: Nessi és Ráth még nem a ház! (Zaj a, baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Tessék, itt a törvény! Ez csak azt tartalmazza, hogy »feleletre vonathatnak !« De ez nem azt jelenti, hogy mindig itt kell lenni. (Zaj a baloldalon.) Elnök: Tessék a szónokot meghallgatni! (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Okolicsányi László: Lehet-e csodálkozni a felett, t. kéj3viselőház, és nem kell-e egészen természetesnek találni azt, hogy olyankor, a mikor a kormány előáll olyan nagy követelésekkel, a milyenek az ujonczlétszám felemeléséről szóló törvényjavaslatban foglaltatnak és a melyek maguk után fogják vonni a magyar nemzetnek ugy vér- mint pedig pénzbeli nagyobbmérvü áldozatkészségét: ez a nemzet számot vet azokkal az erkölcsi és nemzeti becsületbeli kérdésekkel is, a melyekkel az előbb foglalkoztam. Mielőtt ugyanis e nemzet megadná ezeket az áldozatokat annak a hadseregnek, nemcsak azt van jogosítva megvizsgálni, vájjon a hadseregnek szüksége van-e ezen áldozatok meghozatalára, vájjon abban a hadseregben a vezetésre és kezelésre bizott emberanyag és az az óriási sok pénz helyesen használtatott-e fel eddig, vagy pedig, hogy czélszerű és helyes volt-e eddig ennek a hadseregnek a vezetése: hanem ezenkívül még fölvetheti azon kérdést is, vájjon az a hadsereg megfelel-e a mi állami szuverenitásunknak, vájjon megfelel az a mi nemzeti érzelmeinknek s a mi nemzeti gondolkozásunknak? (Tetszés a baloldalon.) És mikor e kérdésekre nekünk válaszolnunk kell, nem tehetünk egyebet, mint azt, hogy tagadólag — sőt e javaslattal szemben a legmesszebbmenő ellentállással válaszolunk. Ezzel a nemzetnek nemcsak becsületbeli, de gazdasági kérdéseit és érdekeit is megvédelmezzük és megoltalmazzuk. Én nem tudom, t. képviselőház, hogy azok az áldozatok, melyeket a hadsereg részére ez a törvényjavaslat az országtól követel, nem volnának-e sokkal súlyosabbak, mint a milyen áldozatokkal jár a mai helyzet és mint a minő áldozatokkal jár az, hogy bizonyos, időhöz kötött, és bizonyos közgazdasági jelentőségű kérdéseknek az elintézése egyelőre fel van függesztve. Az a tény tehát, hogy anyagi áldozatokat követelnek tőlünk, nem az indoka, csak alkalma annak, hogy a nemzeti becsületbeli követelések erélyesebb felkarolásával sikra szálljunk. És, hogy ezt a két ellentétes érdeket egymással ezen az oldalon helyesen tudják szembeállítani, annak bizonyítéka az a határozati javaslat, a melyet az előbbeni, indemnitási vitában Kossuth Ferencz t. képviselőtársam terjesztett elő, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a ki a legmesszebbmenő engedékenységgel (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) megcsinálta az utat arra, hogy ezek az ellentétek kiegyenlittessenek és határozati javaslata szerint hajlandónak nyilatkozott az anyagi áldozatokat tartalmazó javaslatok tárgyalásába belebocsátkozni és azok ellen nehézségeket nem csinálni azért, hogy a nemzeti becsületbeli követelmények kielégittessenek. (Ugy van! a szásöbaloldalon.) Végre is, azt hiszem, elérkezett egyszer az ideje annak, hogy ez a nemzet jogos követelései tekintetében kielégíttessék és végének kell szakadnia annak a szerencsétlen politikának, a mely több, mint három évtizeden át mindig bizonyos szemfényvesztéssel és káprázattál ugy tudta intézni a dolgokat, hogy minden kérdésben, ugy a nemzeti becsületbeli, mint az anyagi kérdésekben mindig Magyarországnak kellett meghátrálnia és a rövidebbet húznia. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És nincs jogosultságuk e tekintetben az 1867 : XII. törvényezikkre hMatkozni. Az 1867 : XII. törvenyezikk, ugy, a mint megalkották és a mint megalkotói kontemplálták, nemzeti tekintetben sokkal kielégítőbb, sokkal megnyugtatóbb, mint a jelenlegi tényleges állapot. Akkor, 1867-ben, a mikor a magyar nemzet nagy küzdelem után ki volt merülve, a nemzet legkMálóbb fiai részint 1848,9-ben életöket áldozták, részint az ötvenes években a külföldön hazátlanul bujdostak, a nemzet nagy része, különösen a középosztály ezen küzdelmes időkben anyagilag nagyon meggyengült, a gazdasági fejlődés uj lendületet még nem vett, a nemzet átalakulásban volt és ki volt merülve. Ujabb generáczió kezdett fejlődni, a mely még nem volt eléggé megedzve és megérve a nagyobb gazdasági munkára. Ebben az időben, 1867-ben az a kiegyezési törvény, elismerem, óriási nagy dolog volt, nagy haladás volt és a nemzet túlnyomó részét kielégítette és ki is elégíthette. A mi azonban azóta történt, azt nem lehet sem meg nem történtté tenni, sem ignorálni, sem figyelmen kMül hagyni. Nem lehet
