Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-273

273. országos ülés 1903 május 18-án. hétfőn. 45 ezt a blamázst, a mely most esett Magyarországon, de a melyet okosabb lett volna meg nem tenni. Csak azt akarták ezzel kimutatni, hogy mi dúsgazdag, tejjel és mézzel folyó tartomány vagyunk, hogy Magyarország a magasabb quótát fizetheti, mindenféle közös kiadáshoz hozzájárulhat, sőt a katonai javaslatokat is megszavazhatja, a 200 millió koronát fogja tudni fizetni. Már most kérdem a t. ex-lexes, automata, paktáló, formulás^ és frázisos magyar miniszterelnök úrtól . . . (Élénk derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Halljuk még egyszer!) Meg egyszer? Hát kérdezem az igen t. ex-lexes, automata, j>aktáló. formulás, frázisos magyar miniszterelnök úrtól, hiszi-e, hogy most már nem bukik meg, hogy ezt a czifra ünnepélyt csinálta? (Felkiáltások a jobboldalon: Nem ö csinálta !) A klubban lett az megbeszélve, az ő keze dolgozott ott, meg akarta mutatni, hogy milyen gazdag Magyarország. Azért csinálta, hogy a quótát. emelhessük és ő Felségének jobb kedve legyen lejönni ide hozzánk. Hellebronth Géza t. képviselőtársam múltkori gyönyörű beszédében nagyon szépen kifejtette, hogy gróf Tisza István szorongatja már a harangkötelet. (Derültség a baloldalon.) De én még tovább megyek és azt mondom, hogy gróf Tisza István már nemcsak szorongatja, hanem a Duna-ünnepély óta húzza is a harangkötelet. Most pedig, azt hiszem, jó lesz, ha ezt fűszerezem egy kis anekdotával. (Halljuk! Halljuk!) Komoly dolog. Hunyad vármegyében történt az eset. Rengeteg lopások történtek ott, csirkéktől fel a sertésekig, juliokig, és mindenféle dolgokig. Annyira tolvaj lett Hunyad vármegye, hogy statáriumot kellett elrendelni. El is rendelték, de egy oláh mégis ellopott egy birkát. Persze a rögtönitélő-biroság azonnal halálra Ítélte. Az oláh azonban nem hitte, hanem mert nagyon egészséges, ép ember volt, ezt mondta oláhul: »Si prea sänätosu, mi mä potu muri«, én nagyon egészséges ember vagyok, nem ölhetnek meg engem. De mégis kMégezték. A t. miniszterelnök ur is azt hiszi, hogy, mert ő egészséges, jókedvű, tehát ő nem halhat meg politikailag sem. Bocsánatot kérek, tessék meggyőződni felőle, gróf Tisza István t. képviselőtársam annyira húzza már a lélekharangot a Duna-ünnepély óta, hogy fel is van törve a két keze. Méltóztassék elhinni, ha bejön, mind a két keze a zsebében lesz, (Derültség.) a rokkja pedig fel lesz tűrve, hogy ha kihúzza, ne lássák, hogy csupa eleven seb a keze. A t. miniszterelnök ur sokáig már nem fogja húzni a dolgokat, mert annak meg kell lenni, hogy a miniszterelnök ur vagy leveszi a katonai törvényjavaslatot a napirendről, a quótát nem hagyja emelni és megmarad, vagy pedig leköszön. Nem is tréfa ez, mert itt nem is egy birkáról van szó, hanem 81.000 főre menő ujonczlétszám-emelésről, a mi 200 millió koronát von maga után. Tehát vagy—vagy. Az országban borzasztó sok a végrehajtás, (TJgy van! a szélsőbaloldálon.) és igy a magyar föld a helyett, hogy magyar ember kezébe kerülne, német, osztrák, cseh, Ivorva, és mindenféle emberek kezére kerül, tehát egyáltalában nincsen honnan a quótát emelni. Most azonban méltóztassanak meghallgatni egy kis felolvasást. Ez nagyon jó dolog, érdemes meghallgatni (olvassa): »ISTégy tréfás kedvű képviselő — ritka példány a szabadelvű pártban, még államtitkári anibicziójuk sincs, — azon töprengtek, hogy ki lehet Széll Kálmán Deák Fereneze ? Ki az, a kinek válságos perczeiben meggyón ? Mind a négynek más volt a bölcse. A hogy kifogytak az érvekből, elhatározták, hogy sorhuzással döntenek. Négy nevet dobtak egy czilinderbe. A kihúzott nevet meg sem nézték, hanem borítékba tették, lepecsételték, a három papirgöngyölményt pedig széttépték. A letétbe helyezett borítékra ráírták, hogy felbontandó két hét múlva. Mert igy okoskodott a négy képviselő: a b. Bánffy tanácsadója. Széll Kálmán volt. Addig adott tanácsot, a mig kitanácsolta őt a miniszterelnökségből. Széll Kálmánra is ez a sors vár. Ki fogja tanácsolni őt is a miniszterelnökségből az, a kinek a nevét egy hires magyar szakácsné, báróné asszony őrzi. Nehanajrján érdemes ám böngészni a Szőts Pál képviselőházi jegyző ur Andrássy adomái közt is, van ott egy nagyon helyes, nagyon példás. Berkeszre indul gróf Andrássy Gyula Vay Ádám négyes fogatán. Útközben megfeneklett a kátyúban a hintó, s a négy szilaj lő nem bírta kibuzni a hintót. Sátoros csizmadia közeledettKét aszott ló volt a szekér elé fogva. Segítsen kigyelmed, szólt hozzá Andrássy. Fogja a négyes elé a kigyelmed két lovát. Hat többet bir, mint négy! »Mese az jó uram«, válaszol a csizmadia, »majd csak fogjuk ki az ur négy lovát, s hadd fogom a hintó elé a magam két gebéjét.* Hasztalan iparkodott leteríteni gróf Andrássy szándékáról a csizmadiát, az szabolcsi ember volt, tehát csökönyös. Kifogták a hintó elől a négy lovat, és eléje fogták kóczistránggal a csizmadia két gebéjét. Gyü Villáin! gyü Szilaj! s a hintó kint volt a kátyúból. És szólott az álmélkodó néhai gróf Andrássy Gyulához a csizmadia: »Nem mindig a többség a több, a nagyságos ur lovai arrafelé húznak, a hová valók. Arábia felé, Muszkaország felé, Törökország felé, Mecklenburg felé. Hanem az én két gebém itt született ebben az országban, egyfelé huz mind a kettő. Ezért több ez a paraszt kettő, mint az uri négy.« Mondják pedig, hogy gr. Andrássy Gyula olvasta édesapjának ezt az adomáját, mielőtt a többség szent elvéről értekezett. Ezért gondoltam, hogy jó lesz ezt a többségnek felolvasni. (Helyeslés és derültség a szélsőbaloldálon.) Azt hiszem, hogy ez mégis összefügg