Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-290

290. országos ülés 1903 június 12-én, pénteken. 383 dalom, mint a sajtó terén nem valami kedvezően pertraktált ügyben nyilatkozhassak. Sőt csodálkoztam azon, hogy a t. pénzügyminiszter ur proprio motu, önként nem vett alkalmat magának arra, hogy már régen nyilatkozott volna ebben a kérdésben és tájékoztatta volna a házat. Mert, hogy Szent Kleofással szóljak, talán csak nem ő maga volt Jeruzsálemben jövevény, a ki nem tudta és nem hallotta volna, hogy miket irtak és miket beszéltek. Szinte lehetetlennek tartom, hogy ne jutott volna el a t. pénzügyminiszter urnak fülébe, a mit pl. a »Magyar Szó«-ban hónapokon keresztül irtak erre az ügyre vonatkozólag, mindenféle megbélyegző és elitélő epithetonokkal illették ezt. Nevezték hallatlan botránynak, szégyenletes üzletnek, csúnya panamának, a pénzügyminisztérium kelevényének ; ezek mind olyan kifejezések, olyan Ítéletek, a melyeket szerintem szó nélkül hagyni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon) Jupiter az Olimpuson megteheti azt, hogy nem törődik a földi zajjal, de nekünk, a kik itt a földön, a porban sínylődünk, kötelességünk tudomásul venni azt, a mi velünk és körülöttünk történik. (Folytonos zaj a jobboldalon.) Elnök: T. képviselő urak, méltóztassanak nyugodtan meghallgatni a szónokot; ilyen zajban a hangja nem tud érvényesülni. (Halljuk! Halljuk!) Kecskeméthy Ferencz : Csodálkozom, t. képviselőház, hogy a t. pénzügyminiszter ur figyelmét fel kellett hívnom arra, hogy ő a nyilvánosságnak, és különösen a parlamentnek ebben a kérdésben felvilágosítással tartozik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A pénzügyminiszter ur a maga fölényes, fellengző, kicsinylő és leczkéztető ismeretes modorában felelt az én interpellácziómra. Erre nézve bátor vagyok kijelenteni, hogy szerintem erre nem jogosítja őt fel sem korábbi működése, sem pedig az interpellácziómra adott válaszának tartalma. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mikor korábbi működéséről szólok, nem általános politikai működésére gondolok, a melyből csak az ischli klauzula körül való gyászos szereplése maradt meg emlékeinkben és emelkedik ki, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) hanem gondolok, t. ház, tisztán pénzügyminiszteri működésére. Én felőlem megtölthette az ország pénztárát a miniszter ur, sőt rejtett feleslegeket is gyűjthetett, a melyek talán sok millióra mennek, de mikor én tudom azt, t. képviselőház, hogy mi módon érte el a pénzügyminiszter ur ezt az eredményt, hogy az t. i. semmi egyébnek nem az eredménye, mint tisztán az adóprés irgalmatlanul való működtetésének, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mikor azt látom, hogy különösen a szegényebb néposztályra ujabb és ujabb terheket rak, mikor azt látom, hogy a már régóta követelt és általa meg is ígért fokozatos adóztatás kérdésének megoldását is folytonosan halogatja és elnapolja, akkor, t. képviselőház, nekem az ilyen pénzügyminiszteri működés, a melyről mások nevezhetik őt fináncziális zseninek, (Derültség a_ szélsöbaloldalon.) egyáltalában nem imponál. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon. Derültség jobbfelöl.) Én a miniszter úrtól felvilágosításokat vártam és reméltem. (Egy hang a szélsöbaloldalon: De annál több gorombaságot kaptál!) Én interpellácziómnak csalhatatlanságot nem tulajdonítottam. Az én interpelláczióm olyan volt, mint a többi szokott lenni; tudomásul veszünk bizonyos dolgokat, a melyek némely részben homályban vannak, felvilágosításokat kérünk, és a mikor ezeket a felvilágosításokat megkapjuk, köszönettel tudomásul veszszük azokat. Én adatokat, felvilágosításokat kértem, azokat vártam volna, s azok helyett egészen mást kaptam. A t. pénzügyminiszter ur válasza egy régi dologra emlékeztet, egy inczidensre. Egykor a nagyhírű Voltaire ugyanis egy uj szerzeményét mutatta meg barátjának, Rousseau-nak, a ki azt elolvasva, azt mondotta neki: »Osak rejtsd el rögtön és ne mutasd senkinek, mert ha a világ megtudja, azt fogja mondani, hogy Voltaire elvesztette minden képességét és csak az epéssége maradt meg.« Én nem ezt és nem ennyit vártam a t, pénzügyminiszter úrtól. Rátérek válaszának a tartalmára. Első kérdésem ez volt (olvassa): »Miután a sóhivatalok szervezéséről törvény intézkedik, kérdem a t. pénzügyminiszter urat, mi alapon szünteti be tömegesen a sóhivatalokat, mennyit és mi czélból szándékozik feloszlatni ?« Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a t. pénzügyminiszter ur ebből a kérdésből egy lényeges részt kihagyott, kihagyta azt az igen nagyfontosságú szót, a melyen tulajdonképen az egész kérdés sarkallik, hogy »tömegesen*: szünteti be a sóhivatalokat. A t. pénzügyminiszter ur válaszában beismerte, hogy 12 sóhivatalt szüntet be a 42 sóhivatal közül. De bogy majd később mennyit fog beszüntetni, azt nem tudom. Ha egyebet nem tudnánk is erről a dologról, még akkor is nem volna-e jogosult a kérdés, hogy mire való a sóhivatalok tömeges beszüntetése, mire való a 42 sóhivatalból tizenkettőnek a beszüntetése ? De a pénzügyminiszter ur államtitkárja, a mint nyilvánosságra jutott, közlékenyebb volt és nyíltan kijelentette, hogy valamennyi sóhivatalnak a beszüntetése tervbe van véve. Ha ezeket nem hallanók is itt, akkor is rájönnénk arra, hogy ennek a jövőben be kell következnie, be kell következnie pedig annál az oknál fogva, hogy a mi a múltban történt, nagyon valószínűleg az fog történni ebben a dologban a jövendőben is. Mi történt a múltban? Az történt, hogy az u. n. királyi sójövedék országos vezérügynökségének konkurrencziája folytán a sóhivatalok forgalma nagy mértékben csökkent. Ezt az állításomat a következő példával illusztrálom. Munkácson a só-