Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-290

384 2ü(). országos ülés 1903 június 12-én, pénteken. aknák mellett voltak kisebb és nagyobb kereskedők, a kik a Beszállítással foglalkoztak. Egyszer pár év előtt megjelenik ezek között valamennyiük rémületére ez a vezérügynökség és az általa élvezett kedvezmények következtében elkezdte a só árának alábbszállitását. Egyszerre leszállította a só árát va.ggononkint 25 írttal. A Grossmann és Mansfeld-czég, a mely akkor még külön czég volt és a melynek — a mint én tudom — ottan sóőrlő malmai vannak, nagyot néztek és a mint rájöttek arra, hogy ez a konzorczium, ez a vezérügynökség állami sóhitelt élvez, rohantak ők is a pénzügyminiszter úrhoz és kértek hasonló kedvezményt. Ezt nem mindjárt és nem könnyen kapták meg. Azonban később kaptak ők is. Akkor megkezdődött a versengés a ezégek között és leszállították a só árát 30, majd 35 írttal a törvényes áron alul. Ennek az állami adóhivatalra nézve az lett a következménye, hogy a sóhivatalnokok ott pipálhattak, a mig megrendelést kaptak valamely részről, és, t. kéjyviselőkáz, míg azelőtt, mielőtt ez a konzorczium, ez a vezérügynökseg a maga üdvös munkálkodását megkezdette volna, az ottani sóhivatal naponkint 10 —15 kocsi megrendelést kapott, addig ma kap egy-két kocsi megrendelést, de sokszor egész héten sem kap semmit, ugy, hogy azt a sóhivatalt bátorságosan be lehetne szüntetni, az a sóhivatal csupán ezen konzorczium javára áll fenn, a mely vezérügynöknökségnek apró-cseprő ügynökei ugy bánnak az ottani sóhivatalnokokkal, a hogy nekik tetszik. Ez lett, t. képviselőház, következése az ottani sóhivatalra nézve ennek a versengésnek, a mely más sóhivatalokra is hasonló következménynyel járt. A pénzügyminiszter ur nem tagadhatja, hogy ez igy van. És mikor a pénzügyminiszter ur a só forgalmának a természetes csökkenéséről szól, akkor gondoljon erre a körülményre is, gondoljon arra, hogy nemcsak természetes okok működtek ottan közre, hanem közreműködött ez a rendkívüli, természetesnek nem nevezhető ok, t. i. a konkurrenczia is, a mely konkurrencziát a t. pénzügyminiszter ur táplálta. Már most, t. képviselőház, a mi történt a múltban, valószínűleg az fog bekövetkezni a jövendőben is, hogy tudniillik a magyar királyi sójövedék országos vezérügynöksége saját érdekében továbbra is arra fog törekedni, azon fog munkálkodni, hogy minél több sónak a szállítását kerítse kézre, és ez neki, — az eddigi utón — kétségen kivül sikerülni is fog. Kétségkívül törekvése lesz ugyanis az, hogy lehetőleg az összes sószállitás az ő kezére kerüljön. Akár akarja ezt a miniszter ur, akár nem, ez minden valószínűség szerint be fog következni. Már most, t. képviselőház, miről van itt szó? (Halljnh! Halljuk!) Itt nem egy-két sóhivatalnak a beszüntetéséről van szó, hanem itt egy egész intézménynek, törvényhozás által létesített intézménynek a létéről vagy nem létéről van szó. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) És, t. képviselőház, egyáltalában nem ismerem el a t. pénzügyminiszter urnak azt a jogát, hogy az országos törvényhozás által létesített intézményt ily módon, önhatalmúlag, a saját szakállára beszüntessen. A t. pénzügyminiszter ur utal engem a törvényekre. Hát azokat a törvényeket, t. pénzügyminiszter ur, én ismertem azelőtt is, mielőtt a miniszter ur szíves lett volna figyelmemet azokra felhívni, mert hiszen, a mint talán méltóztatik tudni, mi erről az oldalról a törvényeket tanulmányozni szoktuk és épen a t. kormánynál látjuk és tapasztaljuk, hogy ott nincsenek tisztában a törvénynyel, a mint azt nem nagyon rég volt szerencsém kimutatni épen a t. miniszterelnök úrral szemben eg^y nagyon komoly és nagyfontosságú kérdésben. És, t. pénzügyminiszter ur, ne is nagyon utaljanak bennünket a törvényre, mert hisz önöknek épen a törvény a veszedelmük, önöknek épen az a betegségük és nagy bajuk, hogy a törvényt kerülgetik, a törvényt tapodják és igy nekünk erről az oldalról kell mindig sürgetnünk önökkel szemben a törvény respektálását. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ha egy, törvényhozás által létesített intézményt a pénzügyminiszter ur be akar szüntetni, a mi nem nevezhető másnak, mint törvényváltozásnak, akkor méltóztassék idejönni a ház elé, méltóztassék törvényjavaslatát, indítványát a törvényhozás által megszavaztatni. Ez, t. pénzügyminiszter ur, az egyenes ut. A t. pénzügyminiszter ur engem vádolt azzal, hogy aem szeretem az egyenes utat, pedig, a kik az egyenes utat nem szeretik, ugy látszik, nem ezen az oldalon ülnek, mert mi nekünk kell önöket mindig az egyenes útra ráterelnünk. A második kérdésem a pénzügyminiszter úrhoz a következő volt (olvassa): »Az úgynevezett m. kir. sójövedék országos vezérügynökségét minő törvényhozási intézkedésből kifolyólag létesítette? S miután a nagyközönség e felől az intézmény felől nincsen tájékozva, ezen intézménynyel szemben bizalmatlanságának ad kifejezést és azt károsnak itéli, de nincsen róla tájékozva a törvényhozás sem, szándékozik-e a társulattal kötött szerződést a törvényhozásnak bemutatni ?« A pénzügyminiszter ur ezzel a kérdéssel szemben ismét törvényre hivatkozik, azt mondván, hogy intézkedéseinek törvényes alapja volt, mert a törvény, felhatalmazza őt arra, hogy bizományi sóüzleteket is felállíthasson. Az 1875 :L. törvényczikk 6. §-a ugyanis azt mondja, hogy a pénzügyminiszter bizományos sóüzleteket is állithat fel, illetőleg felhatalmazást nyer erre és hogy a bizományosok részére munkájuk és költségük megtérítése fejében száz kilogrammonkint számítandó megfelelő üzletdijat engedélyezhet. Hát, t. pénzügyminiszter ur, gondoltam én a törvénynek erre a passzusára, nem volt ez előttem ismeretlen, de ugy gondolkoztam, hogy itt bizományi sóüzletekről van szó, tehát