Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-290
'290. országos ülés 190S Lovászy Márton: T. ház! Azok után, a melyek itt ennek az ügynek a humanizmusra vonatkozó oldalára elmondattak, nekem nyilatkoznom felesleges, azokhoz hozzátenni valóm, azokból elvenni valóm nincs. De egyet kell értenem Rakovszky István előttem szólott t. képviselőtársammal abban, hogy e dolog következményeinek itt a magyar képviselőház előtt ki kell derittetniök azért, hogy meglepetéseknek ne legyen kitéve az ország. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalőldálon.) Ma leginkább arra kell súlyt fektetnünk, hogy a mi külügyi kormányzatunk ezekkel a megdöbbentő eseményekkel szemben milyen álláspontot foglal el. Már eddig is a sajtó utján megjelentek bizonyos nyilatkozatok, a melyekről okunk van hinni, hogy azok a külügyi kormánynak a nézetét fejezik ki, E nyilatkozat szerint a külügyi kormány, ha hiven fejezi ki e nyilatkozat a külügyi kormány nézeteit, a miben kételkedni okunk nincs, a szerb trónra most a Karagyorgyevics dinasztiát tartja hivatottnak és e dinasztia hivatásának tartja az ország erkölcsi restaurácziójáról gondoskodni. (Mozgás a szélsöbalőldálon. Felkiáltások: Szépen kezdődik!) Azt mondja (olvassa): »Miután a belgrádi bűntett által az Obrenovics-ház oly borzasztó véget ért, nincs okunk kifogást tenni a kérdés természetes megoldása ellen, a mely előtt az ország most áll.« Nekem be kell vallanom, hogy a külügyi kormánynak ez az állásfoglalása alkalmas arra, hogy bennünket megnyugvással töltsön el, mert azt látjuk belőle, hogy a külügyi kormányzat nem szándékozik ezt az esetet elhamarkodott beavatkozás tárgyává tenni, sőt tovább megyek, jó néven vennők az igen t. magyar kormánytól, ha hivatalos utón is itt a ház szine előtt megerősítené azt, a mit a külügyi kormány nézete gyanánt a félhivatalos közlemény kifejez. Figyelembe kell vennünk azt, hogy bármilyen borzalmas esemény az, miről itt szó van, ez az esemény Szerbiát és a szerb népet megnyugvással töltötte el. (Zaj.) Magában véve az a tény, hogy Szerbiának megszűnik az a százados szerencsétlensége, hogy két dinasztiája volt, a melyek folyton vetélkedtek egymással, a melyek folyton egymás ellen törtek, hogy ez az áldatlan állapot megszűnt, már ez is bizonyos tekintetben kilátást nyújt arra, hogy Szerbia ezentúl inkább a konszolidáczió utján fog haladni. (Mozgás a szélsöbalőldálon.) A mi beavatkozásunk Szerbiának e jobbraforduló kilátásait megzavarná, komiagrácziókat idézne elő, és bennünket is oly konflagrácziókba keverne, a melyekből a kilábolás ma még igazán beláthatlan. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Tény az, hogy a szerb nép úgyszólván a katasztrófa első óráiban hozzájárult ehhez a változáshoz. (Mozgás.) Pichler Győző: Azt mondják! Lovászy Márton: Nekünk magyaroknak arra kell törekednünk, hogy barátokat szerezzünk, június 12-én, pénteken. 381 ne pedig ellenségeket, (Mozgás.) mert ellenségeink vannak számosan eddig is. (Nagy mozgás és ellenmondás a jobboldalon és a szélsöbalőldálon.) Pichler Győző : Köszönöm az orgyilkos Karagyorgyevics barátot! Lovászy Márton: Épen magyar részről tartanám ezt veszedelmesnek, ha magyar részről indulna ki az az impulzus, hogy egy népnek szabad elhatározása és a maga sorsáról való gondoskodása megakadályoztassák. (Mozgás és zaj a jobboldalon. Fölkiáltások: Szép elhatározás ! Nagyon szép eUiatározás!) Elnök: Csendet kérek, méltóztassanak a szónokot meghallgatni. Lovászy Márton: Még azt is veszedelmesnek tartanám, ha a jelen esettel szemben feltűnő, különleges intézkedéseket tenne a külügyi hivatal, mert egy felzaklatott ország ezt könynyen félreérthetné és könnyen fenyegetésnek vehetné azokat, s ez azután a két ország közti egyetértés és rokonszenv megzavarására vezethetne. Én azt hiszem, hogy ebben a házban mindenki egyetért velem abban, hogy a magyar képviselőház óhaja abban kulminál, hogy e véres esemény árán Szerbia most már a nyugodt fejlődés és konszolidáczió útjára és a magyar nemzettel a békés egyetértés és a szomszédos barátságnak alapjára lépjen. Ezeket kívántam részemről elmondani. (Helyeslés a baloldalon. Zaj és mozgás a jobboldalon és a szélsöbalőldálon.) Elnök: Csendet kérek, a miniszterelnök ur kivan szólani. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Habár nem interpelláczió alakjában hozták szőnyegre az előttem szóló t. képviselő urak — ugy Rakovszky István, mint Lovászy Márton képviselő ur — a kérdést, mégis indíttatva érzem magamat ezen fölszólalásokat pár megjegyzéssel kisérni. (Halljuk ! Halljuk!) Én óhajtottam volna, hogy a képviselőház szorítkozzék ma egyszerűen azon általános sajnálatnak, megütközésnek és mélységes megbotránkozásnak kifejezésére, (Élénk helyeslés a jobboldalon és a szélsöbalőldálon.) a melynek méltó hangot adott a ház igen t. elnöke, Kossuth Ferencz t. barátom, Zichy János t. barátom és talán én is. Nem tartom helyesnek, hogy ma, mikor egyebet sem tudunk, csupán annak a rémületes eseménynek történetét ismerjük, de még azt sem biztosan, csak a tényt tudjuk: (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) hogy akkor már politikai vonatkozások fűződjenek oly eseményhez, melytől lelkünk elborzad. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon és a szélsöbalőldálon.) Ezért én nem tudok egyetérteni azzal a modorral, hogy ugy mondjam, azzal a módszerrel, azzal a faconnal, a melylyel előttem szólott Lovászy Márton t. képviselő ur a kérdést tárgyalta, a ki már ennek a rémséges
