Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-289
372 289. országos ülés 1903 június 10-én, szerdán. törvényhozás elé, mint abban a hivatalos jelentésben, a melyet minden esztendőben a miniszterelnök ur a kormány működéséről a törvényhozás elé terjeszt. És ha a t. képviselő ur azt a fáradságot vette volna magának, hogy ezt megnézze, abban megtalálta volna per longumetlatum ennek a dolognak genezisét, indokait, jelentőségét és következményeit, megtalálta volna az 1901. évi kormányjelentésben és megtalálja az 1902. évre szóló kormányjelentésben is. Ennélfogva, ismétlem, adminisztratív intézkedésről lévén szó, más módon azt nem volt alkalmam a törvényhozás elé hozni. (Nagy zaj a szélsőbáloldalon.) Beőthy Ákos: Itt az ország vagyonáról van szó! Az nem Csáky szalmája! {Zaj jobbfelöl.) Lukács László pénzügyminiszter: Hivatalos alakban az a törvényhozás elé terjesztetett és azzal foglalkozhatik mindenki, a ki azzal foglalkozni akar. Ennélfogva nem is vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy a t. képviselő urnak egyoldalii kívánságára kijelenthetném, hogy az erre vonatkozó szerződést, a mely különben nem is létezik, mert nem szerződés alakjában, hanem csak miniszteri leiratok alakjában létesíttetett ez az intézmény . . . Beőthy Ákos: Annál rosszabb! Lukács László pénzügyminiszter: .... a képviselőház elé terjeszthessem. (Nagy zaj és mozgás a szélsőbaloldalon,) Beőthy Ákos: Hallatlan! (Folytonos zaj,) Elnök (csenget): Csendet kérek ! Lukács Lászlő pénzügyminiszter: Ha a t. képviselőház, mint ilyen, elhatározza bármire nézve, hogy előterjesztessék, nagyon természetes, hogy az meg fog történni. De egy képviselő urnak kívánságai adminisztráczió körébe tartozó irományok előterjesztését . . . (Nagy zaj a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Kubik Béla: Tiszta vizet önteni a pohárba! (Folytonos zaj.) Beőthy Ákos: Hát nincs jogunk ellenőrizni? Azt akarják tagadásba venni! (Zaj. Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Lukács László pénzügyminiszter:.. . miután az adminisztrácziót megbénító intézkedésekre preczedenst alkotni, vagy ilyennek alkotásához hozzájárulni nem szándékozom, nem teljesíthetem. (Nagy zaj a szélsöbaloldalon.) De miután a dologban semmi eltitkolni való nincsen, {Folytonos zaj a szélsőbaloldalon.) igen szívesen kész vagyok, akár az interpelláló képviselő urnak, akár bármely más képviselő urnak ugy a miniszteri leiratokat . . . Beőthy Ákos: Le kell tenni a ház asztalára! (Élénk helyeslés a néppárton és a szélsőbaloldalon. Ellenmondás jobbfelöl.) Gabányi Miklós: Tessék minden gyanút elhárítani ! Tessék nyilvánosságra hozni! (Folytonos zaj és mozgás. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl. Elnök csenget.) Lukács László pénzügyminiszter:... kész vagyok akár az interpelláló képviselő urnak, akár bármely más képviselő urnak az erre vonatkozó iratokat rendelkezésére bocsátani. Beőthy Ákos: Nem az egyes képviselőknek, hanem az egész háznak ! (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Ellenmondás jobbfelöl.) Molnár Jenő: Az interpellálás a ház joga! (Folytonos zaj.) Kubinyi Géza: Ha a ház elhatározza, le fogja tenni a miniszter ide az iratokat! Lukács László pénzügyminiszter: Akkor igen! Már most, t. képviselőház, hogy válaszoljak a második kérdés első részére, (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) erre vonatkozólag van szerencsém a következőket előterjeszteni, arra a kérdésre t. i, hogy minő törvényhozási intézkedések alapján létesítettem ezt az intézményt. (Halljuk! Halljuk!) Erre mindenekelőtt azt mondhatnám, t. képviselőház, hogy abból a kötelességből kifolyólag létesítettem, a mely feladatává teszi a kormánynak és igy a pénzügyminiszternek is, hogy a kezelésére bízott minden ágazat ügyét lehetőleg előmozdítsa és igy a jövedékeknek az ügyét fejleszsze, s azt az államkincstárra és a közönségre nézve is lehetőleg előnyössé tegye, (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Frázis!) De ezenkívül, t. képviselőház, volt még törvényes alapom is erre az eljárásra, mert ha a t. képviselő ur ismét megtekinti a sójövedéki törvényeket, ezekben meg fogja találni azt, hogy a pénzügyminiszter fel van hatalmazva arra. hogy bizományi sóüzleteket is állítson fel és hogy a bizományosok részére munkájuk és költségeik megtérítése fejében kiszámítandó üzletdijakat is biztosítson. Hát. t. képviselőház, ha a törvény felhatalmazza a pénzügyminisztert arra, hogy bizományi üzleteket létesítsen, a miből a dolog természete szerint az következik, hogy ezen üzletek az állam koczkázatára és veszélyére fognak működni, akkor szerény nézetem szerint sokkal inkább fel van hatalmazva arra, hogy ezt az üzletet olykép létesitse, hogy abból a kincstárra semmiféle koczkázat, semmiféle veszély ne szármázhassák. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Rigó Ferencz: De arra nincsen felhatalmazva, hogy a templomok mellé korcsmákat állítson ! (Helyeslés a szélsöbaloldalon. Felkiáltások jobbfelöl: Az más! Zaj. Elnök csenget.) Lukács László pénzügyminiszter: Igy jutottam, t. képviselőház, a sóhitelezés engedélyezésének eszméjéhez azzal a konczepczióval, hogy azt a sóhitelt, a melyet az állam bizonyos egyéneknek, vagy czégeknek engedélyez, ezek kötelesek legyenek továbbadni, hogy az a nagykereskedőről a kiskereskedőre, a kiskereskedőről pedig a fogyasztóra ruháztassák át. A hitelezés eszméje, t. képviselőház, a mi adózási, általában pénzügyi rendszerünkben egyáltalában nem ismeretlen. Köztudomású dolog, hogy ösz-