Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-289
2S9. országos illés 191 szes fogyasztási adóinknál a hitelezési rendszer be van hozva. A mi speczialiter a sóhitelezést illeti, ez nálunk eddig nem volt szokásban, de a többi czivilizált államok mind ismerik a sóhitelezés eszméjét. Be van az hozva Erancziaországban, Németországban, be van hozva Ausztriában, a hol, ha valaki 500 métermázsa sót vesz évenkint az államtól, már hitelben részesül. Ennélfogva, t. képviselőház, olyan czégeknek, egyéni és társas czégeknek, a melyek ebből a czélból nálam jelentkeztek, a melyeknek megbízhatósága minden kételyen felül állott és a melyek hajlandók voltak nagyobbmérvü sóüzletet folytatni és egyszersmind az államkincstárral szemben teljes garancziät tudtak nyújtani az igénybe vett sóhitelért, megadtam a sóhitelengedélyt bizonyos ellenszolgáltatások mellett, de azzal a kikötéssel, hogy ezt a sóhitelt ruházzák át mindaddig, mig a fogyasztóig eljut. (Nagy zaj a szélsobaloldalon.) Azonban, t. képviselőház, sem akkor, a midőn többen foglalkoztak ezzel a közvetítéssel, sem ma, a midőn csak egy czég foglalkozik vele, nem foglalt az magában monopóliumot, nem foglalt magában semmiféle kizárólagosságot azon egyszerű oknál fogva, mert mindenki, a ki sószükségletét ki akarja elégíteni, ott elégítheti ki, a hol akarja, senki sincsen kötelezve sóvásárlás végett ehhez a czéghez fordulni, nincs kizárólagosság, nincs monopólium, s hogy ez ki se fejlődhessék, erről gondoskodva van az által, (Nagy zaj a szélsobaloldalon. Halljuk ! Halljuk! Elnök csenget.) hogy megvannak a sóbányák, a melyeknél mindenki vásárolhat sót, megvannak az állami sóhivatalok elég nagy számban az ország minden részében és meglesznek a jövőre is, ugy, hogy itt kizárólagosságról, monopóliumról vagy a közönség érdekeinek magánczég részére való kiszolgáltatásáról beszélni egyáltalán nem lehet. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De, t. képviselőház, valaki a túlsó oldalról azt a kérdést kiáltotta közbe, hogy hát miért csináltam ezt tulajdonképen? Trubinyi János: Olcsóbb lesz-e a só, az a kérdés! Lukács László pénzügyminiszter: Méltóztassék közbeszólásra jelentkezni a jegyzőnél és csak azután közbekiáltani! (Zaj.) Hosszabb idő óta tapasztaltuk azt, hogy Magyarországon a sófogyasztás staczionárius, vagyis eltekintve attól a csekély évi emelkedéstől, a mely a népszaporodással kapcsolatos, tulajdonkép nincs emelkedés, mert az egyénenkinti sófogyasztás nemcsak hogy nem emelkedik, hanem némely esztendőben visszaeséseket mutat. Az eddig fennállott állapot szerint tehát a sófogyasztásnál tisztán csak extenzív emelkedésről beszélhettüük, a mit a nép évenkénti szaporodása idézett elő, intenzív emelkedés azonban, vagyis az egyéni fogyasztásban való emelkedés június 10-én, szerdán. 373 nem mutatkozott. így 1898-ban, midőn az erre vonatkozó tanulmányokat megindítottam, Magyarországon az egyénenkénti sófogyasztás 101 kilogrammot tett, holott Ausztriában 13 J / 3 kilogramm volt az egyénenkinti sófogyasztás, eltekintve a külföldtől, Erancziaországtól és Angliától, a hol hasonlíthatatlanul nagyobb volt akkor az egyénenkinti fogyasztás, mint nálunk. (Zaj a szélsobaloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ennélfogva arra a meggyőződésre jutottam, hogy a sófogyasztás alakulása a legszorosabb kapcsolatban áll az alsóbb néposztály vagyoni viszonyaival, ezzel javul és ezzel csökken. És miután — fájdalom — nálunk az utolsó évek mostoha gazdasági viszonyai következtében nem lehetett arra számítani, hogy ezen természetes utón a sófogyasztás növekedjék, — a mi pedig nemcsak a kincstárnak az érdeke, hanem a közegészségügynek is egy igen eminens érdeke, mert például az oroszországi statisztika bebizonyította, hogy a közegészségügyi állapotok ugy alakulnak, a mint a só ára megállapíttatik — ennélfogva arra az eredményre jutottam, hogy ha a sófogyasztást a gazdasági viszonyok természetes javulása nélkül emelni akarjuk, ezt máskép elérni nem lehet, mint ha a hitelezés rendszerét behozzuk, a mi más államban is behozatott é3 eredményre vezetett. Beőthy Ákos: ISTem kell emelni a katonai terheket! (Helyeslés a baloldalon.) Zboray Miklős: Kamatmentes hitelt a részvénytársaságnak ! (Halljuk/ Halljuk! a jobboldalon.) Lukács László pénzügyminiszter: Ugy gondolkoztam, t. képviselőház, hogy ha sikerül ezen intézkedések által a sófogyasztást óvenkint és egyénenkint csak egy fél kilogrammal is növelni, a mi egy napra 1'32 gramm, tehát egy elenyésző csekély mennyiség, ez már egy igen jelentékeny eredményt fogna mutatni, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) a mennyiben az államkincstárba 1'8 millió koronával több fog befolyni. (Mozgás a szélsobaloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ezért tettem meg azon intézkedéseket, a melyek az interpelláczió tárgyát képezik. De nagyon téved a t, interpelláló képviselő ur, midőn azt állítja, hogy ennek következtében valamelyes emelkedés állott be a só árában, mert erről szó sincs és nem is lehet. Az 1870: L. t,-cz. értelmében — a mint bátor voltam említeni — a só Magyarországon szabadkereskedés tárgyát képezi. Ennélfogva minden kísérlet, a melyet valaki a só árának emelésére vonatkozólag tenne, természetes ellensúlyozását találja a konkurrencziában, a kis sóárudáknak természetes versenyében, mert nagyon világos, hogy mihelyt valaki a só árát emeli, a közönség nem megy hozzá vásárolni, hanem elmegy a másikhoz, a hol olcsóbban kapja meg a sót. Rigó Ferencz: Kisül, hogy panama! (Mozgás és derültség a jobboldalon.)
