Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-287

287. országos ülés 1903 június 8-án, hétfőn. 331 Kovács Gyula: Akkor következni fog az indemnity-javaslatnak május elsején félbeszakított tárgyalása. E tárgyalás megint oly kiterjedésű lesz, hogy a Julius hónapot mindenesetre felemészti. (Egy hang a szélsobaloldalon: A deczémbert is!) Akkor következik az április 14-én félbeszakított és az ujonczlétszám megállapítására vonatkozó javaslat általános tárgyalásának folytatása. Az általános vita augusztus közepéig ismét el fog húzódni. Ekkor jönnek a beadott határozati javaslatok feletti zárbeszédek, azután az általánosságban való szavazás. Közben azonban, mivel a jelenleg tárgyalás alatt levő' javaslatnak törvényerőre emelkedése esetén annak hatályából már csak fél hónap lesz hátra a kormánynak, ha az alkotmányos kormányzatnak legalább látszatát megőrizni akarja, ismét gondoskodni lehet az ezen országgyűlés tartama alatt ötödik, ez évben pedig harmadik indemnitási javaslata és a Il-ik ex-lex-jelentés beterjesztéséről és tárgyalásáról. De még ez sem lesz elegendő, mert az év utolsó havában már az 1904-ik évi felhatalmazási törvényt is el kell intéztetni. Hova vezet ez, t. ház, a passzív rezisztenczia politikájának ez a következménye, a mi pedig a jelenlegi politikai helyzet fentartása mellett múlhatatlanul előáll? Odavezet, hogy nemcsak az osztrák hadsereg, mely ez esetben ujoncz nélkül marad, de az egész kormányzat és alkotmányosság csődbe jut. És mindez miért történik? Azért, mert a láthatatlan kéz makacs és nem enged, s makacssága miatt nem enged a nemzet követelésének, s haladni akar tovább azon a törvényenkivüli utón, melyen 1867 óta a hadsereg kérdésében folytonosan megy. (Igaz! a szélsobaloldalon.) Ennek azonban ki van-mondva a »megállj!« Eunek a hatalomnak meg kell törnie és meg is fog törni; csak az benne a baj, hogy hosszú időbe kerül megtörése, s ez idő elvész az országra vonatkozólag abban, hogy egyéb fontos ügyeit kellő módon és időben elintézhesse. Ijesztgetnek azzal, hogy négy évig várhatunk ; az ideig ugyanis a hadsereg fennállása ujonczozás nélkül is biztosítva van az által, hogy a három évet kitöltött katonákat visszatartják, a póttartalékosokat tényleges szolgálatra behívják. Hát nincs, a ki megijedjen, t. miniszterelnök ur, a magyar nemzet ellen teendő e bátor intézkedésétől. Ettől legjobban maga a hadsereg fog megijedni, olyan lesz ez csak, mint a czipőn a folt, a mely egy ideig birja a strapát, de előbb-utóbb lerongyolódik. Foltozott, tákolt hadsereggel, ha a katonai körök feladatukat komolyan fogják fel, nem sokra mennek. De kérdés, t. ház, hogy ha a katonai körök meg is elégszenek ezen intézkedéssel, mit szól majd hozzá maga a hadsereg, a melyre egy ilyen intézkedés nagymérvű deIvoralizáló hatással van, (ügy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) akkor, a mikor azt látja az a hadsereg, hogy az a nemzet, a melyért létezik és fennáll, még azt a legszükségesebb feltételt sem adja meg számára, a mely létezését és fennállását biztosítja. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) De mit szólnak a szövetséges államok? Ezek előbb-utóbb fölmondják a barátságot azon szövetséges társuknak, a ki még ujonezozni sem képes, s elhagyják megfoltozott hadseregével együtt. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! Mindez állapotok miből, honnan és mikép keletkeztek? Egyedül csak az intéző körök makacsságából, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) a többség nem akaromságából, a miniszterelnök urnak álláspontjához való csökönyös ragaszkodásából. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én azt gondolom, hogy a miniszterelnök ur hatalmának, s erejének teljes érzetében, de annál csekélyebb politikai előrelátással kötelező igerőtet tett — lehet, hogy már kormányzatának legkezdetén, de mindenesetre legalább a múlt év őszén — a koronának vagy a katonai köröknek, hogy az ujonczlétszám fölemelését a magyar országgyűléssel elfogadtatja. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Azonban, t. ház, nem tételezem fel a miniszterelnök úrról, hogy arra nézve is kötelező Ígéretet tett volna, hogy ezen javaslatért vagyis az ujonczlétszám felemeléséért, annak sikeréért kész az országot mindenféle, még a törvénykivüíi állapotba is belevinni; sőt nemcsak belevinni, (Zaj a szélsobaloldalon.) hanem benne is tartani, a kibontakozásra semmi lépést nem tenni mindaddig, mig az magától be nem következik, vagyis a mig az ujonczlétszám felemelésére való javaslatok el nem fogadtatnak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez utóbbit — mint mondám — nem tételezem fel a miniszterelnök úrról. Ha már most feltevésemben nem tévedek, akkor mi lett volna a miniszterelnök ur kötelessége? Kötelessége lett volna az, hogy a mint azt látta, hogy az ujonczlétszám felemelésére való javaslatát a rendelkezésére álló törvényes kormányzati idő alatt keresztül nem viheti, helyét ott hagyja és oly időben engedje át másnak, a mikor még a felhatalmazási törvény hatályára annyi idő volt hátra, a mely utódának elég lett volna arra, hogy az ország kormányzatát abba a kátyúba, a melybe a miniszterelnök ur belevitte, a melyből 6 már ugy sem tudja kivonszolni, bele ne engedte volna. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) De mit tett e helyett a miniszterelnök ur ? Először is helyéről nem mozdult, másodszor az ő többségének akaratát még a lehetetlenséggel szemben is keresztül akarta és akarja vinni, és ezen állapotában bizik a törvényhatóságok állásfoglalásában. De itt önként az a kérdés merül fel, hogy miért nem becsülte a miniszterelnök ur a törvényhatóságoknak, a melyektől most megmentését várja, megnyilatkozásait akkor, ÍS*