Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-287

332 287. országos ülés 1903 június 8-án, hétfőn. mikor azok a katonai követelések ellen jajdultak fel ? ( Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hát mi hordereje van annak, hogy most a törvényhatóságok egymásután Ítélik el az obstrukcziót, mikor mindenki tudja, hogy ez az ellenállás nem az ország alkotmánya, hanem a katonai követelések ellen és a jelenlegi alkotmány alapját tevő tételes törvények végrehajtására irányul ? ( TJgy van ! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Miért akar a miniszterelnök ur mindenáron akadályozója, sőt egyenesen megölője lenni annak, hogy a hadsereggel szemben a nemzet jogai érvényesüljenek ? Miért nem megy helyéről? Miért nem engedi, hogy a többségben a vélemények a nemzetnek ezen természetes jogai kivivására szabadon megnyilatkozhassanak ? Miért nem tesz ugy, mint tett egyik elődje akkor, a mikor a fele-magyar bankót kieszközölte? Ez is lehetetlennek látszott és mégis meglett. A mikor az akkori kormányelnök lemondott és a háta mögött levő többség követelte a magyar szöveget, mindjárt nem volt az többé lehetetlen és most sem lenne az, ha a miniszterelnök ur elődjének ezen eljárását követve, megkisórlené e módot. Ha alkalmat adna a szabadelvű pártnak a nemzeti jogok védelmezésére, meglátná a miniszterelnök ur, hogy abban a pártban többen vannak még Óváry Ferenczek. Lengyel Zoltán: De Nagyvázsony van kevés! Kovács Gyula: Különben a szabadelvű párt, a mely utóvégre is azért többség, hogy az ország kormányát törvényes alapon biztosítsa, ebbeli feladatának teljesítésére való képtelenségét e hosszú harezban teljesen beigazolta. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mit hallunk ugyanis minduntalan vezérének a szájából ? Azt halljuk, hogy felfordul a parlamentarizmus, ha a kisebbség akarata a többség fölé kerül. Hát ne engedje a t. többség, hogy odajusson, álljon a sarkára, és meglátja, hogy akaratával tud oly engedményeket kieszközölni, a melyek a mi küzdelmünket önmaguktól leszerelik. Az ellenzék, t. ház, nem a maga előnyéért, hanem a nép, az ország javáért, a nemzet jogainak érvényesüléséért küzd, Én, t. képviselőház, a magam részéről tüntetésre vagyok hajlandó a mellett a többség mellett, a mely elszántságát és bátorságát megmutatva, a nemzet jogainak, a nép javainak védelmére kél. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Lássuk, t.többség, mihamarabb; úgyis csak az lesz a vége. Hét hónap óta hiába reménykednek, hogy mi leszerelünk. Nem fogunk leszerelni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Van elszántságunk, erőnk, kitartásunk, . . . Lengyel Zoltán: Beszélő képességünk ! Gabányi Miklós: Tudományunk! (Derültség a jobboldalon.) Kovács Gyula: . . . egészségünk, kitartani és küzdeni mindaddig, a mig czélt nem érünk. Azt mondják, t. ház, hogy majd a meleg nyár kipuhit bennünket, elfáradunk, és inkább megyünk haza aratni és gazdálkodni, semhogy itt a forró fővárosban dolgozzunk és vitatkozzunk. Hát megjóslom én is, t. ház, hogy nem lesz igy. Mi együtt leszünk, mi itt leszünk mindannyian, a mikor kell, erőnkhöz mérten helytállunk küzdelmünk sikeréért, és lesz, a ki helyettünk odahaza dolgainkat végezze. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hát csak előre ! Minálunk a harczi kedv annál erősebb, minél tovább tapasztaljuk az önök részéről az ellentállást és küzdelmünknek tettetett kicsinylését. Hiába mondja a miniszterelnök ur, hogy elvár, ha kell, szeptemberig, októberig is! Kevés, nagyon kevés lesz, miniszterelnök ur. Ez ideig örüljön, ha indemnitásai törvényerőre emelkedhetnek. Kevés lesz Szilveszter-napig is; nem kell számolni most azzal a rendszerrel, a mely az országot 1867. óta kényekedve szerint kormányozza. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Rosszul számítottak önök, mikor azt hitték, hogy most az országgyűlés 2-ik ülésszakában keresztülvihetik mindazokat a javaslataikat, a melyek a nép terheit a nélkül emelik, hogy azokért a nemzetnek ellenszolgáltatást adjanak. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem sikerül az a tervük, hogy ezt most keresztülvive, mire az országgyűlés megbízatása, az öt év lejár, a jó magyar nép elfelejt mindent, s újra önöknek adja a nagy többséget. Mert mi el vagyunk szánva ezen egész idő alatt küzdeni, ha kell, álláspontunk érvényesüléseért. Mint mondám, nem ijedünk meg a fenyegetések egyikétől sem, nem ijedünk meg, ha fiainkat, kik becsülettel teljesitik hazájuk iránti kötelességüket, s a törvényes három évi szolgálat után polgári foglalkozásukba viszszatérni törekednek, további szolgálatra kényszeritik; — nem ijedünk meg, ha családjuk és polgári foglalkozásuk köréből a póttartalékosokat tényleges szolgálattételre szólítják, pedig kétségtelen hogy ezen sok, szorgalmas és erős kéznek a polgári munkától leendő elvonása nemzetgazdasági tekintetből a nemzetre hátrányos lesz. E mellett kétségtelen is, hogy a hadseregnek, a melynek érdekében ősi foglalkozásából kiszólítják, előnyére válni nem fog, mert csak a számot tölti ott be, de erkölcsi erőt annak az intézménynek, melyben szolgál, nyújtani nem fog; e nélkül pedig nincs eredmény; nem fokozódik, hanem csökken a harczképesség. (Élénk tetszés a szélsöbaloldalon.) Hiszen a ki katona volt az is tudja, de legjobban a hadsereg tényleges szolgálatban álló tagjainak kell tudniok, hogy mennyire várja a katona, ki utolsó évét tölti, azt a napot, melyen szolgálati ideje letelik. Alig lehet annak már az utolsó hónapok alatt hasznát venni, és örülni kell, hogy ha a póttartalékosok jó része még a kiképzés idejében meg nem szökik. Hát még ha azt tudja, hogy ő más helyett kénytelen fegyverben