Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-287
330 287. országos ülés 19i ták annak az állatvilág kritikusát, megválasztották a bibliai Bálám állatját: a szamarat. (Derültség a szélsobaloldalon.) Hogy ő azután miképen teljesítette a kötelességét, az kitűnik abból,. . . Gabányi Miklős: Személyes kérdésben nem szólal fel valaki a túloldalon? (Derültség a szélsöbaloldalo n.) Hellebronth Géza: . , . hogy ő azután miként teljesítette kötelességét, az kitűnik a következményekből, mert az egész állam felbomlott, a kritikust elcsapták és a hátára keresztet vetettek. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Nagyon szoIvorú képét látom én a mi közállapotainknak. Nem elég 37 évi u. n. alkotmányos uralom, mert ma is az udvari politika járma alatt kell nyögni; nem elég, hogy ma is Ausztriának vagyunk alárendelt gyarmata; nem elég, hogy állami tekintélyünket nemcsak a külfölddel, de még benn az ország határain belül sem tudjuk kellőleg fentartani; nem elég, hogy kormányunk, maga a törvények őre, a legdurvább törvénysértésekbe ment bele és ebben mintegy díszelegni látszik, hanem azt is tűrni kénytelen ez a szerencsétlen nemzet, hogy alárendelt hivatalnokai is fellázadjanak a törvényes rend ellen és kövessék a kormányelnök urat a törvénytelenségek egész lánczolatában. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ennyire sülyedt ez a szerencsétlen magyar nemzet? Ennyire elaludt az egykori hatalmas oroszlán, hogy az erdők vadai mind büntetlenül rugdoshatják ? Nem, t. kormányelnök ur, nem aludt el ez a nemzet, vagy ha elaludt, felébresztette az udvari politika ujabb merénylete. (Elénk tetszés a szélsobaloldalon.) Ausztria kapzsisága, a miniszterelnök ur törvénytelensége, törvénytiprása. Felébredt a magyar közvélemény és az erdők vadai el fognak bújni sötét odúikba és ez a hatalmasan felébredt közvélemény el fogja söpörni a kormányelnök urat is minden makacsságával, minden szívósságával és minden passzív rezisztencziájával együtt. (Elénk tetszés a szélsőbaloldalon.) Hiszem és remélem, hogy a felébredt nemzeti közvélemény folytán röviden el fog következhetni az a dicső korszak, be fog teljesedni Rákóczinak, a nagy rodostói remetének utolsó sóhajtása, hogy nagy, szabad r és hatalmas lesz még ez a magyar nemzet. Én a jelentéseket tudomásul nem veszem, hanem a következő határozati javaslatot terjesztem be (olvassa): A ház a jelentéseket tudomásul nem veszi, azokat visszautasítja és egyszersmind utasítja a miniszterelnököt, hogy az állami számvevőszéket utasítsa az 1870: XVIII. tör vény czikk betűinek pontos betartásával a törvénytiszteletre. (Hosszantartó helyeslés, éljenzés és taps a szélsobaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. június 8-án, hétfőn. Szőts Pál jegyző: Kovács Gyula! Kovács Gyula: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Nékem és velem együtt azoknak a képviselőtársaimnak, a kik a legutóbbi általános és az azóta megejtett időközi választásokon lettek a ház tagjai, a miniszterelnök urnak csekély előrelátással vezetett politikája miatt oly mértékben jutott nemcsak a felhatalmazási törvények tárgyalásából, de a törvényenkivüli kormányzat igazolására vonatkozó jelentés elintézéséből is, a mely mérték alkotmányos életünk történetében páratlanul áll. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Kijutott ez az osztályrész épen abban a kormányzati időszakban, a mely oly magasztos és oly nagy jelszavak alatt született, a melyektől ezt a körülményt semmi esetre sem várhattuk. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) 1901 október havában, tehát ezelőtt l 3 /4 évvel kezdte meg működését ez az országgyűlés és mi már e rövid alatt a negyedik felhatalmazási törvényjavaslattal, és egy törvényenkivüli kormányzatot igazoló jelentés tárgyalásával vagyunk kénytelenek foglalkozni. Ha a jelenlegi politikai helyzet, melyet a katonai követeléseknek minden áron és minden körülmények közt való erőltetése teremtett, nem szanáltatik, alapos kilátásunk lehet arra, hogy mire mint képviselők két évet betöltöttünk, akkorára, az ötödik felhatalmazási törvényjavaslattal, és a mennyiben a miniszterelnök ur a jelenlegi törvényenkivüli kormányzattal tanúsított magatartást helyeselné és követni fogja, a második törvényenkivüli kormányzat igazolására vonatkozó jelentés tárgyalásával fogunk foglalkozni. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! Hogy a jog, törvény és igazság jelszavai alatt született kormányzati iránytól nem ezt, hanem más eredményt és kormányzatot remélt, óhajtott és várt a nemzet, (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) azt ezen remény kifejezője, a nemzet részéről teljesen feleslegesnek tartom bizonyítani, és csupán magának a miniszterelnök urnak a felhatalmazási javaslat helytelenítésére vonatkozólag több ízben kifejezett álláspontjára hivatkozom. Több izben jelentette ki a miniszterelnök ur, hogy nem barátja az indemnityvel való kormányzásnak. És ime, ugyanaz a miniszterelnök ur nemcsak az indemnityvel való kormányzatot teszi rendszerré, de rendszerré akarja tenni a törvénynélküli állapotban való kormányzást is. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Makacsságával odáig megy, hogy ebben az egész évben sem akar mást tárgyaltatni, mint az indemnitási javaslatot, az ex - lex - kormányzat igazolására vonatkozó jelentést és a katonai javaslatot. Lengyel Zoltán: Csak akarja és nem fogja! Kovács Gyula: Az én számitásom szerint, feltéve, hogy a politikai helyzet gyökeres változást szenvedni nem fog, a jelenlegi jelentés tárgyalása e hó végéig legalább is eltart. Lengyel Zoltán: Augusztus végéig!