Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-287

93 június 8-án, hétfőn. 321 2&7. országos ülés Í9( E szerint a kinek a nevét először húzom ki, az a képviselő ur az első osztályba, a másik képviselő ur pedig a IV. osztályba soroztatik. (Kihúzza a nevet.) Jelentem, hogy az I-sq osz­tályba Kálosy József, a IV. osztályba Óváry Ferencz képviselő ur soroztatik. Most a biráló-bizottságokat sorsolom ki. Kálosy József képviselő ur megbízólevele a ha­todik biráló - bizottsághoz utasittatik, Óváry Ferencz képviselő ur megbízólevele a hetedik biráló-bizottsághoz. T. ház! Az utolsó ülésen a hatodik bíráló­bizottságba Okolicsányi László, a nyolczadikba Jovanovics István, s a kilenczedikbe Hentaller Lajos képviselő ur választattak meg. A meny­nyiben ezen képviselő urak jelen vannak, fel­szólítom őket, hogy az eskü letételére jelent­kezzenek. Endrey Gyula jegyző (olvassa az eskümintát. Hentaller Lajos leteszi az esküt). Elnök: Következik a vita folytatása a mi­niszterelnök ur által benyújtott jelentés tár­gyában hozandó határozatról. Endrey Gyula jegyző: Hellebronth Géza! Hellebronth Géza: T. ház! Előttünk fekszik az osztrák alkotmánynak egyik kinövése, az u. n. 14. §., igaz, hogy magyar ruhába öltöz­tetve, felcsótározva, sallangosan, kalpagosan, magyar díszruhában, magyar formulában, (TJgy van! TJgy van! a széls'óbaloUalon.) Deák Fe­rencz, az önök prófétája, a kinek hagyatékából a t. kormány és a t. túloldal még mindig élős­ködik és a mely hagyatékot alaposan iparkodik foszlánynyá és rongygyá tépni, az a Deák Fe­rencz, mikor megcsinálta az u. n. kiegyezési törvényt, az 1867 : XII. törvényczikket, annak egyik szakaszában, gondolom az ötödikben, fel­tételül kötötte ki, hogy Ausztriában, vagyis az örökös tartományokban — ha ugyan azok örö­kös tartományok, én tőlem lehetnek nem örökös tartományok is — szóval, hogy ezekben a tar­tományokban is az eddigi sötét abszolutizmus és önkényuralom helyett legalább alkotmányos­nak látszó kormányzat létesüljön. Az akkori osztrák államférfiak, osztrák politikusok, az abszolutizmusnak, az önkényuralomnak hű lo­vagjai, nagyon bölcsen kieszelték a módját, hogy mikép lehet fából vaskarikát csi­nálni, mikép lehet az abszolutizmust is fentar­tani és az alkotmányosság köpenyegét is reá­huzni. Megcsinálták és beleiktatták, belecsempész­ték az osztrák alkotmányjogba a 14. §-t, a mivel azután nagyon természetesen agyonütöt­ték az egész parlamentarizmust, az egész alkot­mányosságot, agyonütötték osztrák sógoraink­nak, az osztrák állampolgároknak minden jogát, mert hiszen tudvalevő, hogy annak a szakasz­nak alkalmazásával legnagyobb részét a csá­szári irádéknak, a császári ukázoknak gyönyörű­ségesen végre lehet hajtani az osztrák Beichs­rath hozzájárulása nélkül, csakis egy pium KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XVI. KÖTET. desideriumként maradván fenn az u. n. utó­lagos jóváhagyás reménye, a mihez azonban az igen t. osztrák államférfiak nem igen szoktak fordulni, azt nem igen szokták kikérni; leg­alább én nem igen emlékszem rá. Miután azon­ban Deák Ferencz az ő nagy államférfiúi böl­cseségével és igazi szabadságszeretetével a t. kormánynak és a t. túloldalnak — elhiszem — mély fájdalmára ezt a szakaszt elfelejtette be­iktatni a magyar kiegyenlítési törvénybe, a magyar alkotmányba, vagy nem akarta beillesz­teni, hát most a t. kormány előáll és ezt a szakaszt felöltöztetve magyar ruhába, sallango­san, czifrán, kardosán, kalpagosan, jelentések alakjában tálalja ide a ház asztalára és még többet követ el, vakmerőségében még tovább megy, mint az osztrák 14. §., mert nem elég­szik meg az utólagos jóváhagyás reményével, hanem előleges jóváhagyását kéri a törvény­hozásnak az ő törvénytelen cselekményének pa­lástolására. (Igaz! TJgy van! a szélsöbalol­dalon.) Hát, t. ház, én megengedem, sőt tudom is, hogy a magyar országgyűlés sok mindenre kap­ható volt a múltban, kapható lehet a jelenben is, és a magyar törvényhozás történelme bizony, fájdalom, több ilyen szoIvorú, nemzetet meg­gyalázó és örökre megbélyegző törvényhozási aktust jegyzett fel. Ilyen volt pl, az a törvény­hozási aktus, a mely történetünk egyik legna­gyobb fiát, egy jellemóriást, a szabadságnak lel­kes apostolát és a legdicsőbb fejedelmet, II. Ferenczet hazaárulónak és lázadónak bélyegezte, (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) azt a fér­fiút, a ki egész életét, kora ifjúságától kezdve, ennek a hazának szentelte, a ki milliókra menő vagyonát a haza oltárára dobta, a ki a szabad­ságnak soha, mig ólt, nem szűnt meg bajnoka lenni, a ki nem lépett a megalkuvás terére soha, és a ki, midőn már minden elveszett, még ak­kor is visszautasította az osztrák zsarnok kor­mánynak minden ajánlatát, visszautasította a berezegi rangot, milliókra menő vagyonának visszaadását, és szegényen, koldusán ment ki az idegenbe, és mig élt, élő tiltakozás volt a nem­zet joga, a nemzet szabadsága ellen törő osztrák hatalom ellen. (Elénk helyeslés a szélsobalolda­lon.) Ezt a férfiút a térvényhozás hazaárulónak bélyegezte. Ilyen az a másik szoIvorú aktusa a magyar törvényhozásnak, midőn a népnek édes atyját, a magyar történelemnek legnagyobb alak­ját, a szabadság lánglelkü apostolát, a ki milliók­nak hazát, földet, szabadságot, polgárjogot adott, kiközösítette a hazából, mikor Kossuth Lajost hontalanná és koldussá tette, örök gyalázatára ennek a magyar törvényhozásnak. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ilyen szoIvorú példákból kiindulva egy­általában nem csodálkozom azon, hogy a t. kor­mányelnök ur joggal hihette, hogy ő, a jog, tör­vény és igazság felkent bajnoka ezt az ország­gyűlést is megkaphatja a jogtalanság, a törvény­41

Next

/
Thumbnails
Contents