Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-285

285. országos ülés 1903 június 5-én, pénteken. 303 gedjék meg, de a magyar embernek felforr erre a vére. Mi magyar emberek vagyunk és ilyen védelmi fegyverekkel szemben nekünk a késhegyig kell mennünk az ellenállásban. így határoztunk, igy éreztünk, igy gondoltuk éäigy megyünk is. A miniszterelnök urnak a mi, a nemzeti ellentállásunkkal szemben méltóztatott obstruälni. Mert, igen t, miniszterelnök ur, ön obstruál és nem mi! (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ama nyilatkozatok daczára, a melyek a mi eüentállásunkat okvetlenül ki kellett, hogy hívják, ha a nemzet nem is kényszeritett volna, nem hivott volna fel bennünket az ellentállásra: a miniszterelnök ur két héttel a régi meghatalmazás lejárta előtt uj meghatalmazást kért az országgyűléstől, akkor és olyan időben, a midőn e meghatalmazásnak megadását egészen parlamentáris utón tiz-tizenöt ember is megakadályozhatta. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A meghatalmazás elnyerése tekintetében a miniszterelnök ur tisztán csak az ellenzék állásfoglalására volt utalva, és kizárólag az ellenzék elnézésére és engedékenységére számithatolt azon kérdés tekintetében, hogy két hét alatt, május 1-éig, az indemnitási törvényt letárgyáltathatja-e ? Az ellenzék egy részénél, az igen t. néppártnál, ezt az elnézést és engedékenységet megtalálta a miniszterelnök ur, mi azonban másként gondolkodunk. Mi át vagyunk hatva attól a tudattól, hogy minket választóink nem azért küldtek ide, hogy a kormányelnök ur poziczióját megerősítsük, hanem hogy a kormányt megbuktassuk. És ha ez alkalommal talán nem is gondoltunk általánosságban a kormánybuktatásra, — ámbár én megvallom, hogy nekem bizony ez a czélom, — de ha ilyen időben teszszük lehetővé a kért meghatalmazás megadását a kormánynak, a midőn úgyszólván csak ki kell nyújtanunk a kezünket, és megakadályozhatjuk azt: ez ugy tűnhetett volna fel, mintba mi a kormánynak bizalmat szavaztunk volna, daczára annak, hogy nem is szavaztuk volna meg az indemnitást. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ezzel pedig választóinkat csaltuk volna meg, és nagyon furcsa színben tüntettük volna fel magunkat. De, t. ház, nem attól féltünk volna mi, a mit Eötvös t. képviselőtársam itt elmondott, hogy azzal vádoltak volna meg bennünket, hogy mindnyájunkat »levettek a lábunkról« : mert ha valamire nézve meg vagyok győződve arról, hogy az ország hasznára van, akkor szembe merek nézni minden váddal és rágalommal, hanem igenis attól tartottunk, hogy ha az ilyen meghatalmazási törvényt egyszerűen keresztül en.. gedjük, akkor egész ellentállásunk egy játék, egy oktalan hősködés színében tűnt volna fel, és valójában az is lett volna. Mert hát nem nevetsóges-e több hónapon át támadni egy kormányt nemzetellenes és nemzetrontó törvényjavaslatok benyújtásáért, és e többhónapi vita után mégis meghajolni a kormány előtt, és megadni neki azokat a fegyvereket, a melyekkel ezen ellentállást elnyomhatja; bizonyítványt állítani ki részére, a melyet fölmutathat odafenn a Felség, a magyar király előtt. — a kitől mi, megjegyzem, most sem szűnünk meg remélni, — hogy az egész küzdelem a katonai javaslatok ellen az ellenzék részéről csak merő játék, merő hepeziáskodás, csak egypár feltűnni vágyó fiatal embernek a vak lármája. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én meg voltam győződve, hogy Széll Kálmán miniszterelnök ur nem fog belemenni a meghatalmazás nélküli kormányzásba. Hittem, hogy le fog mondani, hogy ő fogja megmutatni ez által azoknak a köröknek végre-valahára, a kik az egész parlamentarizmust, az egész alkotmányt az abszolút uralom egy kényelmes köpenyének szeretik tekinteni, hogy mi az igazi alkotmány, hogy ennek az alkotmánynak vannak igazi védői, őrei, a kik le tudják vonni a következményeket. Reméltem, hogy a miniszterelnök ur akkor bukása által fel fog emelkedni és meghozza azt a nagy, magasztos, azt az igazi áldozatot az alkotmányosságnak eszményéért, hogy végre valahára meg lebefc ezt valósítani itt a magyar földön. (Elérik helyeslés a szélsőbaloldalon.) Midőn a bizalmat, a meghatalmazás meg nem adása és a megadás megakadályozása által megtagadtuk az igén t. miniszterelnök úrtól, mint annak a pártnak vezérétől, a melynek darabokra válásától várjuk mi voltaképen ennek az országnak íelvirulását és üdvét, bíztunk abban, hogy az ősi erények feltámadnak a miniszterelnök úrban és kényszer elé állítva arra az útra lép, a mely a nemzet erejét és méltóságát szolgálja. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az igen t. miniszterelnök ur belement csufabbul és törvénytelenebbül, mint elődje, báró Bánffy Dezső, az ex-lex-be. Mert hiszen báró Bánffy Dezső az ex-lex-ben nem kívánt egyebet a törvényhozástól, mint a költségvetés tárgyalását. De a miniszterelnök ur, a mint látjuk, a budgetjogátől akarja megfosztani a nemzetet, belemegy az ex-lex-be, felállítva a passzív rezisztenczia tanát, mint kormányzati elvet, és azután beterjeszti ezt a jelentést. A miniszterelnöknek furcsa logikáját mutatja az is, hogy a mi ellenállásunkat nevezi passzívnak. Igy egyik beszédében, nem tudom, nagy, vagy közép, vagy kis beszédében — mert osztályozva vannak — azt mondja, hogy: »Engedelmet kérek, hát az obstrukezió nem-e a legpasszivabb valami? Az obstrukezióban van-e csak -egy parányi aktívum vagy pozitívum ? Obstrukczióval lehet alkotásokat teremteni? stb.« Én nem vagyok ebben a véleményben, hogy mi volnánk passzivok, mi elég aktivok vagyunk, mert mi ezt a katonai törvényjavaslatot és vele együtt a miniszterelnök urat akarjuk megdolgozni ! (Elérik derültség.) Ha nem is a miniszterelnök urat: az érzékenyebb lelkek kedvéért