Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-285

304 285. országos ülés 1903 június 5-én, pénteken. maradjunk csak a katonai törvényjavaslatuknál. Azért mégis ránkfogja, hogy mi vagyunk passzivok az obstrukczió által. Ebből az ő furcsa logikája szerint azt következteti, hogy neki is a kormányzatban passzívnak kell lennie, mert talán sokszorozás utján ki lehet hozni a dologból azt, hogy két passzívum, két negatívum egymással sokszorozva pozitívumot ad. A t. miniszterelnök ur május hó 22-én mondott beszédében továbbá azt mondja: »Engedelmot kérek, ez igen furcsa teória és kívánság. A kisebbségnek tetszik összebogozni a dolgokat ugy, a hogy neki tetszik, és önök szerint most azután a kormánynak nem az a feladata, hogy menjen a maga természetes, legális utján, azon az utón, hogy kérje a házat, kérje a kisebbséget, engedje határozathoz jutni a népképviseletet, hogy vagy elfogadja a kormány előterjesztését vagy nem, és ha nem fogadja el, buktassa meg a kormányt, s ebből vonja le a következményeket. Nem, hanem önöknek tetszik ellentállani, tetszik ilyen durva, ilyen nagy csomót kötni a magyar állam élete folyására, és tetszik azután engem felszólítani arra, hogy én azt, a mit összekuszáltak, bogozzam ki. Nekem nem lehet feladatom, minden olyan csomót kibogozni, a melyet, önök csinálnak; erre én nem vállalkozom, hanem teljesítem stb. azt a kötelességet«, szóval, megyek az ex-lexbe, csinálok passzív rezisztencziát. E szerint a miniszterelnök ur nem akarja kibogozni a csomót. Hát mi sem tehetjük meg. Már most, mint a német mondja, ott állunk, hogy: Da stehen die Ochsen am Berge. (Derültség.) Valahogy mégis csak meg kell oldani ezt a csomót, a melyet alapjában véve nem mi, ebben nincsen igaza a miniszterelnök urnak, hanem a miniszterelnök ur kötött össze. Mi legfeljebb csak annyit csináltunk, hogy a szálakat huzigáltuk. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur egy csomó amugyis nehéz kérdés megoldását tűzte ki feladatául, és szépen el is rendezte azoknak a szálait, és azt hiszem, hogy szépen, nyugodtan tárgyalva, le is fejtettük volna azokat. Tetszett azonban, hogy igazat mondjak, nem a miniszterelnök urnak, hanem valamely láthatatlan kéznek reákötni ezekre a szépen elrendezett szálakra a katonai létszámemelésnek a csomóját, és ebből keletkezett azután a bonyodalom. Ha a t. miniszterelnök ur mindjárt eleinte kioldotta volna és nem engedte volna meg, hogy prezumtiv örökösei, a kiknek szép számát lehet itt a házban látni, egy-egy nyilatkozattal még egy bogocskát tűzzenek reá, most már minden rendben volna. Kioldani azonban mi ezt ki nem oldhatjuk; ez mindenesetre a miniszterelnök urnak feladata, akár mi kötöttük, akár kötötte a miniszterelnök; ez az ő feladata és nem a másé. Ha pedig azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy ez nem a feladata, akkor ezzel azt is mondja, hogy nem tudja kioldani ; tehát azt is mondja, hogy a további kormányzatra képtelen, tehát azt is mondja, hogy a konzekvencziát le kell vonnia ebből egy miniszterelnöknek. Azt akarja talán, hogy mi bogozzuk ki? Akkor hát helyét engedje át nekünk, és én jótállok azért, hogy- az egész csomót két nap alatt ugy kibonyolitjuk, hogy a miniszterelnök urnak is teljes gyönyörűsége és öröme fog telni ebben. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De ha helyét át nem adja, mit kivan tőlünk ? Visszavonulást ? Feltétlen megadást ? Unbedingte TJnterwerfungot ? Ezt mondhatná Windischgrätz herczeg, ha ott ülne a miniszterelnöki székben és mondhatná azt is, hogy rebellisekkel nem tárgyal. Ma azonban, t. miniszterelnök ur, ezen az oldalon mindnyájan egyformán érezzük azt, hogy a visszavonulás, a megadás, a kapituláczió most már a nemzeti jogok és aspirácziók megvalósulásának hosszú időre való sirbatétele volna. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Polónyi Géza: Becstelenség volna ! Bedőházy János: Nagyon jól megfontoltuk a dolgot, hogy itt nemcsak a mi becsületünk forog szóban, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Áz is !) ámbár a miniszterelnök ur egyik megjegyzésében ezt tagadni igyekezett, de a nemzet becsülete is. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tudjuk azt, hogy ennek az ellenállásnak meg kell hogy legyen a sikere, az eredménye, mert hogyha ma a miniszterelnök ur által rosszul informált uralkodóval állunk is szemben, megvan a remény, hogy később talán jobban informált királylyal fogunk szemben állni, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nem tehetjük le a fegyvert semmiképen. Barabás Béla: Nem is teszszük, hiába várják! Bedőházy János: Mert meg vagyok győződve arról, hogy ez a magyar alkotmányt illetőleg egy másik világosi katasztrófa volna; (Igaz! a szélsőbaloldalon.) meg vagyok róla győződve, hogy e fegyverletétel után következnék egy másik abszolutizmus, a többség abszolutizmusa, a többség despotizmusa. Nem önöket értem, a kik ott vannak jelenleg a t. túloldalon, és a kik ennek a kis parlamentarizmusnak is érezték a melegét, sütkéreztek annak sugaraiban, de értem azokat, a kiket ide be fognak hozni, többség gyanánt ki fognak nevezni a tiszta választások és a curiai bíráskodás spanyolfalait egyáltalán számba sem véve. Nekünk küzdenünk kell. Nem bánom, mondják makacsul, mondják obstruktiv módon, nem kívánjuk, hogy e küzdelmet a miniszterelnök ur és pártja jogosultnak, törvényesnek tartsa, nem bánom, ha azt mondják, hogy parlamenti forradalom, mert valójában forradalom is, de mint magyar emberektől, azt az egyet megvárjuk mindnyájuktól, hogy legalább méltányolják, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Tőlünk tehát a megoldást ne várják; a miniszterelnök urnak kell a megoldást megtalálnia és necsak oly kombinácziót vegyen tekin-