Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-285
300 285. országos ülés 1903 június 5-én, pénteken. mig az ember benne van, hogy az emberhez a bot ne érjen, az lehetetlenség. Másfelől a miniszterelnök ur kijelentette, hogy a létszámemelést keresztülvinni becsületbeli kötelesség, hogy ettől el nem állhat, mig nekünk viszont azt mondta a múltkor, hogy nekünk ellenezni ezt a létszámfelemelést nem becsületbeli kötelesség. Azt mi tudjuk, hogy mikép áll a mi dolgunk, de ha a dolog az igen t. miniszterelnök ur becsületébe vág, ő maga sem tartaná lehetségesnek, hogy mi őt becsületétől elkülönitsük. Ha a t. miniszterelnök állítása őszinte és azt hiszem, őszinte is akart lenni, hogy ennek a beterjesztett jelentésnek semmi czélzatossága nem volt, akkor nem tudom, hogy mire való egyáltalában annak beterjesztése. Remélem, sokkal komolyabb embernek tarthatom az igen t. miniszterelnök urat, semhogy nagyképűsködni vagy fontoskodni akart volna. Ha a miniszterelnök ur vállalja a felelőséget, azt igen jól tudja, hogy majd az országgyűlés birája lévén az ő ténykedéseinek, annak előzetesen informácziókkal szolgálni, hogy miképen fog végrehajtatni a törvénytelen cselekmény, a mely fölött az országgyűlésnek majd ítélkeznie kell, ez ha nem is tilos dolog, de ilyen nyilvánosan megtenni az informácziót nem egészen járja. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ezek szerint teljesen szükségtelen és fölösleges volt ennek a jelentésnek beterjesztése és ha az igen t. miniszterelnök ur elismerte, hogy nem akar azzal semmit, hát akkor, a mivel az ember nem akar semmit, azt nem is terjeszti be, nem is hozza ide. Az igen t. miniszterelnök ur logikájában azonban abban látom a legnagyobb hibbanást, bogy midőn a passzív rezisztencziát mint kormányzati princzipiumot tűzi ki, ezt mint a ki egy óriási nagy felfedezést tett, egész nyugodtsággal jelentette ki, hogy most már tud várni egész nyáron át, sőt ha kell, egészen novemberig; ha kell, egészen az emberi élet véghatáráig, vagy Isten tudja meddig. (Derültség.) Kubik Béla: Majd ott leszünk mi is! Bedőházy János: A t. miniszterelnök urnak igen t. párthívei erre a kijelentésre, erre a kormányzati bölcseségre azt hiszem, méltán mereszthetnek nagy szemeket és felteszek annyit a szabadelvű párt t. tagjairól, hogy ezt méltányolni sehogy sem méltányolhatták. Kubik Béla: Várják, hogy tele van-e a fazék ? Bedőházy János: Hiszen az egyszerű gondolkozású ember is, — mint a milyen magam vagyok, — ugy okoskodik, hogy ha az igen t. miniszterelnök ur a katonai javaslatokkal ilyenformán tud várni hosszú ideig, szeptemberig, novemberig, akkor nem volna-e jobb ezt a várakozási időt hasznosabb dolgok tárgyalására fordítani? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök ur másfelől arról is meggy őződbetett, hogy mi itt ezen az oldalon az ellenállást folytatjuk, azt abba nem hagyjuk, mert nem hagyhatjuk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Várady Károly: Nem is akarjuk! Bedőházy János: Vagy ha meg nem győződött volna még erről a miniszterelnök ur, hát napról-napra meg fog győződni. Uray Imre: Nem engedünk a 48-ból! Bedőházy János: A helyes logika szerint ebből más következtetést levonni nem lehet, mint hogy tárgyalni kell azt, a mire az országnak elsősorban szüksége van: a költségvetést, a beruházásokat, a tisztviselők fizetésének rendezését, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) szóval a tárgyalásra már készenlevő törvényjavaslatokat. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy nem lehet az, hogy a kisebbség diktáljon és ne a többség akarata érvényesüljön . . . Molnár Jenő: Mégis kellenek a megyei feliratok, daczára annak, hogy megvan a többség! Bedőházy János: , . . mert akkor — azt mondja — vége a parlamentarizmusnak, vége az alkotmánynak, vége Magyarországnak, vége a magyar nemzetnek és itt egész jeremiádokkal szolgált, sötét prófétai jóslatokkal reszkettette meg e t. háznak, ha nem is az óság, a régiség, hanem a czifraság által tisztelt falait. (Derültség.) Az én szerény véleményem szerint azonban itten szó sincs arról, hogy ne a többség akarata érvényesüljön, mert a többség szintén akarja tárgyalni a költségvetést, a beruházásokat, a fizetésrendezést, szóval mindazokat a törvényjavaslatokat, a melyeket beterjesztettek. Tehát ez a többségnek akarata. Azt pedig nehezen hiszem, hogy ezeket a katonai javaslatokat az igen t. túloldal, valamelyes nemzeti vívmányok, engedmények nélkül legalább, valami nagy előszeretettel óhajtaná tárgyalni. Hát tegyük fel ugy a kérdést, hogy ez alakult bizonyos felszólalások és nézetnyilvánitások után a vita folyamán, különösen gróf Andrássy Gyula igen t. képviselőtársunk beszéde és különösebben a bécsi uj szabadprésben (Derültség.) megjelent nyilatkozata után. Ugy alakult a kérdés ma már ezek körül a katonai javaslatok körül, hogy kivánná-e a t. többség, hogy a magyar nyelvnek kérdését a hadseregben hosszú időre letegyük, elnémítsuk ebbeli követelményeinket és nemcsak, hogy megoldatlanul hagyjuk ezt a kérdést, hanem a német nyelvnek jogát mi magunk, magyarok, miategy szentesítsük, hogy a nemzet elüttessék most is ettől a jogától, hogy nyelvét minden intézményben érvényesíthesse vagy legalább reménye lehessen arra, hogy bizonyos idő múlva érvényesíteni tudja? (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Vagy állítsuk a kérdést még tisztább világításba magunk elé. Tegyük fel azt, hogy ma megvolna már a hadseregben a magyar vezényszó, a magyar szolgálati nyelv, meg volnának a
