Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-271

2/1. országos ülés 1903 május 15-én, pénteken. J9 nyelv az állami élet minden intézményében elfoglalja a^ törvényes és az őt joggal megillető helyet, (Élénk éljenzés a szélsöbaloldalon.) tehát elfoglalja a hadsereg terén is. Nem hazafias követelmény ez, t. túloldal? Hát nem jogosult ä mi követelésünk? Hát a magyar nyelv iránti követelést megtagadhatja a magyar nemzettől a magyar kormány? Ha arra vállalkozik egy kormány, hogy a nemzeti akarattal, kultúrával homlokegyenest ellenkező álláspontot foglal el, akkor az a kormány megérdemelte és megérdemli a vád alá helyezést. A mi a földmMelésügyi miniszter urnak a felekezeti széttagoltságra vonatkozó szavait illeti, leszek bátor egypár szóval erre is reflektálni. Bár Magyarországon többféle felekezet van, ez a felekezeti széttagoltság nem olyan rettenetesen nagy veszedelem, mint a milyennek fel akarta tüntetni a t. miniszter ur. Más hatalmas államokban is van felekezeti széttagoltság. Ott van a nagy német birodalom; abban van egy erős protestáns felekezet, de ott van mellette egy másik, a hatalmas katholikus felekezet, és egyik felekezetnek sem jutott eszébe soha, hogy a nagy német állam elleni politikát kövesse; együttesen, egymást támogatva megcsinálták a nagy német egységet (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és azóta a két felekezet egymást karöltve támogatja és fentartja a német hegemóniát. Annál kevésbbé veszedelmes ez nálunk, hol tudvalevőleg a magyarnak őstermészete a vallási türelem. A történelem tanítása világosan mutatja, hogy mikor egész Európa lángba borult a vallási küzdelmek miatt, ez Magyarországon a szélsőségig sohasem ment, gyűlölködéssé sohasem fajult. A Bethlenek, a Rákóczyak, a Bocskay harcza nem vallási háború volt, hanem közös harcz az elnyomó hatalom, az osztrák zsarnokság ellen. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) A protestánsok önkormányzati jogát a XVIII. század végén a katholikusok is segítették győzelemhez, a zsidók egyenjogúsítását minden felekezet egyhangúlag elfogadta. Hála Istennek, a mint volt ez a múltban Magyarországon, épugy van manapság is. Hogyha fordulnak is j elő a felekezetek közt holmi apró hétköznapi | súrlódások, de ott és akkor, a hol a nemzeti nagy érdekek kiküzdéséről, a nemzeti ideálok kMívásáról, a nemzeti nyelvről, a nemzeti kultúráról, a nemzeti aspirácziók megvalósításáról van szó, mint egy test, egy lélek ott fogunk állani; nem azt fogjuk keresni, ki hogyan imádja Istenét, hanem azt, ki szereti jobban hazáját. (Elénk éljenzés és taps a szélsöbaloldalon.) Felhozza a t. miniszter ur nagyszabású beszédében ijesztő példának a nemzetiségi széttagoltságot is. Én megengedem, hogy sokkal jobb volna és előnyösebb volna, ha egynyelvű nemzet volnánk, de ha ez nem igy van, abba bele kell nyugodni, számolni kell a létező állapottal. Erre is azt válaszolom a t. miniszter urnak, nem olyan fekete az ördög, mint a milyenre festik, mert én szerintem az a hit, mintha a nem magyar ajkú nemzetiségek, azok a szerbek . . . Széll Kálmán miniszterelnök : Heves megyében nem ugy van! Hellebronth Géza: Erre azt vagyok bátor válaszolni, hogy az én kerületemben van három tót község, soha azoknál jobb hazafiakat nem kívánok. Azt a hitet én nem osztom, hogy minden idegen nyelvű honpolgára a hazának csak azért, mert esetleg tót, vagy szerb, vagy ruthén, eo ipso, természeténél, rendeltetésénél fogva halálosan gyűlöli a magyar állameszmét, és gyűlöl mindent, a mi magyar. Ez nem igaz, hála Istennek. Igaz, hogy vannak egyes agitátorok, a kik részint pénzkérdésből, részint kenyérkeresetből, (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.)részint feltűnési viszketegből, vagy annak a láthatatlan kéznek intézkedéséből igenis felhasználják ezeket . a szegény népeket és ádáz gyűlölettel izgatnak minden ellen, a mi magyar. De ki a bűnös itt is azért, hogy ezek az agitátorok gyalázatos működésüket ma is nyilvánosan folytathatják ? Ennek oka ismét csak a kormánynak gyengesége. De, hála Isten, még ezeknek az agitátoroknak sem sikerült a nemzetiségek nagy tömegét teljesen elbolonditani. Tapasztalatból beszélek, mert szerencsém volt most tavaszszal nemzetiségi vidéken lenni. S méltóztassék elhinni, hogy ott láttam azt a becsületes szerb népet, a mely odahagyta szállását, tanyáját, szekerekre rakta gyermekeit, feleségét, anyját, egész családját és bejött a városba azokra a népgyülésekre és lelkesedett a magyar nyelvért, a magyar hadseregért. Hallottam ottan a görög-keleti egyház előtti téren egyik hazafias érzésű görög-keleti lelkésztől olyan hazafias beszédet, a milyent ezekből a bársonyszékekből sohasem hallottunk. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Pedig az a pap szerb volt, a t. miniszter urak pedig magyarok. (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) S hallottam és láttam, hogy mint zsMiőzott a szerb nép óriási tömege a magyar nyelvért és magyar zászlóért, mint lelkesedett a magyar nemzeti aspirácziókért és mint abczugolta az igen t. honvédelmi miniszter urat. De, t. ház, itt az országháza előtt, az ország szine előtt láttuk felvonulni a Budapest környékén lakó derék, becsületes, magyar gondolkozású sváb népet. Láttuk, a mint ünnepi ruhába öltözve, magyar zászló alatt feljöttek ide, hogy tiltakozzanak a német kommandó ellen, s énekelték itten az országháza előtt nem a Gotterhaltét, hanem a magyar himnuszt. Hát ezektől a magyar érzelmű, bár idegen ajkú hazafiaktól ne féltse a t. földmMelésügyi miniszter ur se az alkotmányt, se a parlamentarizmust, hanem méltóztatott volna, vagy méltóztatnék kissé önzetlenebbnek lenni és ne rendelte volna a miniszter ur alá egész tár5'