Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-271
20 . 271. országos ülés 1903 czáját, tárczájának hasznos intézményeit, javaslatait csupa merő kollegialitásból a honvédelmi miniszter ur egyetlen javaslatának. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Méltóztassék megszerezni ennek a nemzetnek gazdasági nagykorúságát és önállóságát, követelje tárgyaltatni azokat a hasznos javaslatokat, a melyekhez mi hozzájárulunk, a melyeket mi részint feltétlenül megszavazunk, részint tárgyalásukba feltétlenül belemegyünk ; méltóztassék a földmMelésügyi miniszter urnak követelni, hogy ennek az országnak, mint kMálóan agrár országnak első és legfőbb szükséglete, hogy a földmMelés és az állattenyésztés fejlesztessék s ne ezek a katonai javaslatok erőszakoltassanak. Tessék ennek a nemzetnek anyagi helyzetét megjavítani, a méltóztassék elhinni, hogy akkor áldani fogja nemcsak a magyar elem, hanem áldani fogja az idegen ajkú nép is és nem fog lázongani, mert az anyagi jólét elégedettséget szül, a megelégedett embert pedig az izgatások nem tudják oly könnyen fölhevíteni, tehát ez az izgatásoknak is elejét fogja venni. Az igen t. miniszter ur beszédének végén a király személyét tolja előtérbe és a királyi palástot lebegtetve előttünk, hMatkozik a magyar nemzet példátlan lojalitására és elégikus hangon ezeket mondja: A vita folyamán — az előző vita folyamán is — de hallottunk még a tegnapi napon is, a koronáról és a korona jogairól olyan nyilatkozatokat, melyek Magyarországon szokásosak nem voltak és micsoda nagy veszedelem származik abból, hogyha ezt a külföld megtudja. Az igen t. miniszter ur beszédének e részét kellő értékére leszállította már Eötvös Károly t. képviselőtársam. Nekem ehhez nincs is több mondanMalóm, hanem miután a t. miniszter ur kegyes volt költői szférákba átlebegni és kegyes volt beszédét Szilágyi Dezső örökbecsű beszédének kMonatával koszorúzni, kénytelen vagyok bocsánatot kérni a t. miniszter úrtól és kijelentem, hogy én is bátor vagyok a t. minister urat ezekbe a magasröptű régiókba átvinni.^ (Halljuk! Halijait! a szélsöbaloldalon.) Én is gyönyörrel olvastam és olvasom ma is Szilágyi Dezsőnek örökbecsű szép beszédét. Hanem egyet nem tudtam megérteni akkor sem, ma sem tudom megérteni, hogy a szabadságnak oly lelkes apostola, az igazmondásnak olyan bátor harczosa, az igazi liberalizmusnak olyan páratlan bajnoka akkor, midőn a lojalitásról és mikor mint a képviselőház elnöke, tehát mint az egész nemzetnek képviselője szól a királyhoz, mikor ennek a nemzetnek lojalitására hMatkozik, kifelejti beszédéből a kölcsönösségnek és viszonosságnak fogalmát. Én azt hiszem, t. ház, hogy a magyar nemzet méltóságát, a magyar nemzet önérzetét, a magyar nemzet királyszeretetét jobban össze tudta egyeztetni és sokkal szebben fejezte ki a nemzetnek költője, Vörösmarty, a ki akkor, midőn a királyt önmagámájus' 15-én. pénteken ban üdvözölte, azt mondta, a mit ugy hiszem, a t. miniszterelnök ur nem fog megczáfolni: »Éljen. h4t a hős vezér magzatja, Addig éljen, inig a honnak él, De szakadjon élte pillanatja, Melyben attól elpártolni kél.« Ez a magyar ember érzésének a kifejezése, t. miniszter ur. (Ugy van! Ugy van! a szélsőlaloldalon.) Pedig azt hiszem, hogy Vörösmarty Mihályt nem fogja senki sem rebellis, sem pedig forradalmi tendencziákkal vádolni, legkevésbbé pedig a t. miniszterelnök ur. Hanem, hogy még közelebb megtaláljam a nemzeti méltóság, a nemzeti önérzet és a nemzeti lojalitás gyönyörű összeegyeztetését, hát követem a t. miniszterelnök urat épen arra az ünnepélyre és a mikor ő idézi Szilágyi Dezsőnek ezt a beszédét, én bátor vagyok idézni egy másik, közjogi állásánál fogva igen magas méltóságnak beszédét. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Ugyanazon az ünnepélyen, a millenáris ünnepélyen ott a koronázó Mátyás-templomban, Magyarország bíboros herczegérseke, Magyarország bíboros főpapja következőleg üdvözölte a királyt (olvassa): »A korona hatalmat ad a királynak és tekintélyét kívülről emeli. De bensőleg, lelkiismeretében megköti, mert az alkotmány megtartására kötelezi. Szent koronánk e szerint mint védő cherub lebeg király és nemzett felett, mindegyiknek jelezve kötelességeit, mindkettőnek biztosítva kölcsönös jogait. Áldott legyen földednek minden hantja, mely annyi szent hamvat takar, áldott legyen földednek minden göröngye, melyet hőseink vére öntöze és munkás népünk verejtéke nedvesite. Eelséges királyom! Esdve kérem a királyok királyát, nyújtsa ki védő karját felséges személyedre, öntse, áraszsza reád kegyelmeinek bőséges teljét, hogy ennek világosságánál részletesen és tisztán felismerve nemzeted ügyeit, átlátva bajait, bátran és szerencsésen teljesíthessed és oldhassad meg mély kötelességérzettől, alkományos hűséggel és lankadatlan^ fáradsággal kezelt királyi feladatodat.« (Éljenzés a szélsöbaloldalon,.) Örökbecsű beszéd ez, a mely annak daczára, hogy nem lép a túllőj alitás nagyon veszedelmes mezejére, hű kifejezője a magyar föld, a magyar haza iránti lángoló szeretetnek és a király személye iránti hűségnek. Ebben a beszédben a mellett a tisztelet mellett, a melylyel a király iránt viseltetik, az a bíboros főpap szükségesnek látta hMatkozni a királyi feladatok teljesítésére, a királyi kötelességekre is, ott fenn, a Mátyástemplomban, a nagy nemzeti ünnepen. Mielőtt bucsut vennék az igen t. miniszter ur beszédétől, nem mulaszthatom el, hogy őszinte köszönetemet ne fejezzem ki azon őszinteségért, a melylyel kegyeskedett mindazon hátrányokra rámutatni, a melyek a kormány makacssága folytán az országra hárulnak. Ennél szebb és
