Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-283

2<S3. országos ülés 191 r En ugy látóin, hogy ez a czikk nem egyéb, mint visszhang Bihar vármegye közgyűlésén nemrégiben elhangzott egyik beszédre. Mert ha gróf Tisza István kinálkozik, gróf Andrássy Gyula sem maradhat el; kell, hogy őt is észre­vegyék Bécsben, hogy itt van 6, a ki a magyar nyelvet megtagadja és a ki elfogadja azt a té­telt, hogy az önálló állam adminisztrácziójába nem kell mindenüvé belevinni az ő öröklött, saját ősi nyelvét, hanem az administráczió egy nagy ágában idegen nyelvet lehet alkalmazni, olyan nyelvet, a mely iránt az egész országban a legnagyobb antipátia uralkodik, a melyet a lakosság legnagyobb része egyenesen gyűlöl és utál. (Igaz! Ugy van! a szélslíbaloldalon.) De annak, hogy azt a vezérczikket nem tudom megérteni, legfőbb oka az, hogy azt mondja, hogy a nemzeti vívmányok nem erősí­tenék a hadsereget, és hogy a hadsereg egysé­gére való tekintettel helyesnek tartja azt, hogy a hadsereg nyelve továbbra is a német marad­jon ; ehhez hozzáteszi, hogy ebben az irányban hajlandó is toväbbküzdeni. Czikkének további részén azonban vörös fonalként húzódik végig az a tétel, hogy a nemzeti öntudat felébresztése nélkül erős, harczedzett hadsereget még csak elképzelni sem lehet. A nemzeti vívmányok meg­valósítását nem akarni és azt állítani, hogy a nemzeti öntudat felébresztése nélkül erős had­sereg nem képzelhető: ez a két tétel együtt a lehetetlen helyzet elé állit bennünket, mert hisz vagy az egyik, vagy a másik, de mindkettő együtt és egyszerre nem lehetséges. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én elfogadom az ő tételének második ré­szét, mert hiszen épen mi vagyunk azok, a kik hirdetjük, hogy a nemzeti öntudatot be kell vinni a hadsereg minden részébe, mert az adja meg az erőt, a becsvágyat, a lelkesedést a küz­delemre abban a nagy pillanatban, a mikor éle­tét és vérét kell áldoznia egy nagy eszméért: a nemzetért és a hazáért; ámde, t. képviselőház, ezt összeegyeztetni az ő czikkének első részével az én képességemet felülmúlja. T. képviselőház! Hogy a szabadelvű párt­ban milyen nagy a felfogások egysége, s meny­nyire megállapodott nézeteik és elveik vannak, melyekért küzdeni érdemesnek tartják, az mind­járt szemünkbe ötlik, ha összehasonlítjuk a Vészi József t. képviselőtársam pénteki beszé­dében foglalt egyik passzust gróf Andrássy Gyula képviselő ur vezérczikkével. Mielőtt azon­ban ezt az összehasonlítást megtenném, ki kell jelentenem, hogy gróf Andrássy Gyula urnak egyik legfundamentálisabb állítása nemcsak al­kotmányunkba, hanem egyenesen az 1867: XII, törvényczikkbe ütközik, mert egységes hadsere­get ez a törvény abszolúte nem ismer. Az 1867. évi XII. törvényczikknek 11. §-a, — a meny­nyire én emlékszem, — a hadseregnek egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vo­natkozó jogokat jelöli meg világosan felségjogok ­junius 3-án, szerdán. 251 ként, vagyis az egységes jelzővel a vezérletet, vezényletet és belszervezetet illeti, de sehol sem mondja ki azt, hogy a hadsereg is egységes; már pedig a ki ért magyarul, az tudni fogja, hogy óriási a különbség abban, ha csak a ve­zérlet, vezénylet és belszervezet egységes, vagy pedig, ha maga az egész hadsereg egységes. Hi­szen, t. képviselőház, semmi nehézség sem volna abban, hogy ad hoc egységes vezérletünk vagy vezényletünk legyen akár a német, akár a fran­czia hadsereggel; semmi akadály nem merülne fel, ha a konstellácziók olyanok volnának, hogy közösen kellene működnünk; ámde az a had­sereg azért egységes sohasem volna, legfölebb a vezérlet vagy a vezénylet volna az. Visszatérve előbbeni megjegyzésemre, hogy mennyire egyöntetűek a felfogások ott a t. túl­oldalon, azt illusztrálja Vészi József t. képviselő­társunk beszédének egy passzusa, melyre felhí­vom a t. ház szives figyelmét. (Halljuk ! Halljuk!) Azt mondja Vészi József t. képviselőtár­sunk {olvassa): »Azokkal szemben, a mik az osztrák sajtóban és az osztrák parlamentben a magyar nemzetnek a közös hadseregre nézve fennálló jogairól mondatnak, véleményemet itt nem kell elmondanom, mert az egységes hadse­regről, a czentralisztikus felfogásról szóló véle­ményemet a sajtóban a legnagyobb őszinteség­gel és határozottsággal fejtettem ki, ezeket az osztrák felfogásokat a magyar közjogba ütkö­zőknek bélyegeztem meg«. Érthet — ha érteni akar — Andrássy Gyula t. képviselőtársunk ebből, hogy a vele egy padokon ülő képviselőtársa az egységes had­seregről szóló véleményét, mint a, magyar köz­jogba ütközőt bélyegezte meg. Én azt hiszem különben, hogy a t. gróf ur vezérczikkében maga sem akarta azt oly módon kifejezni, mint a hogyan tette, és — gondolom — inkább csak egy lapsus az ő részéről, mert nem tudom el­képzelni, hogy a ki már több művében adta tanujelét annak, hogy a magyar közjoggal és alkotmánynyal behatóan foglalkozik, ilyen állí­tásra képes legyen, s képes legyen épen akkor, a mikor a kiknek ír és beszél, azok nekünk e kérdésben a legnagyobb ellenségeink, azok e kérdésben velünk homlokegyenest ellenkező fel­fogást vallanak. (Ugy van ! a szélsőlaloldalon.) Gabányi Miklós: Most már nem foglalkozik csak a miniszterelnöki székkel. Nessi Pál: T. ház! Én azt hiszem, hogy gróf Andrássy Gyula ur jobban tette volna, ha azt a csikket meg nem irja. (Helyeslés a szélsö­balóldalon.) De ha már megírta, ugy azt hiszem, hogy azt a czélt, amelyet ezzel szolgálni akart, hogy mint a miniszterelnök ur utódja azt a pi­ros bársonyszéket foglalja el, nem éri el, sőt ellenkezőleg ez a czikk elegendő arra, hogy ez a párt vele szemben a legnagyobb ellenállást fejtse ki, mert ilyen felfogású, ilyen elveket terjesztő államférfiut ez a párt abban a székben 32*

Next

/
Thumbnails
Contents