Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-280

280. országos ülés 1903 május 27-én, szerdán. 181 terhet, adót fizet, mint itt, a kinek ezrei vannak. Most április 24-én« — ezt is olvasom, — »küldök a feleségemnek, a ki négy gyermekkel maradt otthon, vagy 20 dollárt, mert bizony nagyon szegényül hagytam otthon. Mindezek után alázattal maradtam alattvalói tisztelettel az Istentől hosszú és boldog éveket kérve minden magyar független [képviselőre*, ezt a részt itt befejezte. Aztán megir egy ottani dolgot (olvassa) : »Itt is járatok magyar lapot. Mindig megtudom, mikor beszól a képviselő úr, mert ki van irva. Itt irok egy kis témát Amerikából, (Derültség a jobboldalon.) Amerika nagyságáról, hogy legyen kegyes türelmét igénybe*venni« — igy irja, hát igy olvasom. »A napokban a »Oíeireland Press«-ben egy kép jelent meg, a mely az Egyesült-Államokat személyesítő Uncle Sani-ot édes álmában szenderegve mintázza. De háta mögött áll egy óriási kassza, az állam kasszája, a melyből a kongreszszus 2000 millió dollárt vesz ki, a melyet legközelebb a Panama-csatorna kiépítésére, hadihajók készítésére és egyéb sürgős állami czélokra megszavazott. E kasszametszés láttára egy amerikai polgár ijedten rohan az édesen szendergő Uncle Sam-hoz és rárMall: »Ébredj, ne aludj, 2000 millió dollárt rabolnak ki a kasszából.« Uncle Sam felnyitja szemét és közönyösen bámul az amerikai polgárra és szilárd flegmával felel: »Hát nem marad még benne elég?!« Elfordul. Ez a szimpla jíarrikatura fényesen domborítja ki az Egyesült-Államok hatalmát és pazar gazdagságát. Mikor éri ezt meg szegény hazánk ?« Itt megint csak a hazára gondol. »Az állam pénztárából kétezer millió dollárt utal ki a kongresszus, és Uncle Sam (Derültség a jobboldalon.) csendes flegmával beszél. Ballagi Géza : Olvassa még egyszer! Gabányi Miklós: Igy van ez, tanár ur ! (Derültség.) Uncle Sam csendes flegmával mondja: íhogy mit ijedeztek ezen összeg óriási nagyságán, hiszen marad még az állam kasszájában elég. Egy európai ember bámul, egy magyarországi pedig szédül ez őrületes összeg hallatára. Az amerikai újságíró azt mondja, hogy aludjunk, Hekuba az egész. Valóban, ha nem volnék magyar, ha vissza nem vágynék hazámba :« — megint erre gondolt szegény — »akkor amerikai polgár szeretnék lenni, — hogy részese lehessek Washington hazája nagyságának, mely nemcsak azért első, mert leggazdagabb a földtekén, de mert megszentelt földje ez az ideális polgári jogegyenlőségnek és közszabadságnak. Micsoda ország, micsoda nép ez! Kifizet 2000 millió dollárt, ez óriási áldozat után sem fakad panaszra, s a hatalmas Prancziaország évekig roskadozott a német hadisarcz alatt, melynek nagyságáról, mint világtörténelemről beszélt akkor a világ, pedig az fele sem , volt a 2000 millió dollárnak. Az Egyes ült-Államok normális kiadásokra utalnak ki két akkora összeget, mint a franczia hadisarcz.« (Zaj.) Ezen nincs nevetni való, nem volt egyetemi tanár, a ki ezt irta, hanem mázolni tanult meg Amerikában, »Azért e miatt sok szó sem esik, mert e kiadás semmi uj terhet nem hárit a népre. E hatalom láttára megjelen lelkem előtt a kMándorlás áradata, mint napról-napra néptelenedő hazám bánatos képe«, — megint a hazára gondol — »Messze rónák nyúlnak el rajtuk, dúsan rengő kalászok, gazdag erdők, szőlővel koszorúzott hegyek, bérczet bérez vált fel, méhök a legnemesebb érezek kincsbányáit rejti, halakban bővelkedő folyók, patakok szeldclik a természet minden szépségétől pompázó határt. Minden, a mi egy országot gazdaggá, a rajta élő népet boldoggá tehetné, megvan szegény hazámban. Amerika földjéből nem lehet akkora földet kiszakítani, mely oly szép lenne és oly gazdag volna, mint szülőhazám, népe mégis kMándorol, s a kit a honszeretet szent röge odaköt, ajakán állandó panasz, mert földje jövedelmét, munkája gyümölcsét az ország emészti fel, tehát hasztalan terem bőven mindent az ország, mi a nép fentartására gazdagon elég, hiába szabadságszerető, s ontotta vérét joga védelmében ezredéven át: a nép szükséget lát és jogtalan. Mi közünk hozzá, hogy Európában csaknem minden ország népének sorsa ez, hiszen az ember czélja a földön más nem lehet, minthogy legyen bármely nemzet fia, hazájában polgári jogot, s munkája után kenyeret, vénségére biztos megélhetést ós nyugalmat találjon. Ha mindene van egy országnak, a mi népét gazdaggá és boldoggá tehetné, a mint boldog és gazdag itt Amerikában minden ember, a ki dolgozni akar és dolgozni szeret, miért nem lehet ez igy Európában, miért nincs ez úgy a mi szülőhazánkban, melynél gazdagabb és szebb ország nincs a földtekén. Nem érdemes-e egypár pillanatra megállni e nagy kérdés előtt, a mely Amerikát felemeli, nagyságát dicsővé, földjót és intézményeit méltán irigyeltté teszi a föld bármely népe előtt? Hát ki eszi el hazánkban a nép elől a kenyeret? Ki veszi el a ruhát? Ki állja útját, hogyha az egész éltén át gondban virrasztott nap után és vért izzadva fáradott szakadatlanul, hacsak a szerencse csillaga külön rá nem ragyog ? íme előttünk egy nagy ország, közei 80 millió lakossal. ±dlamról-államra vándorolhat keresztül, s nem lát egy katonát; zsandárnak, fináneznak hire sincsen. Nagy városok, a melyekben száz és száz . . .« (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Csendet kérünk!) Egy kicsit jó volna tanulni belőle; különben mindjárt vége van. Lengyel Zoltán: Még egyszer el fogja olvasni, ha nem hallgatják! Gabányi Miklós (olvassa):... »Nagy városokban, a melyekben száz és százezer ember lakik, egy polgármester néhány tanácsossal kormányoz. Hosszú utczákon alig látni egy rendőrt. Ha I látni is, nem ül lovon, és nem karddal jár, sem