Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-280
280. országos ülés 1903 május 27-én, szerdán. 175 lására, becsapta az országot, mint szokta. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Április 25-én levette a napirendről a katonai javaslatokat és ismét négyhónapi indemnitást kért május, június, Julius és augusztus hóra. Persze nem kapta meg az indemnitást és május elsejétől ex-lex-állapotba vitte bele az országot. Akkor terjesztette be előbb felolvasott jelentését, mely megint csinált véghetetlen zavart. Tárgyaltuk három-négy napig, látta, hogy nem adjuk meg a felmentvényt, akkor Ballagi Géza képviselőtársam, az ő jobbkeze által benyujtatott egy indítványt, a melyben kérte a képviselőházat, hogy sem a jelentést, sem a napirendre tűzött ügyeket ne tárgyaljuk, hanem mindent tegyünk félre és az indemnitást tárgyaljuk. A képviselőház persze ezt nem fogadta el. És milyen zavar volt, mikor a miniszterelnök ezt a jelentést beterjesztette. Három napig tárgyaltuk; látta, hogy nem fogadjuk el, akkor felállott és azt mondta, hogy az ő jelentése csak annyi, mint egy egérfark, fogadjuk el. Beszélt egy fél óráig s akkor azt mondta, már csak annyi mint a czeruzának a hegye, végezetül ugyanabban a beszédben azt mondta, bogy a beterjesztett jelentése semmi. A bölcs ellenzék azt mondta, hogyha semmi, tessék azt visszavonni; de ő ezt nem akarja. Mit használ ő ezzel az ügynek? Kubik Béla: Semmit, tiszta dolog. Gabányi Miklós: Az ő ügyének sokat árt, de használ nekünk, s én köszönetet szavazok neki azért, hogy ezt a jelentést idehozta, mert elősegitette, hogy ezzel a jelentéssel, Ballagi indítványával és a quótabizottság választásával 28 napot elvesztegessünk és hozzájárult a miniszterelnök ur dicső pártom, az obstrukczió hősei működéséhez, az obstrukczió nagy palotájának kiépitéséhez legalább is százezer téglával. Másodszor köszönetet szavazok a miniszterelnök urnak azért, hogy nekünk bőbeszédűségével jó példát adott és jelentésével alkalmat adott, hogy magunkat a sok beszédben gyakoroljuk, íme itt vagyok én mindjárt egy élő példa. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Én egy egyszerű földbirtokos ember vagyok és szégyenlenek felállani ugy, hogy a gyűlést ki ne beszéljem. (Derültség.) Most ugyan beteg vagyok, de azért csatlakozom a 49 Zoltánhoz, én leszek az ötvenedik, a kik kötelességünknek tartjuk azt, hogy ha fél tizenegykor felállunk, beszélünk háromnegyed kettőig, vagy ha meghosszabbítják az ülést, háromnegyed háromig, de nem engedünk. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Harmadszor köszönetet szavazok a miniszterelnök urnak azon bölcs kioktatásért. Most azt hiszem, nem lesz felesleges az obstrukczió-ügyhöz, ha felolvasom ezt a nagyszerű czikket, mert ez az mutatja, hogy lehetetlenség volna részünkről és nem mutatna józan észre, ha mi a miniszterelnök ur jelentését elfogadnék (olvassa): »Az obstrukczió kérdése Aradmegye közgyűlésén. A kisjenői képviselő, báró Bánhidy Antalnak és társainak jóvoltából alkalma lesz Aradvármegyének a legközelebbi közgyűlésén kifejezést adni annak, hogy milyen véleményök van a politikai helyzetről, különösen az ellenzék nemes küzdelméről, melyet — ha ugy tetszik — parlamenti alakjára nézve nevezzünk obstrukcziónak. A kisjenői képviselő ugyanis indítványt nyújtott be társaMal a közgyűlés elé, hogy a megye rosszalását fejezze ki az ellenzéki harczmodor felett, melyben az indítványozó urak erőszakoskodást, törvénytiprást és a nemzetre nagy kárt és végzetes veszedelmet fedeztek fel. Ugyanilyen húrokat pengetett — némi anti-szocziálista ízzel keverve — a gazdasági egyesület gyűlésén Vásárhelyi László — ez is képviselőtársunk — és ha ehhez hozzáveszszük az uj-szentannai képviselőnek, Wittmann Jánosnak a népgyűlés ügyében tanúsított magatartását, ugy konstatálhatjuk, hogy Aradmegyének három képviselője mondotta el azt, a mit úgyis tudott róla mindenki, hogy tudniillik ezen jó urak hűséges szolgálatra kész hívei a Széll Kálmán kormányzatának és egyáltalában nem okoz nekik gondot, midőn a nemzet önfentartó harcza és igazságos küzdelme ellen állást kell foglalni. Azonban ezen nincs is miért csodálkoznunk. Sőt még arra is el vagyunk készülve, hogy báró Bánhidy Antal indítványát a megyei közgyűlés elfogadja. Jól tudjuk ugyanis, hogy azon hatalmas közvéleményt, mely az országban megnyilvánult, mesterséges utón erejében meggyöngíteni akarják és azon látszatot szeretnék fölkelteni, mintha nem is az egész nemzet, hanem csak egy párt, nevezetesen a függetlenségi és 48-as párt volna az, mely tiltakozó szavát felemelte a további közjogi sérelmek, a nemzet megterhelése, az ország tönkretétele és a kormányzat hazafiatlansága ellen. Nosza ki lett adva az ordré, hogy a kormánynak bizalmi nyilatkozatot kell szerezni, melyek tapasztó irul szolgáljanak azon sebekre, melyeket a nemzet igazságos felháborodása a kormányzat testén és szellemén ütött. És, mMel a nép szavát elfojtani nem lehetett és nem lehet, hát próbálkozzanak meg a törvényhatóságokkal. Még vannak Magyarországon olyan »gutgesinnt« vármegyék ós városok, melyekben mindenre kapható, feltétlen többsége van a főispánnak, a kormány bizalmi közegének, a ki képes lesz arra, hogy kenyéradójának egy kis bizalmi ovácziót facsarjon ki a törvényhatóság többségének érzékeny szMéből. A nép ellen kijátszana a törvényhatóságokat — ez az alapelve azon eljárásnak, melylyel a törvényhatóságokat kényszeríteni akarják, hogy a kormány érdekében megnyilatkozzanak. Mily botor felfogás a nemzettel szembaállitani a nemzeti életnek egyes szerveit! Hát vájjon lehet-e kétely affelől, hogy hol nyilatkozott meg a nemzet igazi akarata, vájjon akkor-e, midőn