Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-258

88 258. országos ülés 1903 április 30-án, csütörtökön. semmi intézményben, teliát a hadseregnél sem áll az élet, fejlődni kell. Jó, igaza van a miniszterelnök urnak, ha az élet meg nem áll semmiben, fejlődni kell, a hadseregnek is fejlődni kell. De hát mit akar ezzel a miniszterelnök ur mondani ? Miért hMatkozik ő a dicsőült államférfinak, gr. Andrássy Gyulának a szavaira, és miért csak azokra a szavaira, a melyekben azt mondja, hogy az egyszer megállapított közjogi viszony köztünk és Ausztria közt kiszámíthatatlan nemzedékeken keresztül sem kérdés, sem alku tárgya nem lehet ? Ugron Gábor: Bolondság! Eötvös Károly: Mit akar a miniszter ur ezzel? Azt, hogy ez a megállapított közjogi viszony Magyarország javára kiszámíthatatlan nemzedékeken keresztül nem változhat ? Mert az bizonyos, hogy Ausztria javára és a dinasztia javára 36 esztendő óta folyton változik, egyszer lassúbb, másszor gyorsabb lépésekben, de folytonosan változik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a hadseregre nézve a t. miniszter ur elismeri, hogy az élet nem tür stagnácziót, azaz, a mint mondja, az élet meg nem áll semmiben, a hadseregnél sem, tehát fejleszteni kell: akkor miért nem látja be e természeti törvénynek a szükségességét akkor is, mikor a nemzet érdekeiről van szó? Széll Kálmán miniszterelnök: Akkor is beláttuk ! Gr. Andrássy Gyula: Sohasem mondta azt, hogy nem lehet, csak azt mondta, hogy nem kívánja. Ugron Gábor: Más országokban mennyi történik 30 esztendő alatt! Eötvös Károly: Az élet meg nem áll, a nemzet élete sem áll meg, a közjogi gazdálkodás sem áll meg! De hogyan fejlődik? Mi történt 1867 óta közjogi téren nemzetünk javára? Fölállítottuk a honvédséget, megszüntettük a katonai határőrvidéket, azután helyette állítottuk Boszniát, Herczegovinát, meg a Szandzsákságot fogjuk állítani. Ezek közjogi dolgok voltak. De lett-e a magyar honvédségből nemzeti hadsereg, a mely eszme pedig lelkesített bennünket akkor, mikor nagy áldozatok árán ezt a honvédsereget fölállítottuk? Visszakebeleztük a katonai határőrvidékeket, de kifejlődött-e ott a hű testvériség a társadalomban, a meleg szeretet, erejére vált-e a magyar fajnak az a katonai fegyelem alatt és magyar ellen nevelt nemzedék? Ma már a visszakehelezés óta 30 esztendő telvén el, vájjon az a dinasztia által, a kormányok által nemzetMé, hazafMá neveltetett-e? Ott ma már a pánszlávizmus is kezdi fejét felütni, a melyről pedig hajdanában nem is álmodtunk, Magyarországon hirét sem hallottuk. A magyarság mindenütt gyengül, elbujdosik, kiköltözik, Amerikába megy, elszegényedik, ellenben a pánszlávok, dákorománok és pángermánok erősödnek. Buzáth Ferencz: Meg a zsidók! Eötvös Károly: Jobban vagyunk-e Horvátországgal, mint voltunk 30 esztendő előtt, jobban vagyunk-e Fiúméval? Fiúméra nézve ám legyen tanúm az igazságügyminiszter ur, ha mer tanúskodni, hogy Fiúméban szabad törvénykezni, ott a hMatalos nyelv a német is, a horvát is, az olasz is, csak a magyar nem. Hol fejlődött a nemzet érdeke? Hát a nemzetre nézve a közjogi életnek meg lehet állania, sőt visszafelé lehet fejlődnie? (Elénk tetszés és helyeslés a szélsühahldalon.) Ezzel szemben a hadsereg szervezése körül minden a nemzőt terhére mindig fejlődjön előre? Hol van itt a nemzet érdekének ápolására való ösztön, a közös és együttes jóakarat? A hadseregnél a miniszterelnök ur oly ékesen tudott szónokolni a közösségről és az együttességről, a hadseregről és a dinasztiáról. Ezeknek érdekeMel együtt miért nem fejlődött a magyar nemzet javára a közjog, az államjog, a társadalom, a gazdaság, az erkölcs, a jólét és minden? (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) HMatkozik a miniszterelnök ur Deák Ferenczre és azt mondja, hogy ő Deák Ferencznek hű követője, hagyományainak hű fentartója. Én is ismertein, talán vagyunk többen a házban, a kik igen jól ismerték. Erős elméjű, egészséges hazafiságu, derék férfiúnak ismertük. Sohasem jutott eszébe senkinek az, hogy az ő agya olyan korhadt volt és az ő hazafisága olyan sMatag volt, hogy a 67-es müvet a nemzetre nézve örökkétartónak szánta volna. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Maga Deák, — a dolog természeténél fogva máskép nem is lehetett — de maga gróf Andrássy Gyula is azt a nemzet számára nem végrendeletnek tekintette, hogy ezentúl a nemzetre nem marad egyéb hátra, mint hogy feküdjék le és temetkezzék el, de a 67-es mű azért maradjon meg és álljon fenn változatlanul. Azok nem oly kiselméjü emberek voltak, hogy ilyen gondolatot még csak fol is lehetett tenni róluk. Gróf Andrássy Gyulának idézett szavai ilyen értelmet látszanak ugyan mutatni. Tűnődtem egykor a felett, mit akart mondani. Súlyosan elitéltem az első j)illanatban azokat a szavakat, de rájöttem, hogy azok a szavak talán inkább Ausztria ellenében vannak mondva, és bizonyos osztrák körök maradhatatlanságát akarta azzal lecsillapítani, minthogy a magyarnemzetet akarta volna ezen szavakkal illetni. Maga Deák és kétségtelenül társai is a 67-es művet csak egy állomásnak tartották, a melyen megpihenhet majd a nemzet tehervonata egy darabig, de azután következik a második és a többi állomás, előre, előre mindig. (Málénk helyeslés és taps a szélsöhaloldalon.) Nem ugy, a mint a honvédelmi miniszter ur mondta, hogy csak lassan-lassan-lassan, nem ugy; Deák azt sohasem gondolta, hogy a következő állomás oly messze legyen, az idő végtelenségében, hogy '• addig a nemzet tehervonata elveszítse útközben