Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-257

257. országos ülés 1903 április 29-én, szerdán. 59 nem a választótól fog a képviselő tanácsot kérni, de amikor ilyen, hogy azt mondjam, a politiká­nak irányát megállapító, annak szellemét meg­testesítő javaslatok vannak a ház előtt, mint a mostani katonai javaslat, akkor igenis a válasz­tók nemcsak jogosítva vannak, de egyedül ők vannak jogosítva megmondani, hogy milyen irányban akarják az ország ügyeit intéztetni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) De mindezektől eltekintve, t. képviselőház, csak egy magyar példabeszédre hMatkozom, a mely azt mondja, hogy az okosabb enged. Az igen t. miniszterelnök ar azt tartja, hogy ő az okosabb. Bizonyos tekintetben talán joggal is gondolja, hiszen a tömegeket gyakran vezérlik szenvedélyek, indulatok, egyszer, s másszor ta­lán előítéletek is, tehát azok, nem mondom, hogy néha nem tévedhetnek. Azonban a mi­niszterelnök urat sem szenvedélynek, sem indu­latnak, sem előítéletnek vezetnie nem szabad, (Igás! TJgy van! a szélsőbáloldalon.) neki csak a józan okosság szavára szabad hallgatni, az pedig nem diktálhatja, hogy az országot az ör­vénybe sodorja! (Igaz! TJgy van! a szélsőbal­oldalon.) Ugyan mit szólna a t. miniszterelnök ur ahhoz a hajóskapitányhoz, a ki, bár látja a tornyosuló fellegeket, hallja a vihar távoli zú­gását, mégis kiindul a kikötőből, mert neki sietős útja van, és rnegkoczkáztatja azt, hogy sohasem fogja elérni utjának végczélját, hanem a reábízott rakományokkal és kincsekkel a ten­ger mélyébe fog temetkezni ? (Igaz! ügy van ! a szélsőbáloldalon.) A miniszterelnök ur beszédének a végén hMatkozik az ő érdemeire. HMatkozik arra, hogy mennyire törvénytisztelő volt ő mindig, hogy soha vissza nem élt a hMatalos hatalom­mal és hogy az ellenzék részéről mégsem talál­kozik a megfelelő bánásmóddal. Erről az oldal­ról már többször kijelentették és én is szívesen járulok hozzá, hogy a mi küzdelmünk nem a miniszterelnök ur személye ellen irányul. Az ellenzék mostani eljárása nem azonos a báró Bánffy elleni eljárással, mert akkor ő volt a botránykő, az ő fejét követelte az ellenzék. Most egészen másról van szó: elvi differencziák választanak el bennünket. (TJgy van ! TJgy van! a szélsőbáloldálon.) A túlfűtött kazán, ha túlságosan meg van­nak terhelve a biztosító szelepek, szétrobban. A magyar közélet 35 év óta hasonló egy túl­fűtött kazánhoz, a melyben a gőzök folyton kavarognak és kitöréssel fenyegetőznek. Hogy ennek a jelenségei nem mutatkoztak ugy, mint most, annak csak az az oka, mert, a miniszter­elnök ur, a mint mondja is, nem helyezett elég nagy súlyokat a biztosító szelepre, és így a gőz utat talált. Mit bizonyít ez a helyzet? Bizonyítja azt, bogy a mostani politikai viszonyokat erőszak nélkül fentartani nem lehet, nem lehet azért, mert azok a nemzet közvéleményében gyökerez­nek. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbáloldálon.) Hallottam a vita során ezekről a padokról bizonyos láthatatlan kézre hMatkozni. En ezt a doktrínát magamtól elutasítom, én láthatatlan kezeket nem ismerek. Magyarországon csak az országgyűlés és a király számbavehető tényezők, itt láthatatlan kezeknek lenniök nem szabad. És még ha esetleg a kormányra akarna is vala­mely jogosulatlan tényező befolyást gyakorolni, annak nem szabad azt engednie, mert a felelő­ség akkor is a kormányt terheli. Igaz, hogy 1878-ban Tisza Kálmán, mMel nem sikerült keresztülvinnie az önálló magyar nemzeti ban­kot, a házban kijelentette, hogy nagyon saj­nálja, de ő Felsége aggodalmait eloszlatnia nem sikerült, de ez akkor is homlokegyenest ellen­kezett a. miniszteri felelőség alapelveMel és ellenkeznék most is, mert mindenért, a mi tör­ténik, és mindenért, a mi nem történik, egyaránt a kormány felelős. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbáloldálon.) Miután ez a jelenlegi indemnitási vita volta­képen a katonai kérdés jegyében született, mél­tóztassék megengedni, hogy bár nem hosszasan, mert hiszen az idő rövid, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbáloldálon.) némely fontosabb, a katonai ügyre, a hadügyre vonatkozó kérdéssel foglal­kozzam. (Halljuk! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Az első és igen fontos kérdés a hadügynél az, hogy a hadügy közösügy-e, vagy sem? Erre vonatkozólag meglehetősen téves fogalmak ter­jedtek el. Általában azt mondják és pedig ille­tékes tényezők, többek között j>éldának okáért tegnap a miniszterelnök ur is ezt mondotta, hogy a hadügy közös és miután ez közös, tehát ő Felsége a hadseregre vonatkozó jogait a had­ügyminisztérium utján gyakorolja. Ez azonban az 1867 : XII. t.-czikkel homlokegyenest ellen­kezik, (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) mert az 1867 : XII. t.-cz. értelmében csak két közös­ügy van. Az egyik a külügy, a másik pedig a külügyre vonatkozó költségek kérdése. Semmi más nem közös. A hadügyre vonatkozó kérdések három kategóriába oszlanak. Az egyik kategória az, a mely ő Felsége által az ő fejedelmi jogai­nál fogva mint felségjog gyakoroltatik; a má­sik kategóriába tartoznak azok, a melyeket az ország kizárólag magának tartott fenn; a har­madik pedig azokat öleli fel, a melyek egyenlő elvek szerint, tehát nem közösen intézendők az osztrák örökös tartományokkal. A hadügyre nézve csak azt mondja a törvény, hogy a had­ügy összes költségei közösek; tehát semmi egyéb nem közös, csakis a költségek közösek. Ha né­kem ezt nem méltóztatnak elhinni, én Deák Ferenczre hMatkozom. (Halljuk! a szélsőbal­oldalon.) Deák Ferencz ugyancsak 1867. márczius 28-án abban az általam már idézett beszédében a következőket mondja (olvassa): »Melyek azon tárgyak, melyeket mi a szankczió pragmatika 8*

Next

/
Thumbnails
Contents