Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-257

60 257. országos ülés 1903 alapján közöseknek ismertünk és a delegácziók elhatározására biztunk? Először a külügy, másodszor megállapítása az évenkinti költségvetésnek azon költségekre nézve, melyeket a külügy és a hadsereg igényelnek. A külügyön és az emiitett költségvetési megállapodáson kMül semmi egyéb tárgyra nézve nem mondtuk mi, hogy azok közössége a pragmatika szankczióból folyik, semmi egyéb tárgyat nem biztunk mi a delegáczióra.« Tehát nem kisebb ember, mint Deák Ferencz mondja azt, hogy a hadügy nem közös, hanem közös csak a hadsereg költsége. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Most már az a kérdés, hogy mit tartalmaz az a sokszor vitatott 11, §? Erre vonatkozólag a miniszterelnök ur egy történelmi visszapillantást vetett a megelőző tárgyalásokra és azokból némelyeket fel is olvasott. Legyen tehát szabad nekem őt e térre követnem és egy kissé foglalkoznom ezzel az ügygyei. (Halljuk! Halljuk ! a szélsobaloldalon.) Az 1865—68. országgyűlés képviselőháza 67-es bizottságot küldött ki az ő Felsége többi országaMal közösen érdeklő ügyek tárgyalására és javaslat előterjesztésére. Ez a 67-es bizottság ismét kiküldött egy 15-ös albizottságot és annak a munkálata képezte azután a további tárgyalás anyagát. Ez a 15-ös albizottság kétféle javaslatot terjesztett elő : egy többségi és egy kisebbségi javaslatot. A kisebbségi javaslatot, ha jól emlékszem, aláirta Nyáry Pál, Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán és Mánka Imre. Tizenegyen voltak e szerint a többség javaslata mellett. A tizenötös albizottság többségének ez volt a javaslata a 11. §-ra vonatkozólag: »0 Felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai sértetlenül fenmaradván, mindaz, a mi az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, közös intézkedés alá tartozónak ismertetik el.« Ez volt a többség javaslata. Ezzel szemben a kisebbség javaslata ez volt: »Egyetértőleg intézendő a hadügy annyiban, a mennyiben mindaz, a mi ó' Felsége egész hadseregének és igy a magyar hadseregnek is vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő Felsége, mint legfelsőbb hadparancsnok által fog intéztetni.« Ez volt a kisebbség javaslata. Méltóztatnak azt tudni, hogy, mielőtt a hatvanhetes bizottság megkezdhette volna ennek a javaslatnak tárgyalását, kiütött a porosz és olasz háború és a mint Custozzánál az első diadal kMMatott, a képviselőházat rögtön hazaküldték. A háború folytatása azonban nem felelt meg a kezdetnek. Súlyos vereség érte a birodalmat, a képviselőházat összehívták, hogy újból folytassa a munkálatot ott, a hol elhagyta, de már a hatvanhetes bizottságban a többség és a kisebbség ellenkező álláspontra helyezkedett. A kisebbség, vagyis a közjogi ellenzék, a mint nevezték, azt mondta, hogy fel kell használni ezt a változott politikai helyzetet, azt a súlyos április 29-én, szerdán. vereséget, a mely az összbirodalmi eszmét érte, azt a szorult helyzetet, a melybe került, tagadhatatlanul, az uralkodó. Tehát mi már nem elégedhetünk meg annyMal, a mennyMel megelégedtünk a tizenötös albizottság munkálataiban. Ennek megfelelőkig már Tisza Kálmán lényegesen módosította is a maga javaslatát a 11. §-ra nézve, módosította pedig a következőkben (Halljuk!): »A magyar korona országainak hadserege ő Felségének legfőbb parancsnoksága alatt áll.« Tehát: a magyar korona országainak hadserege. »Belszervezetére nézve minden fegyvernemekkel, segédosztályokkal és intézményekkel ellátandó és jelvényei a magyar állam czimerét és színeit viselendik. Mindazokban, a mik a végrehajtás körében a magyar korona országai hadseregének vezérletére, vezényletére és taktikai belszervezetére vonatkoznak, ő Felsége maga vagy az általa egyedül saját, idevonatkozó jogainak gyakorlása végett helyettesítendő fó'hadparancsnok által a magyar honvédelmi, illetőleg az 1848 : III. t.-cz. 8. §-änak értelmében a személye mellé rendelt magyar felelős miniszter ellenjegyzése mellett intézkedik, Magyarországon csak oly rendeletek lévén végrehajtandók, a melyek saját miniszterének ellenjegyzésével vannak ellátva.« Szóval az a kisebbség, a mely azelőtt beleegyezett abba, hogy van egy egész hadsereg és ezt rábízta ő Felségének, mint főparancsnoknak korlátlan intézkedésére, most már a 67-es bizottság előtt egy teljesen önálló, külön magyar hadsereget követel minden attribútumával. A többség azonban más álláspontra helyezkedett. Deák Ferencz azt mondotta, hogyő a dinasztiának szorult helyzetét kihasználni nem akarja, hogy az nem 'lovagias, nem méltányos eljárás. Lehet, — nem tudom — gondolt arra is, hogy ha a dinasztia szorult helyzetében esetleg eléretnek olyan nemzeti vívmányok, a melyeket nem szívesen adnak, ugy talán meg fog ismétlődni a 48-iki példa. Természetesen ezt nem tudom, mert abban az időben nem vettem, részt a politikai életben és igy nem ismerhetem Deák Ferencz valódi gondolkozását. Annyi azonban bizonyos, hogy ő nem akarta ezt a helyzetet kihasználni ós, fájdalom, nem is használta ki. Mégis bizonyos változtatást elfogadott, t. i. egy kis igazítással elfogadta Tisza Kálmánoknak a 15-ös albizottságban tett indítványát. Erre azt mondotta a miniszterelnök ur, — nem tudom tegnap-e, vagy tegnapelőtt — hogy ez módosítás volt in melius. Hát bizonyos tekintetben igaza van. Közjogilag, alkotmányilag mindenesetre előnyösebb az, ha valamely jog a fejedelemre ruháztatik, mint felségjog, mint hogyha közössé tétetik. Gyakorlati szempontból azonban ez a módosítás nem in melius, hanem in peius volt. Ha ugyanis közösnek hagytuk volna azt meg, a mint az előbb terveztetett, akkor legalább a delegáczió utján lett volna beleszólásunk, igy azonban nem volt és nincsen beleszólásunk, ha-