Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-256

46 256'. országos ülés 1903 április 2X-án, kedden. elszámította magát, mert lehetetlen feltételezni egy kormány elnökről, a ki szemben áll egy száz­tagú ellenzéki párttal, a melynek életfeladatát képezi a nemzet állami önállóságának minden feltételét megszerezni, hogy ő benyújtson egy olyan törvényjavaslatot mint ez, és olyan idő­ben, a mint benyújtotta, ha csak nem számított valamire. A miniszterelnök ur az ellenzék gyengesé­gére, a netán felmerülő ellenállás könnyű le­szerelésére számított. Ez az, a miben ő csaló­dott, ez az ő végzetes hibája. Az ellenzék túlságos engedékenysége és túlságos elnézése segítette őt a miniszterelnöki székbe a paktum megkötésével és tartja az el­lenzék túlságos kímélete benne a lelket négy esztendő óta. Most is azt hitte, ha netalán fel­merül az ellenállás, okkal-móddal sikerülni fog neki azt leszerelni, de ebben csalódott. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Az ellenzék elnéző várakozással volt iránta, mert azt hitte, hogy a miniszterelnök ur mégis csak fog az ország sor­sán javítani, de hiába várt. Most nem várhat tovább, ha nem akar a nemzet érdekeinek árulójává lenni. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az ellenzék keserű tapasztaláson ment keresztül a paktum óta. Meggyőződött róla, hogy a folyto­nos engedékenység és előzékeny hang megőriz­heti ugyan a kölcsönös érintkezés kedélyességét a miniszter urakkal és kényelmessé teheti az életet a folyosókon, de az ország sorsán nem segit semmit. (Elénk helyeslés a szélsöbalolda­lon.) Nagyon helyesen jegyezte meg gróf Zichy János képviselő ur, hogy a mily becses a magán­életben a nobilitás, és előzékeny modor, oly veszedelmes és kárhozatos a politikában, hol elvekkel van dolgunk, melyek megvalósitásától függ az ország sorsa és jövője és melyeket meg kell valósítani, akár tetszik ez a hang és ez a modor a politikai dilettantizmusnak, akár nem. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nem azért van itt az ellenzék, hogy udva­rolgasson a miniszter uraknak és behunyja a szemét minden hiba, bűn és mulasztás előtt, hanem azért van itt, hogy kMegye kezéből azt a hatalmat, melyet nem bír az ország érdeké­ben kezelni. Azt mondja a miniszterelnök ur, nem bánja ő, akármennyire kínozzuk, ütjük, szidjuk, csak a kormányzást ne tegyük neki lehetetlenné. Elhiszem én azt. 37 esztendő óta nem csinálunk egyebet, mindig dikcziózunk, szidjuk, kérünk, rimánkodunk, hogy a hatal­mat, mely kezükben van, az ország jólétére for­dítsák, vagy ha ezt nem bírják megtenni, adják ki a kezükből. De nem teszik. Dikcziózásainkat, beszédeinket nevetve hallgatják, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) és azalatt a tönk szé­lére viszik az országot. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Nem dikcziózunk tehát ezután, hanem teszünk. Az obstrukczió nem beszéd, hanem tett és ha ezen tettnek az lesz a követ­kezménye, hogy nem adunk sem katonát, sem pénzt, akkor majd észre térnek a hatalom em­berei. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A második pont a miniszterelnök ur beszé­dében, melyre rátérni kívánok, az, hogy ha már ilyen bonyodalmas, zűrzavaros helyzetbe hozta a miniszterelnök ur az országot, mi ebből a ki­bontakozás. A miniszterelnök ur nézete szerint az, hogy megmarad állásában és ex-lexbe viszi az országot. A mi nézetünk az, hogy önérzetes államférfiunak ily körülmények közt, hogyha már nem birta elkerülni ezt a helyzetet, nincs más menekülése, mint beadni lemondását. (He­lyeslés a szélsöbaloldalon.) Különösen nem tehet egyebet Széll Kálmán miniszterelnök ur, kiről lehetetlen feltételezni, hogy ő törvényen kívüli állapotba vigye az országot. (Felkiáltások a jobb­oldalon : Nem ö viszi!) 0 mikor a kormányra lépett, azt mondta: »Az ország törvényen kMüli állapotba jutott, összes közállapotaink gyökerük­ben meg vannak támadva, veszedelmes konflik­tusok lejtőjére érkezett az ország, vissza kell állítani a törvényt, vissza keli állítani az alkot­mányos állapotot.« Erre vállalkozott. Programmjának homlo­kára van írva a hármas jelszó, melynek közepén ott van a törvény és a törvénytisztelet, mert tudja, hogy Magyarországon törvényen kMüli állapotban kormányozni nem lehet. Lehetetlen tehát feltételezni épen a miniszterelnök úrról, hogy ő vigye bele egy törvényen kMüli állapotba az országot, és hogy súlyos komplikácziók lejtő­jére vezesse ezt a nemzetet; lehetetlen feltéte­lezni róla, hogy ne becsülje százszor többre azt, ha a nemzet rokonszenvétől kisérve, önként távo­zik, mint hogy a nemzet felháborodásának gyűlö­lete által kényszerítve távozzék abból a minisz­terelnöki székből. Ha már az a szerencsétlenség jutott neki osztályrészül, hogy nem birt az országnak négyévi kormányzata szolgálatokat tenni, legalább tegye meg azt a szolgálatot az országnak, hogy példát mutasson most a minisz­terelnöki szók elhagj'ásával, adjon egészségesebb irányt pilitikai életünknek, mutasson példát utódainak, miként kell erkölcsi tartalmat bele­vinni a politikai működésbe, hogy otthagyja a kormányzást akkor, a mikor meggyőződött arról, hogy nem képes azt többé az ország érdekében vezetni. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Midőn az országtól súlyos terheket kértek, a melyet az ország nem hírt meg, otthagyta a miniszterelnök ur a miniszteri széket 1878-ban, s nem vesztette el sem a nemzet, sem a korona tiszteletét és becsülését; nem veszti el most sem, ha elhagyja állását. Hisz a miniszterelnök ur nagyon jól tudhatja azt, hogy a nemzetnek tisz­telete, hálája, a mely a sírjáig is elkiséri az embert, sokkal többet ér, mint a miniszteri széknek minden múlékony dicsősége és hatalma. Csakhogy, t. ház, a miniszterelnök ur teg­napi beszédjéből azt látjuk, hogy ő már nem az az ember, a ki volt 1878-ban. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Az a 25 esztendei ki-

Next

/
Thumbnails
Contents