Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-256

42 .256. országos ülés Í903 április 28-án, kedden. azt mondja, hogy 1848-ban szintén yolt valamelyes közösügy, mert volt közös miniszter. Ezen közösügyi miniszternek, az ő Felsége személye körüli miniszternek, nem lehetett más dolga, mint a közös hadügy, melynek tendeneziája, csirája szerinte már 1848-ban megvolt. Azt hiszem, hogy a 48-as törvények megalkotói, kik minden egyes intézményben szigorúan keresztülvitték az önálló és független Magyarországnak minden exigencziáját, igy még soha meg nem vádoltattak, (Helyeslés a szélsobäloldalon.) hogy ők felállították mindazt, a mi egy önálló állam és parlamenti kormányformának exigencziája, de reservatio mentalissal éltek, a legfontosabb dolognál, a nemzeti dicsőség, a nemzeti erő dolgában, és azt későbbi megoldásnak tartották fenn azért, hogy becsempészszék majdan az akkor is gyűlölt osztrák ármádiába a magyar hadsereget. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ily erősek a miniszterelnök ur argumentumai. De tovább menve és 1867-ről szólva ő fölhozza azt, hogy a 67-es törvény tulajdonképen a pragmatika szankczióból folyik, és megállapítja, a miben mindnyájan megegyezünk, hogy a pragmatika szankczióban a védelem közössége van kimondva, és itt megint azzal a nagy logikai ugrással, melyet tőle annyira megszoktunk, a védelem közösségéből a közös hadsereget dedukálja és azt mondja, hogyha a védelem közös, kell, hogy annak egy közös szerve legyen. Mindezeknek daczára, daczára a régi magyar törvények agyon-interpretálásának, daczára az 1848-as törvényhozás tagjai akarata meghamisításának és daczára a 67-es törvények megalkotói szavai czitálásának, kétséget nem szenved, hogy az. a mit mi tisztelünk, s a mit mi mindnyájan követni akarunk, t. i. a törvény, igenis ismeri a magyar hadsereg fogalmát. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) De a miniszterelnök ur ugy bánt velünk, mint a hogy egy illojális ellenfél szokott; egyenesen nevetségessé akarta tenni a mi álláspontunkat, egyenesen azt mondta: hiszen ezekkel az emberekkel szóba állani nem lehet, ezek az 1867 : XII. t.-czikkről azt állítják, hogy az önálló magyar hadseget foglalja magában, ezeket tehát komolyan venni, velük szemben komolyan argumentálni nem lehetséges. T. képviselőház, ezzel a kijelentéssel tartoztam, azt hiszem, mindnyájunk nevében, a kik az 1867.: XII. t.-czikkbe képtelenséget belemagyarázni nem akarunk. Mi egyebet nem. kértünk, mint annak a törvénynek szigorú végrehajtását, kértük pedig ugyancsak az általunk is elismert törvényes felségjogok alapján. Mert szerintünk igenis a hármas, ismeretes felségjoggal nemcsak összefér az, hogy magyar ezredek magyar kommandóval, dicső történeti emlékeinkkel ellátott jelvényekkel és magyar tiszteknek kommandója alatt működjenek, a törvény ezt nemcsak ki nem zárja, sőt ha a törvénynek azt a szavát, hogy azok a felségjogok »alkotmányosan« gyakoroltassanak, alkalmazzák, másként ezt megvalósítani nem is lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! Fel vehetnem én a vitát a t. miniszterelnök úrral abban a kérdésben is, hogy az 1867-es törvények megalkotói csakugyan ugy gondolkodtak-e, a mint ő azt állítja. Hiszen a véderő-vita folyamán többen erről az oldalról, és csekélységem is, Kerkapolytól, Horvát Eoldizsártól és másoktól, a kik szintén joggal vindikálhatják maguknak azt, hogy az 1867-es időknek jelentős alakjai voltak, idézeteket olvastunk fel, — különösen Kerkapolynak, mint előadónak beszédéből, — melyekből kimutattuk azt, hogy maga Kerkapoly utalt előadói beszédében arra, hogy az a magyar hadsereg, a mely a 67-es törvényben lefektetve van, magja egy későbbi önálló magyar hadseregnek, egy átmeneti intézkedés, a melyből egykor az állami élet teljes exigencziáját képező önálló magyar hadsereget megvalósíthatjuk. T. képviselőház! A mi az 1867-iki törvény auktorait illeti, legyen szabad egy jelenségre rámutatnom, a mely talán még nem lett eléggé megvilágítva, daczára annak, hogy a 67-es törvények megalkotóMal és a kiegyezéssel, Deák hagyományaMal unos-untig foglalkozunk. Távol áll tőlem Deák Ferencznek vagy gr. Andrássy Gyulának ténykedéseit kisebbíteni, de meg kell állapitanom, hogy az a kiegyezés, a melyet 1867-ben Ausztriával kötöttünk, nem két egyenjogú államnak olyan kiegyezése volt, mint a minőt más állami kötelékekben, más állami szerződéseknél vagy épen szövetségeknél találunk; nem két államnak illetékes és megbízott alkotmányos tényezői szerződtek, hanem szerződött két, megvallom, jeles államférfiú: Deák és gr. Andrássy, azonban kizárólag saját felelőségükre és a saját gondolkodásuk szerint. Ausztriának 1867-ben alkotmányos képviselete nem volt, és mi azokat a törvényeket, a melyeket a 67-es kiegyezési törvénynek nevezünk, nem azon formában létesítettük, mint létesítettük további törvényeinket, további államszövetségeinket és államszerződéseinket, hanem igenis hoztuk egyoldalúk g, az osztrákoknak, de legalább is az alkotmányos Ausztriának megkérdezése nélkül. (Igaz ! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ne méltóztassék elfeledni, hogy mi hónapokkal megelőztük az osztrák törvényhozást, és ebből azután következett az a sajnálatos körülmény, a mi a házban még eléggé ki nem domborittatott: hogy a mi kiegyezési törvényeink nem fedik szövegükben sem, rendelkezéseikben sem az osztrák törvényeket. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) És igy vagyunk, t. h hadsereg kérdésével is. Az 1867. deczember — azt hiszem — 24-ik vagy 21-diki osztrák törvény nem beszél magyar hadseregről, és az 5. §. nem ismeri a magyar hadsereg fogalmát; és igy, ha egy kissé