Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-256

256. országos ülés 1903 az előidézett helyzettel szemben világos törvényen j alapszik. De Hogy ezt a felelőséget az objektMitás teljes mértékével bánthassam a kormányra és konklúzióm mindenki előtt tiszteletet parancsoló legyen, méltóztassanak megengedni, hogy Í a helyzetet röviden jellemezzem. A kormány néhány hónappal ezelőtt egy törvényjavaslatot nyújtott be, a mely a nemzettől, a törvényhozástól, a hadsereg továbbfejlesztésének czimén ujabb anyagi áldozatokat követel. Ha röviden össze akarom foglalni a függetlenségi és 48-as párt álláspontját, azt mondhatom, hogy ezzel a javaslattal szemben háromféle argumentumot hoztunk fel. Az első az volt, hogy e javaslat a nemzetnek oly anyagi megterheltetésével jár, a melyet az már el nem bir. A második az, hogy mindaz, a mi a hadseregre, annak jelenlegi konszisztencziájában vonatkozik, ellentétben áll azokkal a törekvésekkel, a melyeket e párt a maga jnogrammjában vall és a melyek az önálló magyar hadsereg jelszava alatt ismeretesek, A harmadik és legsúlyosabb kifogás az volt, hogy a hadsereg keretében maga az a törvény, a melynek alapján a kormány áll, vagyis az 1867 : XII. t.-cz., nincsen végrehajtva. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Két első kifogásunk politikai természetű, olyan, a mely diskusszió tárgyát, mérlegelés objektumát képezheti. Eltérők lehetnek a, nézetek a nemzet teherviselési képessége tekintetében. Mi közelebb juthatunk e vita révén a meggyőzés terén ahhoz, hogy az az önálló hadsereg, a melyet mi vindikálunk, kívánatos, szükséges-e? B tekintetben a politikai diskussziónak szabad tere van. A mi azonban az 1867: XII. t.-cz-nek, a mint mondani szokás, meghamisítását, annak végre nem hajtását illeti, ez már egész más elbírálás alá esik. Itt egy törvénysértéssel állunk szemben, a mely eddig ugy£.n vita tárgyát képezte, és a melyről ma ismét röviden meg fogom kisérlcni annak bebizonyítását, hogy ez tényleg fenforog. Egyelőre azonban maradok a felelőség kérdésénél és azt óhajtom megállapítani, hogy az ellenzék ezen akcziójában egészen és mindig a házszabályok keretén belül mozog. Az ellenzék tulajdonképen nem tett egyebet mindeddig, mint hogy egy nagyobb szabású vitát töltött be oly beszédekkel, a melyek tiszteletet parancsolnak mindenki előtt. Mi a képviselőházban nem tettünk egyebet, mint hogy a házszabályokkal éltünk. Az ellenzék nem tett egyebet, mint jogával élt, már pedig: qui jure suo utitur, neminem laedit. A mai napig tehát senkinek semmi oka és joga nincs azt mondani, hogy az ellenzék obstruált, hogy visszaélt a házszabályokkal és hogy törvénytelen eszközökhöz nyúlt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az igaz, hogy az ellenzék átvitte ezen akcziójátazindemnitásra is, de hiszen ez egészen természetes, mert a ki azt akarja, a mit mi akarunk, hogy a katonai javaslatok levétessenek a napirendről, az csak nem adhatja meg a kormányzás eszköáprilis 28-án, kedden. 39 zeit a kormánynak, hogy az a velünk ellentétes czélját elérhesse. Ebben a tekintetben nem is osztozhatom a miniszterelnök urnak abban a nézetében, melyet ő tegnap az indemnitás kérdésében kifejtett, midőn azt mondta, hogy 35 év óta küzd azon felfogás ellen, hogy az indemnitásban bizalmi kérdés vettessék fel. Ebben a tekintetben elég hMatkoznom az angol parlamenti gyakorlatra, a melyet a miniszterelnök ur annyira szeret és felemlítenem azt, hogy az angol parlamenti gyakorlat szerint a kormánybuktatásnak épen a költségvetés megtagadása képezi eszközét és hogy ha egy-egy kormányt meg akar buktatni az ellenzék, indítványát abba a régi, hagyományos formulába szorítja, hogy egyegy költségvetési tételnek törlését hozza javaslatba, sokszor egészen jelentéktelen összeget, száz fontot akar töröltetni a hadügyi költségvetésből és ez már azt jelenti, hogy bizalmatlan a hadügyminiszter iránt. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A miniszterelnök urnak ide vonatkozó érvelése azonban nem állja ki a kritikát, hiszen a kormányzati eszközök megtagadása, mert az indemnitás jogi tekintetben egy elbírálás alá esik a, budgettel, képezi az ellenzéknek leglegálisabb eszközét. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az ellenzék a vele szemben felhozott kifogások tekintetében nem tartozik igazolni semmit, mert hol van megírva az és mi kötelez minket arra, hogy ezt a hadügyi vitát annyi idő alatt^ fejezzük be, a mennyi a kormánynak tetszik. Én azonban nem tudok rá szabályt, de talán a kormány statisztikusai készítettek erre nézve valami statisztikát, a mely szerint egy-egy vitának ennyi vagy annyi hétre kell terjednie? Bámulom is ezt a felfogást, mert ha a t. miniszterelnök ur vagy a kormány elszámította magát — a mennyiben csak az ő fényéről lehet szó a vitának hosszabb vagy rövidebb időre kiszámításában, — annak a konzekvencziáit csakis ő viselheti és ez nem lehet egyéb, mint annak a javaslatnak visszavonása. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ehelyett azonban mi történt? Az, hogy megjelent néhány héttel ezelőtt egy rendelet, a melyet a m. kir. honvédelmi miniszter irt alá. Ez a rendelet igazán a közjogi unikumok közé tartozik és megérdemelné, hogy ne a hMatalos lapban, hanem valamely közolvasott élczlapban tétessék közre, a mennyiben a rendelet azzal a kijelentéssel végződik, hogy a parlamenti helyzetért és azért, a mi május elsején bekövetkezik, az ellenzék lesz felelős. Én azt hiszem, hogy a felelősség csak azt terhelheti, a kire a felelőséget a törvény hárítja. A felelőségnek mindig törvényen alapulónak kell lenni, nem pedig egy miniszteri okoskodáson alapulónak. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A felelőség önmagától valamely cselekvést vagy mulasztást feltételez és ezenfelül szükséges, hogy annak a cselekvésnek elkövetőit ismerjük; szóval meg