Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-270

270. országos ülés 1903 május H-én, csütörtökön. 393 állami kapcson belül nem boldogulhat, legalább nem boldogulhat azon arányban, a milyen arányban boldogul a magyar. Nohát ez izgatásnak jó, de most már higgadtabban mérlegelve, fel kell vetnünk a kérdést, vájjon a kormányt vagy a többséget lehet-e ezért felelőségre vonni, vagy kifogásokat tenni? Megmondom, hogy nem lehet. Az elégedetlenség másik oka az, hogy a kiegyezési törvény folytán a közterhek naprólnapra nőnek, a közjövedelmek pedig apadnak. Ez a törvény, az a bizonyos fehér lap, melyről a t. képviselő urak sokat szólanak, mellesleg mondva — nem exisztál. Yoltak idők, a königgrätzi csata előtt, midőn Deák Ferencz átnyújtott a horvátoknak egy fehér lapot, de jött a königgrätzi csata, jött a dualizmus is, és azután arra a fehér lapra a horvátok nem azt irták, a mit ők akartak volna, hanem azt, a miben a magyarokkal megállapodtak. Ennek folytán ez nem a magyar nemzet által ajándékozott fehér lap, hanem egy közjogi kiegyezés a magyarok és a horvátok között. Az igen t. képviselőház és minden párt — eddigelé ugy hallottam és olvastam is az újságokban, — azt híreszteli, hogy a kiegyezés által Horvátországnak adott jogokat respektálni akarja, ezeket kisebbíteni, csorbítani nem akarja. (Ugy van! a középen.) De ez nem elég mondani, ezt tettekkel bizonyítani is kell. Széll Kálmán miniszterelnök: Én teszem is! Tomasics Miklós: Igen, igen, de a miniszterelnök ur csak négy éve miniszterelnök, a kiegyezés pedig már harmincz és egynehány éve van életben. Most mi történik? Hogy félreértések vannak, erre bizonyíték az, hogy 1886-ban regnikoláris deputáczió küldetett ki. Akkor nem egészen tisztázták a kérdést. Ezt a kiegyezést, sajnos, a magyar közvélemény igen rosszul ismeri. Ez tény; ez mutatkozik sokszor a felszólalásokban . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Az már igaz! Tomasics Miklós: Pedig ez a kiegyezés, ugy hiszem, sokkal fontosabb Magyarországra nézve, mint a magyar-osztrák kiegyezés. (Mozgás a szélsöbaloldahn.) Mert elvégre jöhet oly idő — nem tudom, jönni fog-e, ele jöhet — a mikor a függetlenségi párt kerül kormányra, ezt az idő magával hozhatja; de hogy magyar nemzet és erős magyar állam legyen Horvátország nélkül, ezt a jövendő soha sem fogja bebizonyítani. (ügy van! a középen.) Ennek a kiegyezésnek, a melyet Magyarországon, mondom, igen rosszul ismernek, egyik szakasza azt mondja, hogy Horvátországban a horvát nyelv az egyedüli hMatalos nyelv. Krasznay Ferencz: Még mi sem vagyunk annyira! Tomasics Miklős: Ha a magyarok még nincsenek annyira, akkor ne tekintsenek Horvátország felé, hanem Osztrákország felé; és az KEPVH, NAPLÓ. 1901 1906. XV. KÖTET. igen tisztelt képviselő ur bizonyára ki is tudja ezt használni igen jól, minden alkalommal. Ez a kiegyezéssel kapcsolatos hMatalos nyelv használtatik is az állami hMataloknál, pl. a pénzügyi igazgatás alá tartozó hatóságoknál, a postaés távirda-hatóságnál és igy tovább, de nem használtatik az államvasutakon, (Halljuk ! Halljuk!) hanem az államvasutakon a hMatalos nyelv a magyar. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Természetes ! Hála Istennek!) Ha ugy tetszik, mondhatják erre azt, hogy »hála Istennek*; de másrészt azután azt mondani, hogy mi respektáljuk Horvátország jogait és hogy Horvátország háládatlan, ez logikailag nem függ össze. (Zaj.) A magyar szempont annak idején, a mikor e kérdést pertraktálták, az volt, hogy az állami vasutak nem hMatal, hanem valami más; az állami üzleti vállalkozás. (Ellenmondás a szélsőbaloldalon.) Én ezt a kérdést feszegetni nem fogom; a mint mondom, valeat, quantum valere potest, hanem most mégis folteszem — nem mondom, hogy ugy van, nem is mondhatom, mint horvát képviselő, addig, a mig a horvát nemzet a magyar nemzettel abban együttesen meg nem állapodik, hogy helyes; ez ideig ez nem történt, ezt a kérdést tisztázni nem tudták. Tegyük fel, hogy ez helyes. Hát Osztrákországban az állam nyelve a német. (Felkiáltások a szélsöbaloldahn: Ott nincsen államnyelv!) Azért a méltányosságot szem elől nem tévesztik és azért a legkisebb nemzetiséggel is méltányosságból nem a hMatalos nyelven, hanem azon a nyelven beszélnek, a melylyel az ottan él. Ez a méltányosság Horvátországban nincsen meg mindenütt és pedig két oknál fogva. Először, mert vannak az államvasutaknál alkalmazottak, a kik egyáltalában nem tudják a horvát nyelvet. Másodszor vannak olyanok, a kik tudnak ugyan, de nem akarnak tudni. Most azután jönnek krakélerek, csinálnak skandalumot, provokálnak és persze appellálnak nemzeti érzelmeikre, mert a horvát nemzet is respektáltatni kívánja nyelvét. Mindez a dolog nem volna meg, ha betartatnék a kiegyezési törvény azon szakasza, a mely azt mondja, hogy Horvátországban a menynyire lehetséges, ennek a fiai alkalmazandók. Pichler Győző: Honnan jönnek azok a krakélerek ? Tomasics Miklós: Nekem is jogom volna krakélernek lenni, ha valaki jogomat csorbítani akarná! (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Vázsonyi Vilmos: A német nyelvre nem haragszik a horvát! Tomasics Miklós: Én azt mondom, hogy minden pártnak, minden nemzetiségnek lehetnek bizonyos czéljai, törekvései, de akkor ám tessék azokat nyiltan megmondani és nyíltan megtenni, nem pedig folyton hangoztatni, hogy Horvátország barátai vagyunk. Igazi barát csak az lehet, a ki ezeket a viszonyokat a múlt jelenségeiből magyarázza. 50