Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-268

268. országos ülés 1903 május 12-én, kedden. 345 (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Lengyel Zoltán képviselő ur fogja folytatni beszédét. Lengyel Zoltán: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! Altalános zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Lengyel Zoltán: T. képviselőház! Ha a felvetett kérdéssel kissé behatóbban foglalkozom, ennek oka részben, a mint mondám, a hadsereg kérdése, a melylyel szemben most nagy ellenállást és nagy küzdelmet folytatunk; az okoknak másik csoportjába tartozik a quóta kérdésének közgazdasági oldala, a mely tekintetben azt találjuk, hogy az ország közgazdasági érdekei, a magyar nemzetnek érdekei ebben a kérdésben is, mint az előbb emiitett kisebb, jelentőségteljes kérdésekben, valamint a hadsereg kérdésében is nem óvatott meg kellő mértékben. (TJgy van ! a szélsőbahldalon.) Magyarországon közgazdasági válság van, a válságnak olyan mértéke, a hol már az exiszteneziák nem is mennek tönkre, mint egy nagy derűt alkalmával, hirtelen, mert már nincs minek tönkremennie. Minden ágában a termelésnek, a forgalomnak olyan mértékű az elértéktelenedés, a keresethiány, hogy ilyen viszonyok között igazán kétségbeejtő gondolat az, hogy akadtak Magyarországon államférfiak, politikusok, a kik keresztülvitték és vállalkoztak reá, hogy Magyarországra nagyobb terhet rakjanak a közösügyek költségei tekintetében, mint a mennyit eddig raktak; és raktak a mi vállainkra nagyobb terhet oly intézmények érdekében, a melyeket mi a legteljesebb mértékben perhorreszkálunk, (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) a mely intézmények megszüntetéséért küzdünk, a mely intézményeket a magyar államiság kifejlődésének útjában állóknak találunk, akadályokul tekintünk, és a melyek irányában a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetünk, mert azokban sem nemzeti követelményeink, sem az állam érdekei meg nem óvatnak, hanem azok az intézmények minden tekintetben ugy vannak berendezve, hogy ott a magyarságnak, a magyarság fejlődésének akadályaira találunk. (TJgy van! Ügy van! a szélsőbahldalon.) És fentartják ezeket az intézményeket erőszakos törvénymagyarázatokkal, törvényellenesen. Ki van mondva, hogy ezeket az intézményeket fenn kell tartani akkor is, sőt annak daczára is, hogy mindkét ország népei teljes mértékben ezen intézmények lerontására törekszenek, és itt fennáll ma nem a népek akaratából, a népek érdekéből, hanem annak daczára egy közösség, a melyet minden módon és minden eszközzel fentartani igyekeznek. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Ennek a közösségnek keretében, mint a quótakérdés is mutatja, beállott és bekövetkezett a népeknek küzdelme egymással szemben és oly mértékű gyűlölet fejKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XV. KÖTET, lődött ki Ausztria és Magyarország népei között, a milyenre azelőtt példa nagyon ritkán volt. (Ugy van! a szélsöbaloldálon.) S e közgazdasági válság, a népakaratok ezen ellentétessége, az intézmények idegenszerűsége daczára és a törvényes álláspont — az 1867 : XIT, törvényczikk betűje és szelleme ellenére rákényszeritenek az országra egy caászári parancsszóval egy kény szeregyezséget, a mely a réginél rosszabb, a melyet ez az ország és ez a parlament soha el nem fogadott, de a melyet a valóságban mégis fentartanak, mert az uralkodó kívánsága. (Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Egész állami létünket, egész alkotmányunkat veszély fenyegeti. Megingott az emberekben a törvények és az alkotmány iránti tisztelet, mert hiszen a quótában való döntés maga is mutatja, hogy itt a törvény csak arra való, hogy annak keretében a császári akarat érvényesüljön, de nem arra, hogy meg is tartsák. A quóta nagyobb terhét az átutalási eljárásban nyert rekompenzáczióval indokolják. Először is a fogyasztási adók visszatérítésére ennek az országnak törvényadta joga volt, a • melyet semmiféle rekompenzáczió tárgyává tenni nem volt szabad. De számítás szempontjából is hibás és az országra káros ez. Nem rekompenzáczió az átutalási eljárás, még ha a quótatöbblettel egyenértékű nyereséget nyújtana is. A quóta folytonosan növekedik, most is, a mint nagyon világosan látjuk, az ujonczlétszám emelésével ; az átutalásból eredő haszon pedig a népek szegénysége folytán apad. A nyereség tehát folyton csökken, a veszteség folyton nagyobb lesz. Ez áll az évről-évre való járadék tekintetében is, de igy áll, ha a tőkére vonatkoztatjuk is. Az átutalásból az ország soha nagyobb összeget kapni nem fog, mig viszont egyetlen háború milliárdokra menő, olyan tehertöbbletet róhat az országra, a melylyel semmiféle, átutalási eljárásból eredő nyereség fel nem érhet. S ha tekintetbe veszszük, hogy a hadsereg felszerelésébe mennyi száz- meg százmillióra menő beruházás történik, uj ágyuk, hadihajók, a felszerelési költségeknek az uj létszám következtében előálló többlete révén, akkor kijön a quótaemelés folytán egy akkora összeg, a mely az átutalási eljárásból eredő összeg kamatainak sem felel meg. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az egyik megjegyzésem, t. képviselőház. A másik megjegyzésem arra a perfidiára vonatkozik, a melyet az osztrák kormány, az osztrák népek és az osztrák hatóságok, de maga az osztrák parlament is Magyarországgal szemben követ. Ez a perfidia pedig abban áll, hogy az átutalási eljárásnál feltüntetik a milliókra menő előnyt Magyarországra nézve, de már más téren a veszteséget nem tüntetik fel, sőt a magyar kormány sem tünteti fel. Már pedig, ha magában véve ezt az egyetlen nagy kérdést, az osztrák államadósságok konverziójának kérdését tekint44