Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-268

268. országos ülés 1903 május 12-én, kedden. 333 Elnök : Csendet kérek ! (Halljuk! Halljuk!) Barabás Béla: T. ház! Én szívesen tudomásul venném azt az ellentmondó közbeszólást, ka annak háta mögött az igazság volna. Azonban ugy látszik, hogy igen t. horvát képviselőtársam maga sincsen helyesen informálva, mert ő is csak a magasban lépked, de nem megy le oda, a hol mindezt látnia kellene. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Josipovich Imre: Magam láttáin! Barabás Béla: Meg kellene néznie ezeket a dolgokat, és azután igaz, önzetlen tanácsot kellene adnia a magyar kormánynak . . , Josipovich Imre: Saját szemeimmel láttam, meggyőzó'dtem róla! Barabás Béla: . . . össze kellene önöknek, horvát urak, fogniok, a magyar állam, a magyar kormány fejeMel együtt, (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) mert közös érdekünk az, hogy erőnk csorbítatlanul megmaradjon, de az nem lehet érdekünk, — még ha azok a jelenségek csak szórványosan fordulnak is elő, — hogy ott lenn folytonossan gyalázzák a magyart és pedig kizárólag a horvátok. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A kik igy cselekszenek, t. ház, gonosz testvérek azok, és nagyon nagy kár, hogy azokra költöttünk; kár, hogy azokkal vesződtünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Én igen kérem tehát a t. miniszterelnök urat, ébredjen már föl abból a hosszú álomból, a melyben Horvátországgal szemben eddig volt; (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) ébredjen fel erőteljesen, mint a hogy igaz magyar embernek, magyar miniszterelnöknek felébrednie kell akkor, a midőn nemcsak a magyar államiságnak érdekei, hanem a magyar tisztviselőknek, magyar embereknek vagyona és élete is koczkára van téve. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha e tekintetben sem teljesiti kötelességét, akkor nagyon szoIvorúan kell konstatálnom, hogy még ez a képviselőház sem lehet magyar; (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) még ez a képviselőház is másképen gondolkodik, mint a hogy gondolkodnia kellene, hogy magyar érzését, magyar gondolkodását a bécsi feketesárga gondolkodásának rendeli alá. (Ugy van ! Ugy van! a szélsobaloldalon.) így kell ennek lennie, mert ezek a dolgok kedvesek lehetnek odafent Bécsben, de itt nálunk Magyarországon minden igaz becsületes magyar ember szemében elszoIvorítók és lesújtók kell, hogy legyenek. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ha ezt továbbra is tűrjük, akkor megérdemeljük, hogy államiságunkat arczul köpködjék, mert nem tudunk velők szembeszállani; nem tudjuk magunkat, családjainkat, állampolgárainkat ellenök megvédeni! (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalonJ Az utolsó jajkiáltás is elhangzott már onnan Horvátországból; hallja meg ezt az utolsó jajkiáltást a t. miniszterelnök ur is! Hiszen még a horvát katonaságot, a horvát honvédséget sem lehet ott felhasználni, mert minden horvát egytől-egyig, testben, lélekben magyargyűlölő. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ha magyar fiaink mennek tisztekként Horvátországba, föltétlenül tudniok kell horvátul, különben nem lehetnek meg ott; magyar érzelmeiket el kell takarniok, különben kiüldözik őket onnan. A horvát katonaság, a horvát csendőrség sem elég arra, hogy ott rendet csináljon, tessék tehát beleavatkoznia a dologba a miniszterelnök urnak, és küldjön oda magyar kezet, a mely erélyesen megvédelmezhesse Horvátországban a magyar állameszmét. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Mindezeket kérnem kell azért, mert Horvátország a forradalom küszöbén áll; (Ugy van ! a szélsobaloldalon. Ellemondások jobbfelöl.) annak a forradalomnak a küszöbén, a mely mindent gyűlöl, a mi magyar; csak egy elvakított képzelet szülte csillogó ábránd után futkosnak ott, és ott a magyar szent korona testét akarják megtámadni, a magyar király jogaiba akarnak beleütközni, ugy gondolkozván, hogy ezzel a császárnak kedvet keresik. A magyar állam kormányának ezt eltűrni, elnézni, és ha ilyen események történnek, a legerőteljesebb eszközökhöz nem nyúlni; ez vétek a magyar haza és a magyar állani ellen! (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hát legyen szíves a t. miniszterelnök ur, és szakítson már egyszer véget ezeknek az állapotoknak; hiszen igazán elmondhatjuk RákóczMal, hogy »sebeink újból felujultak« és ezeket kell most első sorban orvosolni, itt, ebben a házban is, és e seb szerte vérzik az egész hazában. Arra a sebre tegye reá a miniszterelnök a kezét és adjon a magyarnak igazat, adja meg nekünk azt a tudatot, ha a parlamentáris kormányzatra hMatkozni akarnak, hogy ennek a parlamentnek megvan az ereje, megvan a magyar államnak az ő fenhatósága, és a hol kell, ott tud parancsolni! (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! Mindenekelőtt arra kérem a t. képviselőházat és a túloldalt és Barabás Béla t. képviselőtársamat is első sorban, a ki ezt a gyűjtő beszédet mondotta, hogy ilyen kényes kérdések . . . (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Miért kényes ? Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Ha megvárnak, majd akkor elmondom, de ha minden szót, a mit kiejtek vagy kiejtendő leszek, tizenhuszan egy-egy kérdéssel szakítanak közbe, akkor a választ sem kapják meg. Thaly Kálmán: Hát nem kapjuk meg! Azt hittük, hogy felelős miniszter! Ez az ország érdeke! Kubik Béla: Csak nem akar kegyeket osztogatni ? Szatmári Klór: Az országnak válaszol! Széll Kálmán miniszterelnök: Szatmári Mór képviselő ur azt tartja, hogy én nem neki vála-