Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.
Ülésnapok - 1901-268
332 268. országos ülés 1903 május 12-én, kedden. oldalon.) Nem szólal fel soha senki, pedig az ő kötelességük volna. Hisz a többség akarata dominál nálunk, a többség akaratát tehát éreznie kellene nemcsak ennek a kis csoportnak, nemcsak ennek az ellenzéknek, hanem éreznie kellene a magyar államnak, a magj r ar hatalomnak, a magyar királynak mindenkMel szemben. (Elénk tetszés, helyeslés és taps a szélsobaloldalon.) Itt erősek akarnak lenni, odakünn semmi, de semmiféle hatalmuk, még csak akaratuk sincsen, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hát lehet ezeket tűrni ? Állapotok ezek ? Magyar állapotok ? Molnár Jenő: Örülnek . . . (Zaj a jobboldalon) Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda beszéd ez? (Nagy zaj és felkiáltások a szélsobaloldalon : Igaza van!) Nem Barabás uré, hanem ott azé az uré, a ki azt mondja, hogy örülnek! Molnár Jenő: Örülnek, mondom, ha egy képviselőt megfoghatnak és rendre utasítanak. (Zaj a jobboldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Tiltakozom ellene. Barabás Béla: T. képviselőház! Ez nem állapot! Ennek végének kell szakadnia, és azt mondom, vigye el az ördög az olyan többségi akaratot, a mely Magyarországon uralkodni nem tud. (ügy van! Uyy van! a szélsobaloldalon.) Hiszen a többségnek rendelkezésére áll széles nagy Magyarország területén az összes hatósági szervezet, ott van a rendőrsége, ott van a csendőrsége, ott van a katonasága és még sem tud rendet csinálni ebben az országban. Nemcsak rendet nem tud csinálni, hanem kénytelen eltűrni azokat a pofonokat, azokat a szégyenteljes vereségeket, a melyeket a magyar államnak minden nap el kell tűrnie ott Horvátországban. Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy tűri el! Semmit sem tűr el! Barabás Béla: Hiszen abból a levélből, a mely hozzám intéztetett, látom — az ember szinte restelíi megvallani — hogy előkelő, intelligens nők olyan dolgokat énekelnek az utczán a magyarok gyalázatára és megesufitására, hogy megbotránkozik az ember, hogy intelligens, művelt nők hogyan képesek erre. Ilyeneket irnak le a levélben, és ez csak jellemzi az ottani állapotokat és egyúttal bizonyítéka annak, hogy egész Horvátország különbség nélkül forr és izzik a magyargyűlölettől, (ügy van! ügy van! a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! Azért hoztam ezt elő napirend előtt, mert ha én például sürgős interpelláczió formájában adom ezeket elő, akkor egyszerűen le leszünk szavazva. Itt vannak, t. képviselőház, azok az adatok, a melyeket a lapok közölnek, a mely adatokra nagyon természetesen, nem lévén hMatalosak, én támaszkodni nem akarok, .. . Lengyel Zoltán: HMatalosakra még kevéshbé! Barabás Béla: ... de igenis fel akarom hívni az igen t. miniszterelnök ur figyelmét, hogy nyissa már egyszer ki a szemét, hogy beláthasson oda, hogy ott mik történnek, nyissa ki a fülét és azoktól hallja meg, a kiket ez legközvetlenebbül érdekel, azoktól a szerencsétlen magyar állami tisztviselőktől, a kik arra vannak kárhoztatva, hogy Horvátországban kell Magyarország jogait, érdekeit, színeit és nyelvét megvédelmezniök. (ügy van! a szélsobaloldalon.) T. r képviselőház ! SzoIvorú helyzetbe kerültünk. Én nem tudom, lehet-e rajta segíteni vagy nem, de érzem, hogy a magyar állam hatalmasainak keze ebben az irányban meg van kötve, (ügy van! a szélsobaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy van megkötve! (Elénk éllenmondásoh a szélsobaloldalon.) Lengyel Zoltán: Annál rosszabb, ha nincs megkötve! Miért nem csinálnak rendet, ha nincs megkötve? (Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek ! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen majd megmondom. Olay Lajos: Épen ugy vagyunk, mint 1848-ban. Kubik Béla: Halljuk Josipovichot! Olay Lajos: Ezt nem ők maguk csinálják, hanem Bécsből intézik. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! (Zaj.) Kérem Olay Lajos képviselő urat, legyen szMes csendben lenni. Nessi Pál: Bécsnek átkos keze! Barabás Béla: Jó lesz, t. képviselőház, ha ezeket a megkötözött kezeket feloldjuk és a feloldott kézzel azután erőteljesen odaütünk, a hova kell. mert ma már nem kérni, nem rendelkezni, de erőteljesen cselekedni, ütni kell közébük azoknak a rendetlenkedőknek, azoknak a hálátlankodóknak, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Megtörténik! Barabás Béla: ... a kiknek mi egykoron elég botorok voltunk fehér lapot adni, hogy visszaéljenek a mi pénzáldozatainkkal, visszaéljenek szMünknek minden szeretetével, a mely akkor feléjök özönlött, és gyűlölettel viseltessenek a magyar államnak szine, a magyar államnak jelvényei és nyelve iránt. (Ugy van! ügy van! a szélsobaloldalon.) Josipovich Imre: Ez nem áll! (Zajos ellenmondások és félkiáltások a szélsőbaloldalon: Hát czáfolja meg!) Határozottan állítom, hogy nem igaz! (Zajos felkiáltások a szélsobaloldalon: Czáfolja meg! Tessék felállani és megczáfolni! Zaj.) Elnök: Csendet kérek ! Josipovich Imre: Ezer és ezer magyar van ott; mi bajuk van? (Nagy zaj a szélsobaloldalon.) Nessi Pál: Tessék felállani és megczáfolni! (Folytonos zaj a szélsobaloldalon.)
