Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.
Ülésnapok - 1901-268
268. országos ülés 1903 május 12-én, kedden. 331 a mi útjában áll: felszólaltunk immár harmadszor, védelmet kérve mi, ide kidobott fiai a hazának. Mérsékeltük még jajszavunkat, mert bár nincs más ut és mód megmentésünkre, mint a fegyverkezés, mérsékeltük mégis azért, mert nem akarjuk hinni, hogy a magyar nemzet, ez a lojális és bátor, erőskezű nemzet annyira gyengéd volna hatalmában, hogy ezer magyar családot, saját vérét odadobná martalékul. Krisztusi türelemmel viseltetünk e magyargyalázók ellenében. Méltóságteljes egy csöndesség, s míg egyrészről bámulatot kellene keltenie, másvégről fel kellene villanyoznia az irányadó köröket, hogy mutassák meg, mi az a törvény, jog és igazság, mert soha megtorlatlanul annyi erőszak nem követtetett el a nemzeti önérzeten, mint épen most.« Hát, t. ház, ha a mi magyarjaink messze lennének, Kinában, Japánban, vagy Isten tudja hol, még oda is el kellene nyúlni a magyar állam kezének, hogy megvédje a magyar állampolgárok vagyonát, életét és szabadságát. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) De a magyar állam hatalma és keze még Horvátországig sem tud lenyúlni, saját földünkön, saját otthonunkban sem tudunk urak lenni, sőt még azt sem tudjuk elérni, hogy legalább ott polgártársaink és hazafiaink becsülettel meg tudjanak élni, működni a magyar államért, hogy biztonságban legyen ez a működés, biztonságban legyen vagyonuk és életük. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Rátkay László: A tüntetők ellen ki tudtak vonulni a konstáblerek! (Zaj a szélsőbaloldalon.) Barabás Béla: És ha ez még csak Horvátországban volna igy, de igy van széles Magyarországon. A régi jó időknek egyik keserüségteljes versét csinálta meg Petőfi Sándor, midőn »Élet—halál« czimmel azt kiáltotta oda a nemzetiségeknek: >Te rácz, te német, horvát, tót, oláhság. Mit marjátok mindannyan a magyart ?« Azoknak az időknek szele és gondolkodása ma is itt pusztít köztünk. Nézzük meg összes nemzetiségeinket. Vájjon meg lett-e csak egy is szelídítve? Pedig a mi helyes és józan magyar nemzetiségi politikánk nem kMan egyebet a magyar nemzetiségektől, csak egyet, hogy ennek a magyar hazának kenyerét evén, miután itt" élnek és halnak, hű fiai legyenek a magyar hazának, és csak annyit kívánunk, hogy a végből, hogy legalább a mostani nemzetiségek egymást, és mi is a többi nemzetiségeket megérthessük, a magyar nyelvet is sajátítsák el. Es mit látunk? A legmerevebb negácziót, nemcsak, de azt az ellentállást a magyar nemzet, a magyar állam fenhatósága ellen, folytonosan emelkedni és fokozódni látjuk, és Isten tudja, hol fog az megállani. Kubik Béla: Minket magyarokat meg kényszerítenek németül megtanulni; németül tanítanak a katonai iskolákban! (Zaj.) Barabás Béla: Keressük csak ennek forrását. A nemzetiségek nemcsak ebben keresik azt a gyűlöletet, hanem ha felfelé néznek, mindenütt a császárt látják szemük előtt és mindig abban biznak, hogy ők a császár kedvére cselekszenek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Mikor idebenn a mi magyar nyelvünk van megtámadva, mikor nekünk szégyenteljes arczczal végig kell hallgatnunk idegen nemzet dallamát, a Gotterhaltét. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) szenvednünk és tűrnünk kell, hogy a magyar hadseregben a német nyelv legyen az uralkodó: akkor mi a mi erőnkön kMül hiába keressük, hát vol van a mi magyar királyunk? (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) Elnök (csenget): Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a király személyét a vitába vonni nem szabad. (Helyeslés a jobboldalon.) Rigó Ferencz: Nincs király! (Mozgás és zaj balfelöl.) Elnök: Azt a képviselő urat, ki ezt a közbeszólást mondta, rendreutasítom. (Helyeslés a jobboldalon.) Barabás Béla: Azt kérdem én az igen t. kormánytól és annak elnökétől — mert hiszen első sorban őket kell okolnom — vájjon ezekről a szoIvorú állapotokról, erről a szerencsétlen helyzetről a magyar királyt felvilágositották-e ? Egry Béla: Dehogy! Barabás Béla: Mert ha felvilágosítva volna, és ha ezek a dolgok mégis megtörténnének, akkor igazán azt kellene mondanom, hogy Magyarországon nincs király. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) De hiszen annyira hirdetik, és a lojalitás annyira túlteng, hogy annak lennie kell, és akkor ennek azok az okozói, kik a királyt nem világositják fel ezekről a viszonyokról, (Igaz! Ugy van! a, szélsöbalóldalon.) s nem adják meg a lehetőségét annak, hogy az ő királyi szavával szóljon bele ezekbe a dolgokba, mert az ő szemhunyoritása, arczának egyetlen mozdulata elég volna, hogy ezek a gyalázatos viszonyok Magyarországon megszűnjenek. (Élénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) De nem világositják fel. Kerülik még gondolatát is annak, hogy őszinte szó jusson a magyar király fülébe. Leszkay Gyula: Félnek Bolfrastól! Barabás Béla: Nem tudom, mikóp gondolkoznak a vezérlő államférfiak, de azt látom, hogy nincs meg a bátorságuk fölfelé megmondani a valót és az igazat. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hát ez lenne a többség akarata, mely 37 esztendeje uralkodik felettünk? A többség akarata lenne az, hogy a nemzetiségek ellenünk szítsák a gyűlöletet és Horvátországban ilyen viszonyok legyenek ? A többség akarata kell, hogy legven, mert némán tűri ezeket az állapotokat. (Elénk helyeslés a szélsőbal42*
