Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-266

296 266. országos ülés 1903 május 9-én, szombaton. (Szünet után.) Elnök: T. ház! A folytatólagos ülést megnyitom. Következik Wertán Endre képviselő ur interpellácziója a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. (Felkiáltások : Nincsen jelen !) Ha nincs jelen, Lovászy Márton képviselő ur interpellácziója következik a Szalonikiben kitört zavargások ügyében a miniszterelnökhöz, Lovászy Márton: T. képviselőház ! Nagyon sajnálom, hogy a t. miniszterelnök ur nincsen jelen, (Felkiáltások a jobboldalon: Mindjárt itt lesz!) mert a kérdés, melyről szó van, igen fontos. Körülbelül egy hét óta nyugtalanító hirek keltek szárnyra azon akcziót illetőleg, a melyet külügyi kormányzatunk a keleti bonyodalmakkal szemben meginditani jónak látott. Azt bizonyítják azok a hirek, hogy az a beavatkozási politika, a mely már annyi veszedelmet zuditott Magyarországra és a dinasztiára egyaránt és a melynek létezését nemregiben gróf Tisza István t. képviselő ur a leghatározottabban tagadta, nemcsak nem szűnt meg, de ujabban ugy látszik, a fejlődésnek és virágzásnak ujabb stádiumába jutott. Mi a tényállás ? A Balkánon lefolyt események a t. ház előtt ismeretesek. Tudva van, hogy a Maczedóniában megindított bolgár propagandát hMatalosan sikerült ugyan egyrészt az osztrák és magyar, másrészt az orosz befolyásnak annyira, a mennyire, elnémítani, és az is tudva van, hogy a bolgár társadalom igenis folytatja ezt az akcziót és azon van, hogy ott nyugtalanságot és zavarokat idézzen elő, hogy e zavarokat azután az ő jogos vagy nem jogos, — e perezben nem tudhatom — nemzeti aspiráczióinak kielégítésére használja fel. Ezzel szemben tény az, hogy a török hatóságok és a török kormány mindent elkövettek, hogy e zavarokat elnyomják; tény az, hogy különösen azokkal a borzalmas eseményekkel, azokkal a dinamitmerényletekkel szemben, a melyek Szalonikiban folytak le, a török kormány, lehet mondani, kellő gyorsasággal megtette az intézkedéseket, hogy azok meg ne ismétlődjenek. A helyzet tehát, habár zavarokkal teljes, de eléggé normális, hiszen magának az illető államnak kormánya intézkedik arról, hogy a zavarok ott elfojtassanak. 8 mégis mit látunk? Látjuk azt, hogy külügyi kormányzatunk sietett beavatkozni ebbe az ügybe, odaküldött négy hadihajót a szalonikii kikötőbe az alatt az ürügy alatt, hogy ott állampolgárainknak vagyoni biztonságát és életét, ha szükséges, megvédelmezze. Ez ellen magában véve talán nem lehetne kifogást emelni, azonban a sajtóban olyan hirek és oly nyilatkozatok keltek szárnyra, a melyek arra engednek következtetni, hogy külügyi kormányzatunknak szándéka messzebb terjed, mint állampolgáraink vagyonának és életbiztonságának megőrzése. Jelesül épen a »Eremdenblatt« — a melyről azt mondják, hogy a külügyi kormányzat intenczióit ismeri, — ezelőtt körülbelül már egy héttel megírta, hogy a most ott lévő flotta és annak legénysége nem elégséges arra, hogy kellő számú legénységet szállítson partra a monarchia, hanem az ott lévő négy hadihajón kívül még az Aspern, a Tiger, a Panther, a Leopárd és esetleg az Árpád nevű hadihajóknak kiküldése is szükségessé válik. Itt tehát világosan jelentkezik a szándék, hogy ott nem egyszerű flottademonstráczió, hanem partraszállás terveztetik, a mi nem más, mint fegyveres kézzel való behatolás egy idegen állam területére, a mi tulajdonképen és lényegileg véve nem egyéb, mint maga a háború és itt okvetlenül felmerül az a kérdés, hogy külügyi kormányzatunk birja-e annak az államnak, a mely ezeken a területeken szuverenitással bir, beleegyezését arra nézve, hogy ott az ő területén csapataink partra szálljanak? A sajtóban ugyan megezáfoltatott az a hir, hogy a török kormány tiltakozott csapataink megjelenése és partra szállása ellen, ez azonban korántsem bizonyítja egyszersmind a beleegyezést, nem bizonyítja azt, hogy külügyi kormányzatunk akcziója a török kormány beleegyezésével történt és semmi sem bizonyítja azt, hogy ez az akczió a többi hatalmak beleegyezésével történik-e ? Attól tartok, hogy ez a mohó belerohanás a keleti bonyodalmakba, az a mohó sietség, a melylyel külügyi kormányzatunk a keleti bonyodalmakat felhasználta arra, hogy csapataMal megjelenhessen és ott a maga akaratát latba vethesse, nagyon messze menő következményekkel, reánk nézve esetleg a legnagyobb veszedelmekkel fog járni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Bosznia és Herczegovina okkupácziója óta nekünk a legnagyobb bizalmatlansággal kell kisérnünk a külügyi kormányzatnak minden lépését, hiszen akkor is azt láttuk, hogy tagadtak a végsőig, mindaddig, mig csak az események ezen tagadást meg nem czáfolták. Tagadták, hogy a kormánynak messzemenő és hóditó szándékai vannak és régi legenda az már, a közvéleményben régóta él az a tudat, hogy Magyarországnak és Ausztriának kormányai hóditó czélzatokat táplálnak különösen SzalonikMel szemben és én konstatálom azt a tényt, hogy sem a külügyi kormány, sem a magyar miniszterelnökök bármelyike soha egyetlen egy alkalmat nem ragadott meg arra, hogy ezt a legendát megezáfolja, hogy világosan és határozottan kijelentse, hogy nekünk semmiféle balkán-területre, különösen pedig Szalonikire hóditó czélzataink nincsenek ; pedig azt hiszem, hogyha ez a hóditó czélzat fennáll, akkor ez reánk nézve csak a legnagyobb veszedelmekkel jár, mert e hóditó czélzattal szemben valóságos európai koaliczió áll szemben, a mely hitem és meggyőződésem szerint sokkal erősebb, mint az ingatag alapra épített és ma már talán, azt lehet mondani, bomladozó félben levő hármas szövetség, mert épen a hármas szövetségnek