Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-265

265. országos ülés 1903 nagy depravácziója volna a magyar közéletnek, ha az a fakó, szürke és jelentéktelen ember, a kit Vészi Józsefnek hMnak, összehasonlítható volna ma Deák Ferenczezel. Ez nagy depraváczió volna. De az én közbeszólásomnak semmi más czélja és értelme nem volt, mint kimutatni, hogy ez a depraváczió nem szoritkozik erre az oldalra. Mert ha a túlsó oldalon Kossuth Lajos, Simonyi Ernő, Irányi Dániel helyét ma Pozsgay Miklósok, Lengyel Zoltánok és Pap Zoltánok foglalják el, akkor a depraváczió általános, (Nagy zaj a balJcözépen. Zaj a szélsobaloldalon. Derültség és helyeslés a jobboldalon.) Rakovszky István: Ez nem járja! Vészi József: Hát én velem szabad vicezet csinálni? Nem vágok zsebre semmit sem! Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! . . . Elnök (csenget): Bocsánatot kérek, t. ház, nem vagyok abban a helyzetben indispoziczióm folytán, hogy bármely lármát túlkiáítsak. Legyenek tehát szívesek megajándékozni engem azzal a türelemmel, hogy mikor szükségesnek látom, hogy nyilatkozzam, engem meghallgassanak. Én csak azt akarom megjegyezni, hogy hallottam az elnöki székből azt a közbeszólást, a mely Pozsgay Miklós képviselő urat személyes kérdésben való felszólalásra indította, és ha én abban a legkisebb sértést, vagy sértő intencziót csak sejthettem volna, ugy kötelességem lett volna közbelépni és én azt mindenesetre teljesítettem volna is. De hisz a hang adja meg az ily közbeszólások jellegét, és én, a ki teljesen szenvtelenül és objektíve vagyok köteles megfigyelni az előforduló jelenségeket, mondhatom, hogy minden elfogulatlan hallgató előtt ez a közbeszólás nem tehetett semmi más benyomást, mint hogy teljesen huIvoros, élezés megjegyzés volt és semmi egyéb. Ha más lett volna, biztosithatom a t. képviselő urakat, hogy kötelességemnek tartottam volna közbelépni. (Helyeslés.) Széll Káimán miniszterelnök: T. képviselőház ! Eddig ily természetű javaslat tárgyalása, hogy tudniillik országos bizottság küldessék ki valamely, a törvényben előirt feladat teljesítésére, a házban minden vita nélkül szokott elhatároztatni. Hát most a t. képviselő urak közül ketten, súlyban, állásban és személyben előkelőek és kMálóak, kifogásolták ezt a javaslatot és egy hosszabb indokolással, a maguk részéről azt elveíendőnek találták. Én ezt némileg értem. Értem azért, mert kétségtelen, hogy azok a parlamenti viszonyok, melyek között vagyunk, ezt némileg motMálttá teszik. De mindamellett nem oszthatom azt, hogy szükség volt az indokolásnak azon apparátusára, a melylyel méltóztattak ezt az ellenzést megindokolni, mert túllő ugy Kossuth Ferencz, mint Eötvös Károly t. képviselő urnak egész indokolása azon a kereten, a melyben ez a javaslat mozog. Miről van itt szó? Itt arról van szó, hogy a törvény által előirt módon bizottság küldesmájus 8-án, pénteken. 259 sék ki, a mely bizottság hMatva van Ausztriával az 1867: XII. t.-cz.-ben közösöknek elismert költségek arányának megállapításáról tanácskozni. Tehát egy törvény teljesítéséről van szó. Bármily indoka legyen valakinek, hogy nem tartja helyesnek, nem tartja az országra nézve czélszerünek ezt a rendelkezést, bármennyire elvi ellentétben áll valaki magával az 1867 : XII. t.-cz.-kel, nem tartja a kormány és a kormányzat szellemét vagy politikáját vagy tényeit helyeseknek, akár a múltban, akár most : ez mind nem tartozik ahhoz, hogy a törvényhozás azt, a mit a törvény előír, a mit kötelessége teljesíteni, ne teljesítse akkor, a mikor egy állam és állam közötti, nemzet és nemzet közötti tárgyalásról, alkuról van szó, melyet a törvény ily módon megkísérelni egyenesen rendel. Azt mondja Kossuth Ferencz t. képviselőtársam, hogy eddig nem indokolták hosszasan, de most meg kell indokolni a maguk részéről e javaslat elvetését, hogy igazolják, hogy nem mindent elleneznek olyan erősen. T. képviselőház ! Ez egy kicsit jellemző a helyzetre, és nem vette észre Kossuth Ferencz t. barátom, hogy ebben egy kis elitélés van azon eljárás felett, a mely ma itt folytattatik az ellenzék részéről, hogy ma már ott tartunk és azon különös dolgot tapasztaljuk, hogy nem azt kell megindokolni, hogy miért elleneznek valamit, vagy miért akarnak valamit megakadályozni, de ma már annak a szükségét érzik önök, hogy meg kell indokolni azt, hogy nem fogadnak el ugyan valamit és visszautasítanak valamit, de nem akarják megakasztani azt, a mit a törvény egyenesen elrendel. (Ugy vart! jobbfelöl,) Azt mondja t. barátom, hogy példát akar statuálni a kormány ellenében. Én megfordítom. Méltóztassék ezt a példát, hogy ezt a javaslatot nem méltóztatnak megakasztani, önök maguk követni és engedjék ezen példát maguk ellen statuálni. Mert hiszen a törvény teljesítését a többi kérdésben, a költségvetés tekintetében a kormány nem ellenezte. Azért, hogy, a mint bőven kifejtettem április 30 ikán, a sorrend megállapítását nem engedte át az ellenzéknek: ezzel csak jő jogát gyakorolta; de mi igenis a költségvetés megállapítását elrendelő törvénynek teljesítése alapján álltunk. Mert hiszen mi a költségvetést előterjesztettük, és miután hónapokon át folyó tárgyalás folytán arra rá nem jutottunk, előterjesztettünk egy fölhatalmazási törvényjavaslatot, hogy annak elfogadása abba a helyzetbe hozza a kormányt, hogy a törvényt teljesíthesse, hogy az ország budgettel bírjon és hogy az ország budget nélkül ne kormányoztassák. Vitattam akkor és vitattam mindig, hogy elismerem az ellenzék teljes jogát, melyet 35 éven át, mióta az alkotmány megnyilt, mindig gyakorolt, hogy ellenezze egész erejével az úgynevezett felhatalmazási ideiglenes budgettörvényt is, de azt mindig állítottam, hogy nem helyes, bármennyire ellenzi, bár-