Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-261

160 261. országos ülés 1903 május k-én, hétfőti. tárgyalása van napirenden!) A megajánlás feltételeit is meg fogom magyarázni és következtetésekkel fogom bebizonyítani, hogy mit értett alatta Deák Ferencz. Deák Ferencz nem azt értette, a mit a t. többség és a mostam kormány ért, mert mikor szemrehányást tettek neki azért, hogy Sadova után csak ilyen gyarló kiegyezést sikerült neki kieszközölni a nemzet számára, akkor Deák Ferencz azt mondotta, betettem ezt a szót a törvénybe, hogy: magyar hadsereg, (Zaj a jobboldalon.) a törvényben tehát le van fektetve a lehetősége annak, hogy tovább fejleszszétek a kiegyezés munkáját .... Elnök (csenget): T. képviselő ur, most arról van szó, hogy miként intéztessék el a miniszterelnök ur jelentése! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Csak meg kell indokolni.) Ugy látszik, hogy a t. képviselő ur ettől eltért. Kérem, méltóztassék a tárgynál maradni. Pap Zoltán: Köszönettel veszem az elnök ur figyelmeztetését, de tudatában vagyok kötelességemnek és mielőtt tulajdonképeni tárgyamra áttérnék, fel kell állítanom a tételeket, hogy azokból a konklúziót levonhassam, mert vita volt a felett, hogy mit tárgyaljunk és hogy tárgyaljuk-e egyáltalában azt, a mi napirenden van. Ennek folytán kénytelen vagyok beszédem irányát akként megváltoztatni, hogy visszaállítsam azt az állapotot, a mi még tegnap volt a parlamentben. Nem akarok sem indemnity-, sem katonai vitát provokálni, hanem rá akarok erre a térre menni, de a tételeket fel kell állítanom, máskülönben az 1870 : XVIII. t.-cz.-et az állami számvitelről kellene felolvasnom. Elnök: Nern korlátozhatom a képviselő urat abban, hogy honnan vegye érveit, de arra vagyok kénytelen őt figyelmeztetni, hogy most a vita tárgyát csak az képezi, hogy mi történjék a miniszterelnök ur jelentésével. (Helyeslés jobbfelöl.) Pap Zoltán: Csak ezt fogom vitatni. Az ujonczmegajánlásnak a törvényben biztosított feltétele nem lehet illuzórius; mert hiszen ha van az ujonczmegajánlásnak feltétele, akkor az én egyszerű eszmemenetem csak akként értheti ezt a dolgot, hogy: adok katonát, de ti adjatok érte valami nemzeti értéket, valami nemzeti vívmányt. Hogy ez így áll és hogy a többségnek és a kormánynak felfogása sem közelíti meg a törvény igazságát, erre nézve gr. Andrássy Gyula igen t. képviselő ur beszédének egy részét idézem, a melyben azt mondja, hogy ő maga is beismeri azt, hogy a katonaság igen sok kívánni valót hagy hátra. (Felkiáltások jobb/elöl: Ez sem tartozik a tárgyhoz! Ez polémia a, katonai javaslatokról! Vagy beszéljen a tárgyhoz, vagy üljön le! Zaj.) A dolgok ilyen menete mellett, mert ezek voltak az előzmények, a mikor a szenvedélyek így fel vannak izgatva, akkor szerintem a kormánynak kötelessége lett volna a kibontakozás lehetőségéről gondolkozni, nem pedig olyan jelentést terjeszteni a ház elé, a mely az én felfogásom szerint a szó teljes értelmében törvényellenes. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert az állam gépezete megakadt. És a kormány tudta már május elseje előtt, hogy meg fog akadni. Tehát nem szükségrendeleteknek kibocsátásáról kellett volna neki gondolkoznia. Ha már maga látta, hogy nem képes a nemzeti ellenállással számolni, akkor kötelessége lett volna minden körülmények között, hogy legalább a koronának előterjesztést tegyen, hogy itt a parlamenti állapotok felfordultak; felfordultak pedig azért, mert az ellenzék azt követeli, hogy a nemzet jogai érvénybe léptettessenek; a többség pedig a Felség parancsát akarja követni. És minthogy a törvény előírja, hogy felhatalmazással kell a kormánynak bírni arra, hogy az ügyeket tovább vezesse, hogy kormányozhasson, ennek az ex-lex-állapotnak, köznyelven mondva, törvényen kívüli állapotnak megszüntetéséről kellett volna a miniszterelnök urnak első sorban gondolkoznia, nem pedig szükségrendeleteket terjeszteni ide a ház elé. (Ugy r van! Ugy van! a, szélsőbaloldalon.) Én, t. ház, ebben az állapotban is, a melyet a miniszterelnöki jelentés visszatükrözött, nem akarok tobzódni a kormánybuktatás kéjében ; sőt magam is, érett és higgadt megfontolás után, ha megkérdeznének az iránt, hogy ki üljön Széll Kálmán helyett a miniszteri székben, számot vetnék magammal és azt felelném, hogy inkább Széll Kálmán üljön ott továbbra is, mintsem az utána következő X-ek, a kik most a politikai látóhatáron kezdenek feltűnni. Inkább Széll Kálmán maradjon meg, mint a kinek vannak olyan egyéni tulajdonságai, a melyek eléggé indokolják azt a ragaszkodást, a melylyel a t. többség személye iránt viseltetik. De itt nem arról van szó, hogy ki bukjék meg. ki ne. Mert ha az anyáknak a felfogása jutna érvényre a hadviselést illetőleg, hogy abban a háborúban el is eshetnek szerelmetes fiaik, akkor háború sohasem volna. Már pedig a nemzeti becsület érdekében elbukni, azt hiszem, dicsőség és halhatatlanságot biztosit. Én ezt a dicsőséget szántam a t. miniszterelnök urnak, a ki ugyan kifejezte, hogy nem akar olcsó babérokkal vonulni el a miniszterelnöki székből; én azt a szerepet szántam neki, hogy a nemzeti jogok kMívásában bukjék el, mert így az ő bukása dicsőséges lett volna, és a nemzeti jogok kMívásával szoros összefüggésben állott volna. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) E helyett a t. miniszterelnök ur ragaszkodik az ő állásához, hogy — a mint mondja — az országot kiszabadítsa abból az állapotból, a melybe ő sodorta. És minthogy más módja ennek a megmentésnek nincs, mint a szükségrendelet : idejő a miniszterelnök ur a törvényhozás elé az ő szükségrendeleteMel. (Igaz! Ugy