Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-254

438 254. országos ülés 1903 április 25-én, szombaton. külügyekben és a hadügyekben domborítja ki a magyar zászlónak rendkívüli fontosságát. Kétségtelen dolog, bogy ma alig vagyunk képesek megértetni valamely külföldi, bármilyen tanult emberrel is, állásunkat az osztrák-magyar monarchiában, mert nem látja azt semmiféle jelvényben kidomborodni. Maga az a tény, hogy azon a nagykövetségen, azon a konzulátuson a magyar állam zászlaja, czimere önállóan ki fog domborodni és mint önálló állam jelvénye fog jelentkezni, oda fogja az ügyeket fejleszteni, hogy mindenki az első tekintetre tisztában lesz azzal, hogy az osztrák-magyar monarchiában két önálló és független állam van. Szégyenteljes állapot az, hogy addig, a mig a külföldön Romániát, Szerbiát és Bulgáriát mindenütt ismerik, mint független államot, addig Magyarországról sehol sem beszélnek. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A hadseregben is okvetlenül meg kell oldani a zászlókérdést, mert lehetetlen, hogy épen a legnevezetesebb jelvény, a zászló kérdésében legyen érzelmi ellentét a hadsereg tagjai között. Kétségtelen, bogy azt a zászlót, a melyet a hadseregben ma alkalmaznak, a magyar ember nem követheti azzal a tűzzel, azzal a lelkesedéssel, a melylyel követnie kellene, mert tudja, hogy ez a zászló nem az ó' zászlaja. A midőn pedig ezt a zászlót elől viszik, akkor nincs az a meggyőződés az ő lelkében, hogy magyar ügyet fognak védeni ezen zászló alatt, a mely nem a mienk, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A kolozsvári zászlószentelés alkalmából bővebben foglalkoztam már a zászlókérdéssel. Most csak azt akarom felemlíteni, hogy a honvédség zászlója sem felel meg a törvénynek, mert az 1868 : XLI. törvényezikk 18. §-a azt rendeli, hogy a honvédség zászlóján a magyar nemzeti színek alkalmazandók. És mégis mit látunk ma? Azt, hogy a magyar honvédség lobogója nem piros-fehér-zöld, a mint ezt a törvény rendeli, hanem egy nagy fehér lepedő, a melyen a magyar czimer van és a melynek csak a szélén, a rojtok közt merték alkalmazni a piros fehér-zöld nemzeti színeket. Midőn ilyen bujkálást látunk, midőn látjuk, hogy a honvédségnél, a melyet a leendő magyar hadsereg magvának tekintettünk és mint ilyenre, sokszor anyagi erőnkön felül is áldoztunk, a kormány ilyen eljárást követ, akkor iránta bizalommal nem viseltethetünk, (Ugy van! a. szélsöbaloldalon.) De t. képviselőház, miért nem igyekeznek önök kiküszöbölni a hadseregből mindent, a mi az érzelmi ellentéteket elősegíti? Miért nem igyekeznek önök arra, hogy végre megjöjjön az az érzelmi egység, a mely okvetlen szükséges ahhoz, hogy ez a hadsereg harczképes legyen? Én azt hiszem és vallom, hogy a hadseregnél a harczképesség az első és főkellék, a melynek minden egyebet alá kell rendelni. Már pedig a mai közös hadsereg harczképességgel nem bir. Nem bir pedig azért, mert önök nem tesznek eleget azon kellékeknek, a melyek a harczképességhez mindenekfelett szükségesek. Az első dolog az, hogy meg kellene oldani a nyelv kérdését. A t, miniszterelnök ur a napokban, Polónyi Géza képviselőtársam beszéde alatt, közbeszólásában azt mondotta, hogy ez a vezényletből folyik és hogy ez felségjog. Én azonban ellenkezőleg vagyok meggyőződve. A nyelvkérdés sem nem felségjog, sem a vezényletből nem folyik, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tisztázzuk csak ezt a kérdést. A vezénylet mit jelent ? A vezénylet nem jelent egyebet, mint ő Felségének azt a felségjogát, a melynél fogva a csapattesteket hadi működés czóljából oda rendelheti, oda állithatja, a hol ez az ország érdekében szükségesnek és hasznosnak mutatkozik. A tévedés onnan van, hogy a vezénylet felségjogát összezavarják a vezényleti jelszóval, azzal, hogy miként kommandirozzák a hadsereget. Pedig ezt összetéveszteni nem lehet, nem szabad. A vezénylet mint felségjog nem egyéb, mint rendelkezési jog a hadsereggel, a mi ismét nem egyéb, mint hadtani korolláriuma a vezérleti jognak, a mely szintén felségjogot képez. Ha a nyelv joga felségjog volna, akkor, miután a honvédségről szóló törvényjavaslatban benne van, hogy a honvédség nyelve a magyar és csak Horvát-Szlavon-Dalmátországokban a horvát, és miután ezt a nyelvre vonatkozó jogot később kiterjesztette az 1891: V. t.-cz. 10. §-a a szolgálati nyelvre is: miként volt az lehetséges, hogy mi a nyelv dolgában törvénynyel intézkedtünk? Hisz akkor a felségjog körébe avatkoztunk, és ha beavatkoztunk volna, meg vagyok róla győződve, hogy odafenn ezt nem tűrték, hanem visszautasították volna azzal, hogy nekünk jogunk az ily intézkedésre nem volt. Ez a tény maga igazolja, hogy a nyelvhez való jog felségjogot sohasem képezett. Madarász József: Kötelességet azonban képezett ! Nessi Pál: Azt mondta gróf Andrássy Gyula képviselő ur, hogy sehol a törvényben nincs fen tartva a közös hadsereget illetőleg a magyar nyelv joga. Hát szüksége van a magyar nemzetnek ősi nyelvéhez való jogát törvényben fentartani, törvénybe iktatni? Nem veleszületett ősi joga-e a nemzetnek, hogy saját édes anyanyelvét használja? Ellenkezőleg, azt kellett volna expressis verbis törvénybe iktatni, hogy e nyelvtől eltérésnek van helye, hogy nem a magyar nyelv lesz a hadsereg nyelve, hanem a német. Épen azért, mMel ez nem történt meg, mMel a törvényben expressis verbis nincs benne, hogy a közös hadseregnek német a nyelve, vallom azt és hiszem, hogy csakis a Felségnek császári abszolút hatalma tehette azt és nem a magyar alkotmányos király, hogy a német nyelvet rendelte a hadsereg nyelvéül. (Igaz! Ugy van! a szélső-